Névtelenek

A jó pár kilométer átmérőjű, sápadt zöld fűvel benőtt szabályos kör alakú pusztát három alak rótta. A legmagasabb közülük, Barak Stubborn, gondterhelt arccal, nyakát nyújtogatva pásztázta a messzeséget. Mellettük úgy ötven méterre egy tó csillogott, acélos szürkéjével az ég hasonló színét tükrözve.

- Itt kell lennie – morogta maga elé a fiú.

- A hordozható navigátor szerint igen – hagyta rá Syerra. – Ugye tudjátok, hogy sietnünk kell? Ezek nem cicóznak…

Hrom-négy standard perce történt, hogy Shadree kommunikátora vészjelzést küldött a csapatnak. Pár perc magány pedig ezen a helyen nem feltétlenül jelentett életbiztosítást.

Syerra Inotas, az legalacsonyabb ember a saját tengelye körül forogva próbált egy olyan pontot találni a kietlen síkságon, ahová a támadók elrejthették a társukat. Fű, végeláthatatlan fű, az erdő magas, karcsú fáinak messzi, szürkészöld vonala, a tó, megint fű – úsztak el a tereptárgyak a szeme előtt. Fű, erdő, tó, megint fű, erdő, a tó… a tó.

- Nagyítsunk csak rá a térképre! – vonta össze a szemöldökét Ha igaza lesz… A lány nagy levegőt vett, és megpróbált nyugalmat erőltetni a hangjára.

– Most hol van? – türelmetlenkedett Moron, a harmadik.

A lány pötyögött valamit a szerkentyű érintőképernyőjén, és minél tovább nagyította a képet, annál jobban elsápadt.

- Hol van? – sürgette Barak is.

Syerra felnézett a navigátorról, és a társaira fordította a tekintetét.

- A tóban.

Korábban…

A kísérőosztag első fele kilépett a hiperűrből.  Öten voltak, mind a Bíbor Osztag tagjai, szorosan tartották az alakzatot. A Banthának, aztán pedig az osztag további öt tagjának perceken belül meg kellett volna érkeznie. A pilóták egy pillanat erejéig hátradőltek az üléseikben. Aztán ahhoz a pillanathoz csatlakozott még egy, és még egy, egy harmadik…

Shadree, az öt vadászpilóta kijelölt vezére nyugtalanul pillantott a szenzorjainak kijelzőjére. Minden csendesnek bizonyult, ami azt illeti, talán egy kissé túlságosan is csendesnek. Sehol a többiek, sehol az üzletfél…

- Tövis, meg tudnád mondani, hol a Bantha? – kérdezte az asztromechjétől, de a kis droid is csak megerősíteni tudta azt, amit a lány már eddig is sejtett: hogy ott bizony egy teherhajó sem volt, nem hogy mellé még egy félosztagnyi vadászpilóta.

Ahogy tekintetével az ablakon túli sötétséget pásztázta, hirtelen mintha egy kékes-zöldes villanást vélt volna megpillantani. Aztán megint. Egy másodperc erejéig feltámadt benne a remény, de amikor ismét ellenőriztette Tövissel, az eredmény ugyanaz volt. Rajtuk kívül egyetlen hajó sem tartózkodott bemérhető távolságban. Ami azt illeti, azt a lakatlan bolygót se látta, ami felett a szállítmánycserét el kellett volna intézniük. Ha csak… hacsak nem az a kékeszölden villogó valami az, ott a távolban. Shadree egy pillanatig mérlegelte a helyzetet, aztán döntött. Rontani úgyse ronthat vele a helyzeten.

Jobb kezével gyakorlott mozdulatot téve nyitott egy csatornát a többi X-szárnyú felé.

- Bíbor osztag, itt Ötös – kezdte. – Úgy tűnik, egy kissé eltévesztettük a találkozási pontot. Na, már most, az valószínűleg ott van, közvetlenül előttünk. Szóval mikrougrást hajtunk végre, a koordinátákat átküldetem nektek Tövissel.

A bolygó halványzölden derengett nem messze tőlük. Két holdja valahol a túlsó oldalon araszolt, a planéta által tökéletesen eltakarva a rendszer napjától. A pilótákat viszont nem a holdfogyatkozás egyébként érdekes ténye érdekelte. Hanem, hogy a zöldes világnak két kísérője volt.

- Ez csak nekem furcsa? – szólt bele Shadree a komba. – Nem sok ez a két hold véletlenül?

- Biztos félreinformáltak minket – vetette fel Syerra. – A legjobbakkal is megtörténik.

- Imádom, amikor ilyen optimista vagy… - morogta a bakurai lány.

Moron megköszörülte a torkát.

- Figyeljetek, lehet, hogy csak nekem tűnt fel, de nem látlak benneteket. Mármint a szenzorokkal.

- Most, hogy mondod, én se – kontrázott Barak. – A droidom azt mondja, a napszél miatt van, ami úgy tűnik, ebben az időszakban okozna némi problémát, ha közlekednének erre hajók. De ahogy elnézem, nem igazán szoktak.

- Menjünk közelebb – tanácsolta Chazz. – Hátha ott vannak a többiek.

De nem voltak. A bolygó atmoszférájának párvonásnyi körzetében egy roncs nem akadt, nem hogy egy Bantha méretű hajó.

- Itt nincsenek – kommentálta Syerra. – Most mit csin... áá, hé!

- Mi van? – kérdezte Barak enyhén ideges hangon, de a választ nem Syerra adta meg. Hanem az X-szárnyúja, ami hirtelen kisiklott az irányítása alól. A fiú alig tudta egyenesben tartani.

- A bolygó gravitációs tere és a napszél reakciója. A planéta nincs olyan közel a csillaghoz, hogy az ártson neki, de épp eléggé ahhoz, hogy ilyenkor a közlekedés nagyjából lehetetlenné váljon. Szerintem le kéne szállnunk, és megvárnunk, míg el nem múlik. Ahogy elnézem, Connie-ék úgysincsenek itt, szóval az lesz a legjobb, ha türelmesek vagyunk, és csak akkor csinálunk hülyeséget, ha valamennyire már biztonságos.

Shadree magában számba vette a lehetőségeket. Mi lenne jobb, ha most leszállnának egy vadidegen bolygón, ki tudja milyen kultúra kellős közepébe, vagy ha orbitális pályán küzdenének a napszéllel napokon keresztül?

Végül az első opció mellett döntött.

- Oké, Chazznek igaza van. Leszállunk, aztán meglátjuk, mi lesz.

Az erdő, ami a bolygó északi kontinensét borította, meglehetősen sűrű volt, és csak néhol szakította meg egy-egy tökéletesen kör alakú tisztás, melyek közül az egyiken egy tó tükre csillogott acélszürkén.

Az öt pilóta ezek egyikén landolt az immár könnyebben kezelhető vadászgépekkel. Egyenként kimásztak a pilótafülkékből, aztán közelebb mentek egymáshoz.

- Hogyan tovább? – tudakolta Barak. – Lesátorozunk, vagy keresünk valami értelmes létformát, és reménykedünk, hogy barátságosak?

- Előbb keresünk értelmes lényeket, és csak az után táborozunk le, ha megbizonyosodtunk felőle, hogy barátságosak – közölte a nővére. – Ilyen szabályos tisztások maguktól nem alakulnak ki. Tehát szétválunk. Syerra, te Chazzel mész, Barak, te a Zöldfülűvel, lehetőleg ne öljétek meg egymást.

Moron értetlenül meredt rá.

- És te?

- Vagyok eléggé nagy kislány, hogy egyedül is elboldoguljak.

A férfi bólintott, bár látszott rajta, hogy nem egészen győzik meg az érvek. Ám mielőtt megszólalhatott volna, Syerra előállt egy újabb kérdéssel.

- A droidokkal mi lesz? – Ch’hala felé pillantott, akinek a burkolatán lilás-zöldes örvények kavarogtak, miközben leadta a leszállás közben keletkezett hőt. Nem szívesen veszítette volna el a kis asztromechet, és enyhén aggódott, hogy mi történne vele, ha itt hagyná az X-szárnyúban.

- Maradnak – erősítette meg Shadree a félelmét. – Az erdőben nem tudjuk magunkkal cipelni őket. Szóval én megyek északra, Barak, Moron, ti délnyugatra, Syerra, Chazz, ti keletre. Aki talál valamit, komon jelez. Egy koppanás: idegenek, két koppanás: barátságosak, három: nem azok, négy: erősítésre van szükség. Megjegyeztétek?

Azok egyenként bólintottak. Shadree sarkon fordult, és kezét a dzsekijének zsebébe dugva elindult észak felé. Enyhén rossz érzés lappangott a gyomorszája tájékán. Tudta, hogy kockázatos egyedül mennie, de a lehető legnagyobb területet kell átfésülniük, és sem Syerrát, sem Moront vagy az öccsét nem szívesen engedte volna egyedül kóborolni egy idegen planéta még idegenebb erdejében. És ha őket nem engedte el, akkor úgy volt a helyes, hogy Chazzt se. Mint a csapat rangidős tisztje, felelősséggel tartozott a társaiért. Így hát maradt az aktuális felosztás. Ha valami gond van, vagy elbánik velük, vagy segítséget hív. Ennyi. Semmi ok az aggodalomra.

Nagy levegőt vett, ahogy belépett a fák közé. A tisztáson uralkodó – a felhős éghez mérten – világos fényviszonyok után pislognia kellett párat, mire a szeme alkalmazkodott az erdő szürkés félhomályához. A fák lombja nagyjából két-háromszáz méterrel a feje fölött kezdődött, a törzsük pikkelyesnek tűnt. A lány közelebb lépett az egyikhez, és a mutatóujjával megérintette a füstszínű kérget. Mielőtt bármit tehetett volna, a pikkely alól egy világoszöld kacs nyúlt ki, és körülfonta az ujját. Shadreenak nagy erőfeszítésre volt szüksége, hogy ne sikítson. Miután sikerült legyűrnie a sokkot, vett pár mély lélegzetet, és jobban megnézte a csápot.

Vékony volt, nagyjából három-négy milliméter átmérőjű, és szorosan az ujja köré fonódott. A lány nem érzett fájdalmat vagy irritációt, ami azt jelentette volna, hogy a növény méreganyagot juttatott a szervezetébe, csupán enyhe szívást. Mintha a kacs egy apró vákuumtisztító lett volna, ami megpróbál eltávolítani valamit a bőréről.

Pár másodperc elteltével letekeredett a mutatóujjáról, és újra eltűnt a kéregpikkely alatt, mint amikor az ember a szájával beszív egy szál tésztát.

Shadree lepillantott a kezére. A bőre a mutatóujján mintha enyhén világosabb lett volna, mint a többi ujjon, mindemellett enyhe bizsergést érzett benne. Nagyon úgy tűnt, hogy a kacs leszipkázta a koszt az érintett felületről, az elhalt hámsejtekkel együtt.

Az információt elraktározta a fejében, hogy aztán beszámolhasson róla Connie-nak vagy akárkinek, aki érintett lehet az ügyben, és továbbindult. Próbált nem túl nagy zajt csapni, ez pedig nem volt túl nehéz feladat, tekintettel arra a tényre, hogy a talajon alig volt egy-két szem levél vagy lehullott ág, aljnövényzet pedig a fényviszonyok miatt nem igazán fejlődhetett ki, leszámítva egy-két gombát. Minden lépéssel erősödött benne az érzés, hogy itt valaki takarított.

Egy kilométer után még mindig nem találkozott értelmes lények nyomával, leszámítva az avartalan talajt. Kezdte úgy érezni, hogy rossz helyen jár.

Ekkor minden átmenet nélkül ott termett előtte. Magas volt, nőnemű, sápadt bőrét vékony koszréteg borította, válláról combközépig szakadt, tunikaszerű ruha csüngött alá, amire szintén ráfért volna már egy mosás. A vállából két hatalmas, tollas szárny állt ki, ami valaha fehér lehetett, de vékony rétegben lerakódott rá valami szennyeződés, így a legszebb kifejezés, amit használni lehetett rá, az a piszkosszürke volt. Sötétszőke haja kócosan hullott alá a vállára. Emberi mércével is szép vonású arcában viszonylag nagy, világoskék szem ült. Orra viszonylag hegyes volt, ám koránt sem hosszú, szája telt, de a bőrének többi részéhez hasonlóan sápadt. Mint aki évek óta – vagy soha – nem látott napfényt.

A lény összeérintette az ujjhegyeit – minden ujjának eggyel több ízülete volt, mint az embereknél, vette észre Shadree -, valószínűleg üdvözlésképp.

- Fogadd üdvözletemet, nemes vándor – mondta az idegen, hangja enyhén éneklő tónust kapott. – Elárulnád neved, s hogy minő nemes cél vezérelt eme helyre?

A lányból majdnem kiszakadt egy „Mi van?”, de visszafogta magát. A szárnyas nő a Basic egy régebbi nyelvjárását beszélte, amit még a Sith Birodalom előtti időben használtak. Egy szóval régen. De a fő az volt, hogy egyáltalán képesek megérteni egymást – amiből nem következik, hogy meg is kell bíznia benne.

- Semmi közöd hozzá – felelte.

A szárnyas lény ajka egy pillanatra szétnyílt, és néma „ó”-t formázott, aztán újra összeérintette a kezét, ezúttal csak a tenyerét, az ujjait pedig szétnyitotta, és a lehető legnagyobb szögben eltartotta egymástól.

- Szóval te lennél a Névtelen, kire fordulatok óta epekedve várunk?

- Mondhatjuk – biccentett a lány, elfogadva az alternatívát, bár nem igazán értette a dolgot. – Miért vártatok rám?

Az idegen egy pillanatra lehunyta a szemét, az ajkán mosoly játszott.

- Sok fordulattal ezelőtt egy nemes jós megjövendölte vala, hogy egyszer elérkezik a Névtelen, aki megszabadítja az Elveszetteket, és visszaadja a nevüket.

Szóval egy vallási fanatikus társaság. Másra se vágytam.

- Hogy érted?

- Megmutatnám néked, ha méltóztatnál részesíteni szerény személyemet abban a kegyben, hogy követsz a falumba – mondta az, megismételve az iménti tenyérösszetevős, ujjszéttárós mozdulatot. Talán a népe a tisztelet kifejezésére használta ezt a gesztust.

Azzal megfordult, és abban a biztos hitben, hogy Shadree követi, elindult. Szárnyának alsó evezőtollai a földet seperték – nyilván ezért volt olyan szennyes.

A lány úgy döntött, hogy utánajár ennek a dolognak. Ahogy felvette az idegen tempóját, egy mozdulattal bekapcsolta a derékszíjának hátsó részére csatolt kommunikátorát, aztán ugyanazzal a mozdulattal deaktiválta, ezzel egy kattanásnak megfelelő jelet küldve a többieknek.

Mindeközben Moron épp azzal volt elfoglalva, hogy le ne maradjon Baraktól, akinek az övénél valamivel hosszabb lábai lehetővé tették, hogy jóval gyorsabb tempóban haladjon – amit ki is használt. Hogy azért, mert idegesíteni akarta a társát, vagy, mert neki így volt kényelmes, a coruscanti pilóta nem tudta eldönteni.

Ötpercnyi gyaloglás után kezdte unni a fák szürke egyhangúságát. Milyen erdő az, ahol nem hogy semmi zöldet nem látsz, de még aljnövényzet sincs?

- Nem tetszik ez nekem morogta.

Barak hátrapillantott a válla fölött.

- Az erdő, a csend, vagy az, hogy egyedül vagy velem? Ha elárulod, hogy pontosan mi nem tetszik, talán tudnék rá reagálni. Egyébként nem szándékozlak megölni, amíg senki nem látja. Shadree kinyírna.

- Ha nem végez vele előbb valami helyi ragadozó.

Barak olyan hirtelen állt meg, hogy Andrus majdnem nekiütközött.

- Na figyelj – mondta, és szembefordult a férfivel. – A nővérem felnőtt ember, mellesleg a csoport vezetője. Felelősséget érez irántunk. És, akármennyire is titkolja, igenis vannak érzései.

Moron összevonta a szemöldökét, és már épp visszakérdezett volna, de Barak egy intéssel elhallgattatta.

- Nem, meg ne próbálj értetlenkedni! – rázta a fejét, közben pedig megfordult, és folytatta az útját. A társa a nyomába szegődött. – Az a helyzet, hogy mostanában elég sokszor beszéltem Syerrával, és, mint kiderült, neki az elmúlt időszakban sokkal nagyobb rálátása nyílt a dolgokra, mint nekem vagy neked valaha is lehet. Nem mondott sokat, de nekem az jött le belőle, hogy nagyon megviselte, amikor elkaptak minket a mandaloriak.

Moron vállat vont.

- Nyilván. Bárkit megviselne, ha a testvérét elkapná egy csapat pszichopata.

- De nem Shadreet. Ha eltűnik a testvére, vállat von, és kétszeres erővel lát neki a keresésének. Ha eltűnik a főnöke, egyben az az ember, aki olyan, mintha a nővére lenne, ugyanezt teszi. Ha a legjobb barátja tűnik el, szintén. De ha a három egyszerre történik, ráadásul hozzájárulnak bizonyos tényezők, nos, azt hiszem, így már tényleg meg lehet érteni.

- Hogy érted? – kérdezte az idősebbik férfi.

- Semmi közöd hozzá.

Mindketten tisztában voltak vele, hogy ezt csak azért mondta, hogy a másikat idegesítse. Moron már épp feszegetni akarta a témát, amikor Barak újra megtorpant.

- Mi van már megint? – fakadt ki Andrus.

- Üdvözöllek benneteket, nemes égi vándorok – felelte egy kellemes, szinte éneklő női hang.

A gazdája egy nagyjából két méter magas, halvány bőrű, világosszőke hajú nő volt, aki csupán annyiból különbözött az emberektől, hogy a végtagjai furcsán vékonyak és hosszúak voltak, ujjain a humanoidoknál szokásos számú ízületeknél eggyel több volt, a hátából pedig egy pár vakítóan fehér szárny állt ki. karcsú testét hófehér tógaszerű öltözék takarta, amit a derekán valami bronznak tűnő ércből készült öv fogott össze. A homlokát hasonló pánt ékesítette, közepén egy tengerzöld kővel, ami kiemelte a szeme halványkékjét.

- Hű – csúszott ki a fiatalember száján.

- Egyetértek – bólintott kábán Barak.

- Sajnálom, hogy a szelek nem engedték, hogy továbbálljatok – mondta a tünemény. – Ne búslakodjatok, pár virradat múlva az ércmadaraitok ismét szárnyalni fognak. Addig is… megtiszteltetésnek venném, ha részesítenétek abban a kegyben, hogy elkísértek a falumba. Népem szállást nyújt néktek, amíg az istenek vihara tova nem tűnik.

- Aha – bólintott Moron, még mindig olyan arckifejezéssel, mint aki nem egészen van ébren.

- Szívesen elfogadjuk – felelte Barak, könyökét Andrus bordái közé vágva, mire az összerezzent, és pislogva próbálta összeszedni magát. – Pontosan hol is van ez a falu?

- Ott – mutatott a nő egyenesen a fejük fölé. – Egymás után emelnélek titeket a magasba.

Ahogy a szárnyas lény megragadta Barakot a hóna alatt, és csapott párat a szárnyával, és elemelkedett a talajtól, a fiú kattanást hallott a komjából. Shadree is idegenekkel találkozott. Pár másodperc múlva Moron hasonló jelzése követte.

A falu ott terült el körülötte, amit Shadree leginkább úgy jellemzett volna, mint rengeteg, gallyakból és a korábban megismert indákból összetákolt kunyhó szorosan illeszkedő, koncentrikus körökben épített összessége. A tetejüket a talajról származó por és száraz sár fedte, valószínűleg ez óvta meg a belsejüket a felhőkből ítélve hamarosan eleredő esőhöz hasonló jelenségektől. A vezetője megragadta a karja alatt, és mielőtt ellenkezhetett volna, átrepítette az alacsony tákolmányok felett, egyenesen a legbelső, egyben legszűkebb kör közepére repítette, ahol már várták az idegen társai. Mind hasonlóak voltak hozzá, egy férfi és két nő, pont ugyanolyan rongyokban.

- Elhoztam néktek a Névtelent – mondta a vezetője, összeérintve a tenyerét és széttárva az ujjait.

- Nincs kétséged efelől? – kérdezte a férfi szigorú arckifejezéssel.

- Nincs, es’kun’ko. Égi vándor, és nem áldatott meg a név ajándékával, ahogyan azt megjövendölték vala.

A fickó bólintott, aztán a másik két nőhöz fordult. Bár az énekléshez hasonlatos nyelvükből nem értett semmit, Shadree ki tudta olvasni a gesztusaikból, hogy az a három szárnyas, akik már az érkezésük előtt ott tartózkodtak, rangban a fiatalabb lány felett állnak, aki viszont most hatalmas elismerésben részesült. Egyértelműen róla beszéltek, bár nem pillantottak rá.

Végül a férfi előrelépett, és újra basicre váltva beszélni kezdett hozzá.

- Végtelen hálával tartozunk tenéked, mert végre eljöttél közénk, hogy megszabadíts minket – mondta. – A szertartást egyszerűnek adták a szelek Amikor a Nagy Tüzek Napján kormos eső kezd hullani a fellegek közül, akkor kell véghezvinnünk. Hátra van még öt nelletnyi idő. – A lány kísérőjére pillantott. – Leány, készítsd fel, hogy biztosan álljon a szelek előtt.

- Mondjátok hát: minő szándékkal vezérelték hozzánk röptötöket a nemes szelek?

Barak megvakarta a fejét. Előtte egy, még annál a teremtménynél is magasabb, idős férfi ült, aki idevezette őket. Hosszú, fehér haját varkocsba fonta a tarkóján, szakállát bizonyos távolságonként rézgyűrűk fogták össze.

- Az a helyzet, hogy… - Katt. Syerra csatornájáról. A fiút megkönnyebbülés járta át. Szóval már mindannyian biztonságban vannak, és csak percek kérdése, hogy a többiek is ideérjenek. - … véletlenül kerültünk pont ide. Igazság szerint a galaxis egy teljesen más pontjára tartottunk, csak a hiperhajtómű… - megrázta a fejét – mindegy, a lényeg az, hogy a napszéltől nem tudunk felszállni.

- Ahogy azt már említettem vala, a tuhisik szívesen vendéggé fogadnak titeket. Két rull hamarosan elénk vezeti az ifjú nőstényt és a különös égi vándort.

Ezzel megerősítette Barak sejtését, hogy a másik csoport is ezekbe a lényekbe futott bele.

Pár perc elteltével tényleg megjelent két tuhisi, egy hím és egy nőstény. Közöttük sétált Chazz és Syerra. Az utóbbi kifejezetten lelkesnek tűnt, abból ítélve, hogy szinte csak a levegővételek kedvéért szüneteltette a beszédet.

- Á, ímé, itt is vannak – mondta az öreg, aztán a saját nyelvén szólt pár szót a rulloknak, akik két kezüket tenyérrel maguk felé az arcuk elé emelték, és meghajoltak, aztán sarkon fordultak, és elhagyták az ágakból és indákból font kunyhószerűséget. – Köszönetemet bátorkodnám kifejezni, amiért mindnyájan elém járultatok – szólalt meg az idős tuhisi.

- Igazán nincs mit – mosolygott Syerra, és lehuppant a félkörbe állított kecses székek egyikére.

A két férfiban azonban még mindig motoszkált az érzés, hogy valami nincs rendben. Valami még hiányzik. Vagy éppen valaki.

- És Shadree? – kérdezett rá Moron.

- Elnézést – mondta az öreg, előrenyújtva a nyakát, ajkán a szokásos mosollyal. – Eme szavát szépséges nyelveteknek nem ismerem.

- Ez nem szó – javította ki Barak. – legalábbis nem olyan értelemben. Az ötödik társunkat hívják így. Amikor idehoztatok minket, ő is jelezte, hogy lakosokkal találkozott. Apropó… - kétszer ki-be kapcsolta a kommunikátorát, Chazz pedig követte a példáját.

- Sajnálom, de mi nem bukkantunk újabb égi vándorra.

A tuhisi tekintete elsötétült.

- Mi a gond? – kérdezte Chazz.

- A társatok kétségkívül tudtotokra adta találkozását egy tuhisivel?

- Amennyiben igaz, hogy ezt a területet csak ti lakjátok…

- Éppen ez képezi a gond tárgyát. A tuhisiknek két törzse él félváltakozásnyi repülésen belül.

A fiatal nőtény a tiltakozása ellenére megszabadította a dzsekijétől, és épp a pilóta-kezeslábasát akarta elvenni, hogy helyette egy hosszú, valamiféle fehér vászonból készült tógát húzzon rá.

- Ezt muszáj? – fintorodott el Shadree, miközben hallotta, hogy a kommunikátora kétszer kattan, aztán ez megismétlődik. A többiek szerint tehát barátságosak azok a lények, akikkel összefutottak. Lassan neki is jeleznie kéne… de vajon barátságosnak tekinthető-e, hogy idióta maskarát próbálnak ráerőltetni.

- Ez jelképezi tisztaságodat – mondta a lény. – Szükség van hozzá a szertartáshoz, hogy a Szelek tudják, te vagy a Névtelen.

- Márpedig nem veszem fel – tiltakozott a lány. Kezdte magát úgy érezni, min tízéves korában, amikor az anyja valami habos, rózsaszín ruhát akart ráadni, hogy abban búcsúzzon el Rassontól, aki épp az előkészítő kiképzésére tartott. Akkor nem engedelmeskedett. Most miért tenné?

- Muszáj. – a lény arca könyörgő kifejezést öltött. – Különben az egész nem ér semmit.

- Élet-halál kérdés?

A másik egy pillanatra elgondolkodott.

- Igen, mindenképpen.

Shadree bosszúsan horkantott, és kikapta a ruhát a kezéből.

- Rendben, felveszem, most viszont tűnés. Öltöznék.

Pár percen belül ott állt az es’kun’kónak nevezett idegen előtt, aki végigmérte.

- Igen, azt hiszem, tökéletes. A virágok megvannak? – nézett a jobb oldalán álló nőstényre.

- Évek óta.

- Köszönöm. Induljunk, hiszen mindennek készen kell állnia, mikor a kormos eső elkezd hullni.

- Az a helyzet – mondta az idős tuhisi -, hogy az Elveszettek már jó ideje száműzve vannak a szent erdő koronájából. Azóta, hogy az égi vándorok először idelátogattak.

- Csak szépen, sorban – biccentette félre a fejét Barak. – Először is, kik azok a névtelenek, miért lettek száműzve, és ennek mi köze az emberekhez?

Az öreg mélyet sóhajtott.

- Régi és szomorú történetet mondok el most nektek. Ha nem bánjátok, csak a főbb eseményeket mesélem el, mert azt hiszem, itt minden perc számít. Tehát valamikor, sok száz fordulattal ezelőtt ugyanezen a napon hatalmas ércmadarak szálltak le ezen a földön. Utasaik égi vándorok voltak, magukat Jediknek nevezték, és különös dolgokra voltak képesek. Ám népünk egyes tagjai úgy gondolták, hogy a szelek nem engedhetik, hogy ilyen hatalmas erővel rendelkező lények létezzenek, így hát, amikor úgy tűnt, hogy két fordulat múltával sem szándékoznak távozni, gonosz tervet szőttek. Tőrbe csalták a vándorokat, és mivel azok arra figyeltek, hogy ne tévedjenek el a kormos esőben, nem számítottak a támadásra. Amikor másnap reggel megtalálták a testüket a Nagy Tó partján, a tuhisik es’kun’kója és segítői tanácskozni kezdtek, végül úgy döntöttek, a bűnösöket a szelek kezére adják: nem léphetnek be a koronaszintre, lent dől el a sorsuk. A nevüktől megfosztattak, hiszen azt a szelektől kaptuk, és csak addig birtokolhatjuk, amíg érdemesek vagyunk rá. Ám a fordulatok során úgy esett, hogy a szelek nem sújtották halálra az Elveszetteket. Ők még mindig ott élnek a gyökerek és törzsek közt. Az utóbbi száz fordulat során azonban egyre különösebb dolgokat tesznek, amikre nem találunk magyarázatot.

Syerra, aki mindeddig érdeklődve hallgatta a történetet, most megszólalt.

- Egészen pontosan mik azok a különös dolgok?

Az öreg behunyta a szemét, mintha szégyellné magát megtévedt társai tettei miatt.

- Bűnös dolgok. Éjszakánként testvéreinkre és kicsiny szentjeinkre, a madarakra törnek. Megölik és elfogyasztják őket. -  Elborzadt, mintha a világegyetem legborzalmasabb cselekedetét ecsetelné. – Néhányan közülük átrepültek a másik földre, a marasikhez, akik köztudottan a megölt madarak csontjából jósolnak. Nemrég pedig elraboltak közülünk néhányat…

A helyiségre csend borult, ahogy a négy pilóta emésztette a hallottakat. Egyikük se látott semmiféle logikát a történtek közt, míg Syerra össze nem vonta a szemöldökét.

- Mi történt az elrabolt tuhisikkel?

- Többé már nem a szél ártatlan leányai.

Barak, Moron és Chazz számára ez még mindig nem magyarázott meg semmit, de a lány szeme felcsillant, mint akinek eszébe jutott valami.

- Járni a sötét utat, angyalokkal hálni, a múltat hívni segítségül?

- Igen.

- Azt hiszem, tudom mi történt Shadreeval.

Már vagy húsz perce a tisztáson álltak, alig pár méterre a tótól, amit még a leszálláskor látott. A kezét egy furcsa, gyékénynek tűnő szállal összekötötték, és a bokája is épp annyira volt szabadon, hogy meg tudjon állni a lábán. Ahogy korábban megállapította, a kötél gyengének, szinte csak jelképesnek tűnt. Már épp panaszkodni kezdett volna a hideg miatt, amikor valami hideg és nedves koppant a karján. És még egy, aztán egy harmadik. Ahogy lenézett, fekete cseppeket pillantott meg meztelen bőrén. Ahogy a csuklója felé vették az irányt, szürke csíkot hagytak maguk után.

- Mi ez? – fordult az es’kun’ko felé.

- A Kormos Eső. – Pillantását körbehordozta a delegáción. – Testvéreim! Elérkezett az idő, hogy újra szabadok lehessünk. Ezúttal kezdetét veszi a szertartás.

Két szárnyas előrelépett, és megragadták vállát.

- Mit csináltok? – kérdezte vészjóslóan a lány, de egyikük sem felelt. A levegőbe emelték, és lassan a tó fölé vitték.

Shadreeban lassan kezdett valamiféle gyanakvás formálódni. Ahogy lepillantott, észrevette az acélszürke vízen ringatózó csónakszerűséget, ami tele volt rakva szárított virágszirmokkal. A sárgás halomra szürke csíkokat húzott az eső.

A két lény méltóságteljesen ereszkedett, és a lány érezte, hogy a zsákruhába belekap a szél, sötét pöttyökkel szórva be a törtfehér anyagot. Meztelen talpa lassan a szirmokhoz ért. Érezte, ahogy a száraz darabok összeroppannak alatta, és az apró szilánkok a bőrébe fúródnak.

A csontos, holtsápadt kezek elengedték a karját, ő pedig nem számítva erre, térdre esett. A csónak megingott alatta, és meg kellett kapaszkodnia, hogy el ne terüljön a virágszirmok közt, amik a derekáig értek.

Az es’kun’ko éles hangon felrikoltott, mire Shadree felkapta a fejét, szembetalálva magát két, íjat és nyilakat hordozó szárnyassal, akik valahol fölötte három-négy méterrel lebegtek. A lány összevonta a szemöldökét.

Abban a pillanatban a két íjász elengedte a húrt, a vesszők pedig nyílegyenesen a csónak felé repültek. A pilótanő ösztönösen összehúzta magát, és átkozta a saját ostobaságát, ám a célpont nem ő volt. Hanem a fatákolmány, amiben ült.

A két nyíl beleállt az oldalfalba, és Shadree legnagyobb döbbenetére a helyükön savas folyadék csorgott le a vízig, elszenesedett csíkot hagyva maga után, míg sisteregve el nem tűnt a tóban.

Aztán a csíkok egyszerűen kiváltak a csónakból, és csobbanva követték a savcseppet.

A lány elkáromkodta magát, de nem tudott mit tenni. A csuklói a háta mögé voltak kötözve, ahogy a bokái is, és hiába rángatta őket, nem szakadtak el, mint ahogy eredetileg számított rá. Sose bízz az idegen anyagokban – rémlett fel előtte a legalapvetőbb dolog, amire gyerekkorában megtanították. A ruhája lassan átnedvesedett a beömlő víztől, a pulzusa az egekbe szökött, miközben az agya lázasan kereste a kiutat – sikertelenül. Azaz…

Remegő kézzel kitapogatta a kommunikátorát, amit még épp, hogy nem merült el, és gyorsan három, majd kis szünet után négy jelzést küldött a közös csatornájukon.

Ezután behunyta a szemét, és próbált minél nagyobb lélegzeteket venni, hogy valahogy felkészítse a tüdejét az előtte álló percekre.

- Szóval… - kezdte Barak halk, hitetlenkedő hangon -, ti azt mondjátok, hogy a nővéremet elkapta egy csapat fanatikus, és fel akarják áldozni, csak mert nem mondta meg a nevét?

- Nagyjából – bólintott az es’kun’ko. – De ez még nem biztos.

Abban a pillanatban mind a négyük kommunikátora felcsipogott. Hetet, három-négy felosztásban.

- Dehogynem – törte meg Syerra a hirtelen beálló csendet.

- A Kormos Eső hullani kezdett – ráncolta a homlokát az idős tuhisi. – Nincs sok időnk.

Ahogy a törzs vezetője korábban elmagyarázta, az említett jelenség évente egyszer fordult elő a bolygónak ezen az éghajlati övén, amikor az aktív esőzés és az erős szél lemossa az év során lerakódott korom és por azon részét fákról, amit azok nem fogyasztottak el.

- Na, jó – tért a tárgyra a pilótanő öccse. – Egyszerre hány embert bír el egy tuhisi?

- Ha normális sebességet akarunk elérni, jó esetben kettőt. Mondjuk a Syerra-Moron és a Barak-Chazz párosítás megfelelne.

- Nem – szögezte le a fiú. – Andrus nem jön. Nem hagyom, hogy a szerencsétlensége megölje Shadreet.

Villogó szeme és a hangja elárulta, most még enyhén fogalmazott. Ám a coruscanti pilóta válasza mindenkit meglepett.

- Nem érdekel, mit hagysz és mit nem. Ez az én döntésem, Shadree pedig a legjobb barátom, akármi történt is. Segíteni fogok, és ebben te vagy az utolsó, aki képes lenne megakadályozni.

Barak rezzenéstelen arccal meredt rá, Syerra ajkán pedig halvány mosoly jelent meg. Végül Chazz volt az, aki megszólalt:

- Azt hiszem értem a probléma lényegét. Egyszerűbb, ha én itt maradok így a tuhisikre is kevesebb teher hárul, ti pedig tudtok segítséget hívni, ha szükséges.

Az út nem volt hosszú, percek alatt elértek a tisztásra, ahonnan a Syerra kezében szorongatott navigációs egység Shadree kommunikátorának jelét vette. Ahogy az őt és Barakot hordozó tuhisi ereszkedni kezdett, érezte, hogy a fiú, aki vele együtt a lény hátára volt szíjazva, még szorosabbra fonja karjait a dereka körül.

Másodpercek múlva a jó pár kilométer átmérőjű, sápadt zöld fűvel benőtt szabályos kör alakú pusztát három alak rótta. A Barak gondterhelt arccal, nyakát nyújtogatva pásztázta a messzeséget. Mellettük úgy ötven méterre egy tó csillogott, acélos szürkéjével az ég hasonló színét tükrözve.

- Itt kell lennie – morogta maga elé a fiú.

- A hordozható navigátor szerint igen – hagyta rá Syerra. – Ugye tudjátok, hogy sietnünk kell? Ezek nem cicóznak…

Három-négy standard perce történt, hogy Shadree kommunikátora vészjelzést küldött a csapatnak. Pár perc magány pedig ezen a helyen nem feltétlenül jelentett életbiztosítást.

Syerra a saját tengelye körül forogva próbált egy olyan pontot találni a kietlen síkságon, ahová a támadók elrejthették a társukat. Fű, végeláthatatlan fű, az erdő magas, karcsú fáinak messzi, szürkészöld vonala, a tó, megint fű – úsztak el a tereptárgyak a szeme előtt. Fű, erdő, tó, megint fű, erdő, a tó… a tó.

- Nagyítsunk csak rá a térképre! – vonta össze a szemöldökét Ha igaza lesz… A lány nagy levegőt vett, és megpróbált nyugalmat erőltetni a hangjára.

– Most hol van? – türelmetlenkedett Moron.

A lány pötyögött valamit a szerkentyű érintőképernyőjén, és minél tovább nagyította a képet, annál jobban elsápadt.

- Hol van? – sürgette Barak is.

Syerra felnézett a navigátorról, és a társaira fordította a tekintetét.

- A tóban.

- Mi? – A két srác arcán döbbent, hitetlenkedő kifejezés ült.

- Hát, tulajdonképpen várható volt… - vont vállat a lány. – „A Névtelen hazaevez.” Úgyhogy most… futás – adta ki az utasítást, és abban a pillanatban ő is nekiiramodott.

- Pontosan hol van? – kérdezte Moron.

- Pontosan a tó közepén. Valószínűleg precízen kiszámíthatták. – Elsápadt. – Ugye nem akarsz…?

- Nincs Jedink, aki kihúzhatná az Erővel, szóval nincs más választásom.

Barak már épp tiltakozott volna, de a fiatalember eltűnt a vízben.

A két parton maradt társa vegyes érzelmekkel nézett utána. Végül a fiú törte meg a csendet.

- Sikerülni fog neki – mondta, legalább annyira saját maga megnyugtatására, mint a lányéra.

Syerra halvány, bizakodó mosolyt küldött felé.

A víz legalább olyan átláthatatlan és szürke volt, mint felülről nézve. Moron igyekezett a lehető leggyorsabban úszni, tudván, hogy egyrészt Shadree számára minden perc számít, másrészt, ha elfogy a levegője, míg odaér, azzal nem segít.

Nemsokára elérte azt a pontot, ahol a csapásaival fa- és sziromdarabokat kavart fel. Tüdeje már borzasztóan feszített, szóval a felszínre rúgta magát. Nagy levegőt vett, aztán újra alámerült.

Nemsokára, amikor a felkavart iszaptól már nem látott semmit, a keze hozzáért valamihez. Pár másodperc sietős tapogatózás után megbizonyosodott felőle, hogy Shadree vállát találta meg, megragadta a lányt a hóna alatt, és elindult felfelé.

A szívét egy gondolat, egy lehetőség szorította össze, amivel eddig nem számolt. Mi van, ha a lány túl sokáig volt lent? A bőre jéghideg volt, és nem érezte a szíve dobogását, bár ezt okozhatták a karján átcsapó hullámok is, amik zavarták a bőre nyomásérzékelő idegvégződéseit a pontos információ szolgáltatásában. Fogalma sem volt, mihez kezdene, ha…

Szinte megváltásnak érezte a hideg levegőt és az esőt, amikor a feje kibukkant a vízből. Shadreet is a felszínre emelte. A lány nem kezdett köhögni. A francba!

Minden erejét beleadta az úszásba. A pluszsúly lassított rajta valamelyest, de még így is elég hamar elérte azt a vonalat, ahol leért a lába. Barak belegázolt a vízbe, és segített kihúzni a nővérét. Végül, amikor Shadree már az iszapos parton feküdt sápadtan és mozdulatlanul, mindketten mellétérdeltek, Syerra pedig felettük állva figyelte, ahogy a két fiú ellenőrzi a pilótanő pulzusát és a légzését. Előbbit sikeresen megtalálták, ám az utóbbi hiányzott.

- Ez a te dolgod, Andrus – jelentette ki Barak, és felállt.

- Mi? – sápadt el a fiú, csak hogy utána az arcszíne az érett jaquira gyümölcsöt meghazudtoló vörösre váltson. – Nem! – rázta meg a fejét hevesen. – Kizárt.

- Márpedig te fogod megcsinálni – kötötte az ebet a karóhoz Shadree öccse. – Gondolj bele, Syerra lány, én a testvére vagyok… tőled érezné magát a legkevésbé kellemetlenül.

- Ebben annyira nem vagyok biztos – morogta Moron, de azért engedelmesen átvetette a térdét a lány csípője felett. Már épp fölé hajolt volna, amikor Syerra hangja megállította.

- Ne így! – Az osztag legfiatalabb tagja leguggolt mellé, megragadta a kezét, és Shadree szegycsontja alá helyezte, arra a pontra, ahol a bordái legközelebb voltak egymáshoz. – Ezt itt kell tartanod.

- Most szívatsz? – hördült fel Andrus, és elrántotta a kezét – hasztalanul. Syerra azonnal visszarakta.

- Nem – felelte a lány. – Így tudod megállapítani, hogy a befújt levegő eljut-e a tüdejébe.

- Tudod, mit? Ha ennyire tudod, csináld te.

- A-aaa – csóválta a fejét a caamasi pilóta, és újra felállt.

Moron fájdalmas arckifejezéssel meredt Shadreera. Egyrészt tudta, ha nem teszi, amit a többiek mondanak, a lány meghal. Másrészt viszont azzal is tökéletesen tisztában volt, hogy amit ezért tőle fog kapni, azt nem köszöni meg.

Végül legyőzte kételyeit, és belekezdett a procedúrába.

A pilótanő ajkai ugyanolyan hidegek voltak, mint a bőrének többi része. Érezte, ahogy a mellkasa megemelkedik a tenyere alatt. Eddig rendben. De fogalma sem volt, meddig kell mindezt csinálnia. Soha nem szorult még arra, hogy másokat lélegeztessen, így bizonytalan volt mindennel kapcsolatban.
Mellette Barak kis tétovázás után megfogta Syerra remegő kezét. A lány hálásan megszorította az ujjait.

Mindnyájan nagyon remélték, hogy van értelme ennek az egésznek…

Amikor kinyitotta a szemét, egy ismerős, világosbarna szempárral találta szemben magát. Ezernyi gondolat árasztotta el az elméjét, és egyik se tetszett neki.

A lány olyan lendülettel ült fel, hogy lefejelte a döbbent Moront. Megbillent, és alig tudta tompítani magát, hogy ne essen rá Shadree lábára, aki mindeközben köhögési rohammal küzdött, jó adag koszos vizet öklendezve a társa ruhájára.

- Mi a… francot… művelsz? – préselte ki magából két köhögés közt.

Moron nem válaszolt. Egyrészt, mert nem tudott mit mondani, másrészt, mert hirtelen tudatosult benne az a zavarba ejtő tény, hogy az orrát csak egy-két centiméter választja el a lányétól.

A szürke szempárból nyers düh sugárzott, és még valami, amit a férfi képtelen volt beazonosítani.

- Én… - Próbálta nem észrevenni, hogy a hideg szél a lány bőrére tapasztotta a ruhájának vizes szövetét – kevés sikerrel.

- Szállj le rólam – parancsolta Shadree tőle szokatlan tömörséggel, és a nyomatékosítás kedvéért lökött rajta egyet.

Moron megingott, kezével tompítva az esést, mivel nem akarta eltörni a lány lábát, aztán oldalra gördült, és guggolásból felállt. Barak a nővéréhez fordult, hogy felsegítse, de Shadree a kezére csapott, és egyedül próbált fölállni. Ám a látóterének pereme elsötétült, a térde pedig megrogyott, és összeesett volna, ha Moron nem kapja el. A lány dühösen kitépte magát a kezéből, amivel csak azt érte el, hogy az öccsének kellett megfognia, nehogy elessen.

Barak egyszerre hálás, bocsánatkérő és bocsánatkérő pillantást küldött az idősebbik férfi felé, ami tőle meglehetősen szokatlan volt.

- Majd én – mondta, ahogy Shadree hóna alá nyúlt, átvéve valamennyit a súlyából, hogy képes legyen járni. – Sietnünk kell, ha nem akarjuk, hogy észrevegyék az eltűnését.

Miután kisebb vita folyt le arról, hogy ki kivel utazzon – Shadree nem volt hajlandó Moronhoz kerülni, Syerra nem bírta volna el (ő pedig képtelen volt huzamosabb ideig tartani magát) Barak viszont semmiképpen sem akarta, hogy a fiatalabbik lány a coruscanti pilótához társuljon. A probléma végül magától megoldódott, amikor a bakurai pilótanő eszméletét vesztette, és maradhattak az eredeti felállásnál -, a tisztás szélén álló két tuhisi segített felcsatolni a négy ember hevedereit.

Ahogy kinyitotta a szemét, sárból és gallyakból tákolt plafont látott jó két méterrel felette. Hirtelen sikollyal felült. Nem… nem kerülhetett vissza oda. Nem!

- Shadree? – szólalt meg mellette egy aggódó hang. A lány olyan sebességgel pördült meg, hogy szédülni kezdett. Megkönnyebbüléssel vegyes bosszúságára azonban csak Moron volt az, aki egy kecses, az emberek által használtnál jóval magasabb széken ücsörgött, és őt nézte.

Látva a fiatalember arcát, felrémlett előtte a korábbi események második fele. Eljöttek érte. Visszahozták. Elhessegette az elméje hátuljából előkúszó képeket. Akkor viszont hol vagyok most?

- Mi ez a hely? – kérdezte cseppet sem barátságos hangon, miközben igen nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy egyenesen tudjon ülni.

- A tuhisik falujának egyik orvosi kunyhója. – Moron kisöpört a szeméből egy nem oda tartozó hajtincset, de az visszahullott, ettől pedig a fiú a szokásosnál is elveszettebbnek tűnt.

- És te mit keresel itt?

- Csak… tudni akartam, hogy vagy.

Shadree már épp visszavágott volna, de a levegővétel után konkrétan köhögő rohamot kapott. Előregörnyedt, a szeme pedig könnybe lábadt. Sajgó mellkassal próbált levegőhöz jutni, de a következő hullám megakadályozta benne.

Amikor oldalra nézett, látta, hogy Andrus leszállt a székről, és a szintén magas ágy – a fiatal férfi hasáig ért – mellett áll. Mintegy támogatásként felé nyújtotta a kezét, de ő reflexből rácsapott. Az ütés azonban pontatlan volt, mivel a lány még mindig rázkódott a köhögéstől. Moron elkapta Shadree csuklóját, és felszisszent. A pilótanő bőre szinte égetett.

- Lázas vagy – állapította meg.

- Nem mondod… - nyögte ki a lány, amikor végre sikerült levegőhöz jutnia.

- Várj egy kicsit, Barak és Syerra bármelyik pillanatban itt lehetnek.

- Nem mintha bárhová is mehetnék…

Mintegy végszóra, a mögöttük lévő ajtó kinyílt, és belépett a két említett, nyomukban egy fiatal tuhisi lánnyal.

Shadree kirántotta a kezét Moron szorításából. Kiszolgáltatottnak érezte magát. Itt ült, egy szál fehér rongyban, ami a szabásából ítélve – mellben kifejezetten szűk volt – gyerekeknek készült. Ráadásul a hátán sem varrták össze a szárnyaknak hagyott lyukakat, ami egyáltalán nem segített a láz okozta hidegrázáson. Mindezek tetejébe a többiek ilyen állapotban látják… Barak és Syerra nem számított. Mindketten találkoztak már az erős Shadree másik, kevésbé előnyös oldalával. Más zavarta. Mindeddig Moron Andrus volt az, aki minden adandó alkalommal megsérült, akire vigyázni kellett… és most fordult a kocka. Ez pedig egyáltalán nem tetszett neki.

A fiatalember futólag jobbulást kívánt neki, kikerülte a belépő csapatot, és kilépett az ajtón.

- Aggódik érted – jegyezte meg Syerra, miközben felkapaszkodott a túlméretezett ágy szélére.

A lány vállat vont.

- Aggódjon. Nem érdekel.

A fiatalabbik pilótának szemmel láthatóan még lett volna mondanivalója, de a tuhisi megakadályozta benne, hogy bővebben kifejtse gondolatait.

- Nola vagyok – mutatkozott be -, a törzsünk gyógyítójának lánya. Anyám a különös barátotokkal együtt a Tanáccsal tárgyal, úgyhogy most csak én tudtam jönni. Hogy érzed magad?

- Szarul – felelte Shadree tömören.

- Értem – bólintott a lány, lesütve a szemét. A viselkedésével Shadreet valami módon Syerrára emlékeztette; relatíve azonos korúak lehettek, és ugyanazzal a lelkesedéssel fordultak a világ felé. – Siira volt olyan kedves…

- Syerra – javította kis az említett.

- Szóval – folytatta a fiatal tuhisi -, volt olyan kedves, hogy a bátyáddal elhozta a holmidat az ércmadaradtól. Van benne olyan… orvosság. Fehér mag, ami leviszi a lázad és elűzi a betegséged. – Két kézzel gesztikulált, de a pilótanő sokkal jobban megértette a mondanivalóját abból az egy szem antibiotikumból, amit a társa nyújtott felé.

- Kösz – mondta, és kinyitotta a száját.

- Várj, hoztam… - szólt közbe Nola, de Shadree addigra már le is nyelte a gyógyszert, bármiféle folyadék nélkül. - … Par’uomatot – fejezte be, Barak pedig óvatosan, nehogy kilötyögtesse a tartalmát, átnyújtott neki egy fakorsót.

- Gyógytea – tolmácsolta a fiú. Látva nővére gyanakvó tekintetét, még hozzátette: - Megkóstoltam, nem mérgező.

A lány megszagolta az italt. Kellemes, fűszeres illatot árasztott, és ahogy megkóstolta, az íze halványan emlékeztette a gyógyteákra, amit a nagyanyja főzött, még amikor ő és a testvérei egészen fiatalok voltak.

Mindeközben a fiatal tuhisi folyamatosan beszélt. A szavai kifejezetten sokszor szóltak az elmúlt órák eseményeiről, hogy a társai milyen higgadtan és bátran viselkedtek – Andrust például úgy emlegette, mint valami hőst.

- Szentté nem akarod avatni? – kérdezte gúnyos hangon, egy pillanatra leeresztve a poharát.
- Parancsolsz? – vonta össze a szemöldökét Nola, aki nyilvánvalóan nem ismerte a fogalmat.

A lány megrázta a fejét. Nem volt kedve lexikont játszani.

- Hagyjuk. Szóval, mi a terv? Ha jól tudom, még nem igazán tudnánk elmenni innen.

- Számodra egyelőre az egyetlen teendő, hogy ágyban maradsz, és felgyógyulsz – mondta Syerra, aztán egy fokkal szigorúbb hangon hozzátette: - És ez nem kérés volt, hanem kijelentés. Mi pedig megpróbálunk rájönni, hogy mi történt, és megtesszük a szükséges lépéseket. Személy szerint azt hiszem, már rájöttem a dolog nyitjára…

Shadree átnyújtotta a korsót az öccsének, aztán visszahanyatlott a párnájára, és összeszorította a száját. Utálta a tétlenséget, de kénytelen volt belátni, hogy most nem sokat tud segíteni; addig nem, amíg még az állás is komoly szédülést okoz neki. Ásított egyet. Álmos volt, a láz nagyon hamar elszívta az erejét. Magára húzta a takarót, és magzatpózba helyezkedett. Még érezte, hogy Barak megszorítja a kezét, ahogyan gyerekkorukban annyiszor tette, aztán elnyomta az álom.

A Tanács a tűzrakóhely köré rendezett székeken foglalt helyet. Egytől egyig tuhisi nők és férfiak voltak, kivéve Moront, Barakot és Syerrát. A lángok megvilágították az alkonyi fényben fürdő szobát, ahol a lények épp azt próbálták eldönteni, hogy hogyan tovább.

- Azt hiszem, ez nekik valami végső próba volt – mondta Syerra. – Shadree nem mesélt a részletekről, de szerintem azt hiszik, hogy ezzel a cselekedetükkel elérhetnek valamit. Hogy is volt? Visszakaphatják a nevüket, igen.

- A nevüket? – értetlenkedett Chazz, aki mint mindig, most is az adattábláján babrált.

- A név számos kultúrában a becsületet vagy a személyiséget jelképezi. Akik súlyos vétket követ el, attól ezt egyszerűen megtagadják.

Az es’kun’ko bólintott, megerősítve, hogy ez náluk is így működik.

- Tehát – vette fel egy másik szárnyas, aki korábban Aataróként mutatkozott be -, valószínűleg nemsokára megjelennek, hogy kérjék a jussukat.

- Fel kell készülnünk – értett egyet egy harmadik, egy nőstény, akit Beasnek hívtak. – Én vállalom a harcosok koordinálását.

- Ne! – kiáltotta Syerra. – Hát nem látjátok, hogy ez nem erről szól? Nem előjogokat akarnak követelni tőletek!

- Hanem? Mit gondolsz, kicsi Vándor, mit óhajtanak?

- Érints meg a szereteteddel, és add vissza az igazi nevem – idézte a lány.

Mindenki értetlenül meredt rá, így kénytelen volt megmagyarázni.

- Csak azt akarják, hogy visszafogadjátok őket. Nem tehetnek arról, amit az őseik véghezvittek, és azt hiszem, a maguk módján még sajnálják is.

Ezúttal Barak volt az, aki ellenérvvel állt elő.

- Úgy, hogy vízbe fojtják a nővéremet? Hát, akkor nem kell a sajnálatuk, kösz szépen.

- Ez ékes példája az értelmes lények befolyásolhatóságának – mondta Syerra. Arcáról sütött az a szenvedély, amivel újra és újra mások védelmére kelt. Shadree öccsének pedig erővel kellett a figyelmét az osztag legfiatalabb pilótájáról a vitára fordítania. – Valaki azt mondta nekik, hogy ez a helyes, és ők elhitték, mert hinni akartak benne. Kötődnek a gyökereikhez, nagyobb erővel, mint ezek a fák, amiken a falutokat kiépítettétek – nézett a tuhisikre. – Azt hittem, egy ilyen empatikus társadalom tagjai ezt képesek belátni.

Azzal felállt, és összeszorított ajkakkal kisétált a szobából.

- Most meg mi baja? – értetlenkedett Chazz, leeresztve az adattábláját.

- Megrendült a világba vetett hite – sóhajtotta Barak. – Utána megyek, mielőtt véletlenül leesik.

- Én meg megnézem Shadreet – tette hozzá Moron. Lepi társuk vállat vont, jelezve, hogy egyedül is tartja a frontot, menjenek csak.

Odakint már sötét volt, csupán a tuhisik által az ágakra akasztott lámpások adtak némi fényt. A levegő lehűlt, de legalább az eső elállt. A két fiúnak kifejezetten vigyáznia kellett, hogy el ne botoljanak a fák indáiban, amik látszólag mindenhol ott voltak, hogy felszívják a lehullott kormos vizet.

Barak együtt érző pillantást vetett társára.

- Hát, sok szerencsét – mondta, és barátságosnak szánt, kissé esetlen mozdulattal Moron vállára csapott. – Ne aggódj, nem fog megenni.

Az idősebbik férfi halványan elmosolyodott.

- Én is ebben reménykedem – az ujja futólag az ajkán húzódó sebhelyhez ért.

- Azért szólj ha gond van – vigyorgott az ifjabbik Stubborn. – Bár nem hiszem, hogy még egyszer képes lenne bármi hasonlót csinálni, ha nem idegeled fel nagyon. Úgyhogy ne tedd.

Moron magában mosolyogva hátat fordított, és egy, a gyerekek számára kihelyezett kötélbe kapaszkodva elindult a kunyhó felé, ahová a bakurai pilótanőt elhelyezték.

- Próbálok vigyázni magamra – szólt még vissza a válla felett.

Újra a cirkálón volt. Előtte villogtak a különböző monitorok és klaviatúrák, körülötte különböző tisztek osztogatták a parancsokat, a tarkóján pedig érezte a monstrum kapitányának szigorú pillantását. Ahogy lepillantott, látta, hogy a keze bütykei elfehérednek a karon, amit már öt teljes perce szorongatott.

- Tíz másodpercen belül lőtávolba érünk – közölte Kieran három üléssel arrébb. – Shad, készülj.

A lány ajkai összepréselődtek, ujjai pedig még erősebben kapaszkodtak a karba. Meg tudod csinálni. Eddig is ment, most miért lenne más? – bíztatta magát gondolatban, de egy másik hang rögtön el is nyomta az előzőt. Azért, mert más egy űrcsata, és más kiszolgáltatott idegeneket ölni egy pszichopata szórakoztatására. Kifejezetten örült, hogy Kieran nem lát a fejébe.

Ezt már ezerszer megbeszéltük, Shad – hallotta a férfi hangját a fejében. – Palpatine a legjobbat akarja a népének. És, ha ez azt jelenti, hogy meg kell ölnünk minden egyes idegen söpredéket, állok elébe.

A lány észrevétlenül megcsóválta a fejét. Befolyásolható barom.

- Öt…

Semmi gond… Csak told el azt a kallantyút, a többiek elvégzik a maradékot. Neked nem kell nézned.

Nem a fenét nem… mindig kell.

- Három… Kettő… Shad, most!

Shadree nagy levegőt vett, és cselekedett… de ahelyett, hogy eltolta volna, teljes erejéből maga felé rántotta az ágyúkat működésbe hozó kart. Gyenge konstrukció volt, egy reccsenéssel megadta magát. A következő pillanatban a keze végigsiklott a biztonsági hevederein, és kikapcsolta őket, aztán már ki is pattant az ülésből.

- Stubborn! Mi a fészkes fenét művel?! – A kapitány már épp tett volna egy lépést felé, de a lány megelőzte: lendületből állon rúgta. A combtöve enyhe fájdalommal emlékeztette, hogy bizony elég régen nem csinált ilyesmit. A férfi feje hátracsuklott, a fickó pedig tompa puffanással ért földet. Shadree egy pillanatra bűntudatot érzett amiatt, hogy a rúgás akár meg is ölhette volna az elöljáróját, de elhessegette az érzést. Másra kellett koncentrálnia.

- Shad! Várj, tudod, hogy ezért akár ki is végezhetnek? – Kieran kikászálódott a saját üléséből, és utána eredt.

- Hagyj békén, Kieran! – szólt hátra a válla fölött, de nem állt meg. Ki kellett jutnia innen, mégpedig sürgősen, mert annak az egoista huttpotyadéknak kivételesen igaza volt. Ha elkapják, minden bizonnyal kivégzik.

- Állj meg, Rass és én talán tudunk pár jó szót szó…

 Ahogy a keze a lány vállához ért, Shadree érezte, hogy düh tölti el. Hogy meri…?

Szembefordult a volt barátjával, és ütött.

Abban a pillanatban az idő lelassult, Kieran arca pedig átalakult, és egy olyan emberét öltötte fel, akit nagyon is jól ismert…

Ne, csak ezt ne, őt ne…

Próbálta megállítani az öklét, de az nem reagált. Próbálta figyelmeztetni Moront, hogy ugorjon félre, de a fiatalember csak rémülten meredt a közeledő kézre. Próbálta behunyni a szemét, de nem ment… A pokolba is!

Ahogy az ökle összetalálkozott a férfi ajkával, az idő újra visszaugrott a normális kerékvágásba. Már nem a cirkálón voltak, hanem a Corellian Wind folyosóinak kereszteződésében.

A Moron alsó ajkán keletkezett repedésből vércsepp indult meg, sötétvörös sávot hagyva az állán.

Shadree érezte a kellemetlen csípést az arcüregében és a torkában. Keményen küzdött az érzés ellen. Nem akarta, hogy így lássák, pláne ő nem…

A teste győzött. Az első könnycsepp kibuggyant a szeméből, és lecsorgott az arcán, nedves csíkkal téve változatosabbá sápadt bőrét. A francba! Utálta a helyzetet. Ha tehette volna, gáz halmazállapotúvá változott volna, de erre nem volt lehetősége, úgyhogy csak annyit suttogott:

- Sajnálom, Zöldfülű...

- Shadree…? – Moron kifejezetten gyámoltalannak tűnt, holott a haja még nem is volt olyan hosszú, mint most, hogy a szemébe lógjon…

- Shadree? Shadree…

A lány kinyitotta a szemét. A levegőt kellemetlenül hidegnek érezte látószervei környékén, és amikor az arcához ért, nedvességet tapintott. Elkáromkodta magát.

Andrus aggódva nézett rá. Az ágy mellett állt, valószínűleg már elég régen bent volt

- Mi a baj? Beszéltél álmodban.

Shadree érezte, hogy elvörösödik.

- Ki az a Kieran? – kíváncsiskodott a férfi.

- Egy seggfej. Egyébként meg semmi közöd hozzá – morogta, ahogy futólag megtapogatta a homlokát. Már nem volt lázas, de a mellkasában még mindig ott volt az a kellemetlen érzés, ami azt sejtette, hogy álmában is rengeteget köhögött.

- Tessék, igyál – nyújtott felé a coruscanti pilóta egy, az előzőhöz hasonló bögrét, és közelebb húzta a székét az ágyhoz, hogy szükség esetén ülve is elérhesse a lányt.

Shadree függőleges helyzetbe tolta magát, és megmarkolta a bögrét. Ugyanaz a fűszeres lötty volt benne, mint amit legutóbb ivott. Valamit javított a köhögés által okozott irritáción. Viszont, így, hogy a vállát már nem fedte takaró, kezdte érezni, hogy a falak nem fogják fel a kinti hideg egészét.

- Az a lány azt mondta, elhoztátok a cuccomat…

Moron bólintott, aztán négykézlábra ereszkedett, bemászott az ágy alá, és a pilótanő csomagjával tért vissza.

- Van benne egy kezeslábas. Ide tudnád adni?

- Persze – felelte a férfi, és kotorászni kezdett a leginkább egy sporttáskára hasonlító tárolóeszközben. A ruha az alján volt, úgyhogy mire hozzájutott, egy holografikus képnézegető, egy adattábla, egy tartalék kom, egy tisztasági csomagnak tűnő vízhatlan pakk és még jó pár hasonló holmi hevert a széken. Miközben a lány átöltözött, Andrus neki háttal a képnézegetőt piszkálta. Vegyesen voltak rajta holók, amik többnyire egy-egy embert, vagy egy kisebb csoportot ábrázoltak, esetleg egy épületet örökítettek meg rajtuk. A képeken szereplő személyek egy részét felismerte, bár az időbeli távolságok miatt gyakran csak következtetni tudott. Látott világosszőke, tíz év körüli Shadreet egy göcsörtös fán, alacsony, szintén szőke Barakot a huszonéves Rasson mögött ülni egy robogón, középkorú házaspárt egy padon, Shadreet lőtéren gyakorolni, és rengeteg felvételt egy pedánsan fehérre festett, többemeletes, modern stílusú házról. Végül azonban egy csoportképnél állt meg.

Öt ember állt egymás mellett. Jobb szélen Rasson, karba tett kézzel, arcán büszke mosollyal. Mellette egy, a legidősebb Stubborn fiúval egy magas, és hasonló korú fiatalember. Barna haja valamivel világosabb volt a jobb oldali szomszédjáénál, de hasonlóan rövidre nyírta. Arcán egyértelműen csak a kamerának szánt bájvigyor ült, jobb kezét csípőre tette, a ballal pedig a másik oldalán álló lány derekát karolta át, akiben Moron felismerte a pár évvel azelőtti Shadreet. A haja valamivel világosabb volt a mostaninál, valószínűleg, mert több napfény érte, és épp, hogy csak az álla alá ért. Szürke szemében öröm és elégedettség csillogott, ajkai széles, harminckét fogat megmutató vigyort formáztak. Bal kezével egy alacsony, szőke kisfiú vállát fogta át. Barak haja hosszabb volt a jelenleginél, ha akarta volna, akár rövid copfba is foghatta volna a feje mögött – de láthatóan nem akarta. Ami azt illeti, magához a fotózkodáshoz sem nagyon lehetett kedve, legalább is az arcáról ezt lehetett leolvasni. A holó bal szélén állt a családfő, legalábbis Moron úgy tippelte, a szürkés hajú, katonás tartású férfi csakis ő lehet. arckifejezése leginkább Rassonéra hasonlított.

A merengéséből a bakurai pilótanő hangja szakította ki.

- …, hogy végeztem, megfordulhatsz. Zöldfülű! – Shadree kinyújtotta a lábát, és hideg nagylábujjával telibe találta azt a pontot, ahol Andrus elfelejtette betűrni az ingjét.

A srác felszisszent a bőrük közti hőmérsékletkülönbség miatt, és megpördült a tengelye körül.

A lány arcán gyanakvó kifejezés ült.

- Gyerekkorodban vertek?

Moron értetlenül pislogott.

- Elég gyorsan futok, de nem, nem volt jellemző… miért?

- A reakciód a mozdulataimra. Összerezzensz, mintha esélyes lenne, hogy bármikor felkaphatnék egy széket, hogy hozzád vágjam.

- Hát, ha valaki hirtelen felindulásból jégkockát nyomna a vesédhez, te is így reagálnál… - Andrus elnevette magát. Egyrészt örült, hogy Shadree immár hajlandó hozzászólni, másrészt nem tudta mire vélni a lány hirtelen jött érdeklődését. – Bár, nálad sose lehet tudni…

- Hé! – bökött újra a pilótanő, ezúttal a hasát találta el. – Ne túlozz! Mellesleg… mit csinálsz azzal a képkerettel?

- Nézegetem – volt vállat Moron. – Jó holók, te csináltad őket?

- Amiken rajta vagyok, illetve a Rass kilenc-tizennyolc éves kora előtt készülteket nyilván nem.

A férfi hümmögve bólintott, közben pedig azt latolgatta, hogy feltegye-e azt a kérdést, aminek a válaszát bizonyos fokig már sejtette. Ugyan! – gondolta. – Ne légy már ilyen szerencsétlen! Legfeljebb hülyének néz. A változatosság kedvéért – tette még hozzá fanyar mosollyal.

- Ők a családod? – bökött az aktuálisan megnyitott holóra.

Shadree összevont szemöldökkel elvette tőle a kéttenyérnyi tárgyat, hogy szemügyre vegye az említett képet, Moron pedig kis tétovázás után felhúzódzkodott az ágy szélére, hogy ő is lássa. A lány nem rúgta kapásból vesén, csupán egy gyors pillantásra méltatta a szerencsétlenkedését. Miután viszonylag stabilan ült, közelebb hajolt, hogy a pilótanő még nedves tincsei ne takarják el előle a képet.

- Apa, Barak, én, Rass – mutogatott végig az embereken a lány, azonban a jobb oldali szomszédja felett elsiklott az ujja.

- És ő? – bökött rá helyette is Moron. – Nem tudtam, hogy van harmadik testvéred.

Shadree arcán egyetlen pillanat alatt futott át düh, gyűlölet, és még valami, amit a fiú nem tudott beazonosítani. Azonban, amikor tekintetét továbbra is a képre szegezve megszólalt, a hangja kifejezéstelen volt.

- Mert nincs. Ő Kieran, a… egy barátom.

Moron nem mondott semmit, de a tekintetét szinte ellenállhatatlan erővel vonzotta a Kierannak nevezett fickó jobb keze, ami Shadree derekán pihent. Hát persze – gondolta. – Egy barátod.

- Nehéz lehetett otthagyni őket.

- Ja, elég jól őrizték a cellámat.

- Nem – rázta meg a fejét a fiatalember. – Úgy értem, fájhatott, hogy többé nem láthattad Kierant. – Fogalma sem volt, hogy miért kellett kiemelnie a férfit. A szavak egyszerűen csak kicsúsztak a száján, most pedig félve sandított a társára, várva a reakcióját. Félelmeivel ellentétben azonban Shadree csak ránézett, és szárazon felnevetett.

- Meghiszem azt… legalábbis az ő részéről. Azt hiszem, eltörtem az állkapcsát.

Moron arckifejezését látva majdnem még egyszer elnevette magát.

- Akkor azt hiszem, én olcsón megúsztam – tapogatta meg a száját a férfi.

- Mert téged nem akartalak bántani.

- Nem? – pislogott Andrus. Inkább nem képzelte el, hogy mi történik azokkal, akiknek Shadree komolyan fájdalmat akar okozni.

A lány elfordította a fejét; hirtelen valami nagyon érdekeset talált a képnézegető keretén.

- Hagyjuk. Felejtsd el.

A kínos csöndet a nyíló ajtó hangja törte meg. A belibbenő Nola behúzta a szárnyait, és mosolyogva az ágyhoz sétált. Oldalán szövettarisznya lógott.

- Látom, felébredtél – mosolygott Shadreera, aztán elkomorult a tekintete, és Moron felé intett. – Ugye nem zavart?

- Nem, dehogy – rázta meg a fejét Shadree. – Magamtól ébredtem fel.

A fiatal tuhisi kecses mozdulatokkal visszapakolta a székre szórt holmikat a lány táskájába, aztán ő maga elepedett a helyükre, és különféle, diagnosztikai jellegű kérdésekkel kezdte bombázni a lányt.

A coruscanti pilóta lecsusszant az ágyról, és halkan kiosont a szobából, bezárva maga mögött az ajtót. A hideg szél az arcába vágott, és hátrasöpörte a haját, de nem különösebben zavarta a dolog. Kiszemelt magának egy viszonylag sötét ágat, ahonnan egész jó kilátása nyílt az erdőre és az égre, aztán letelepedett. Alatta hullámzott a még alacsonyabb fák koronája, felette a felhők közti kis résen átragyogott a csillagok fénye. Lovagló ülésbe helyezkedett, és a tekintetét az égre függesztette.

Összecipzárazta magán a dzsekijét, hogy a szél ne fújjon át rajta. A gondolatok egymást lökdösték a fejében, látszólag teljes összevisszaságban. És az egészben az volt a legjobb, hogy halványlila segédminiszteri fogalma sem volt róla, hogy mit kezdjen velük.

Kifejezetten meg volt könnyebbülve, hogy Shadree a körülményekhez képest jól van, azonban egy hang a fejében rögtön akadékoskodni kezdett.

Minek aggódok érte? Úgy tűnik, nem kifejezetten van felvillanyozva a dologtól.

A barátom – replikázott egy másik hang.

A barátok sűrűn viselkednek ilyen barátságtalanul?

Nem gondolta komolyan. – Felsóhajtott. - Ő maga mondta, hogy nem akart…

Hirtelen sercegő hangot hallott, majd felette a magasban világosság gyúlt.

- Moron? – kérdezte egy lányhang.

A fiatalember összerezzent, és kis híján lefordult az ágról. Heves kalimpálással visszanyerte az egyensúlyát, és felnézett.

 A fény egy fatálnak tűnő valamiben égő lángokból áradt – képtelen volt felfogni, hogyha egyszer fából van, akkor hogy nem gyullad meg. A tálkát tartó lény egyértelműen ember volt, mégpedig egy igen alacsony, nőnemű példány. A tűz alulról világította meg az arcát, ijesztő árnyékokat vetve rá, azonban csillogó, sötétbarna szeme, és a szélrózsa lehető legtöbb irányába álló, göndör, világosszőke haja minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy aggodalomra semmi ok.

- Syerra? – hunyorgott Andrus, hogy a szeme hozzászokjon a fényhez. – Mióta vagy itt?

- Elég régen – vont vállat a lány. A csizmája valahol a coruscanti pilóta feje felett két méterrel himbálózott. – Barak úgy fél órája ment el. Azt mondta, még be akar ugrani Shadreehoz. Egy pillanat!

Halk koppanás kíséretében ismét sötétség borult a fára. Moron csoszogást és tompa puffanásokat hallott, aztán egy újabb sercenés kíséretében megint világos lett. Syerra tőle fél méterre, lovagló ülésben ült az ágon, előtte, a combjai közé beszorítva állt a tüzes tál. Bal kezével kapaszkodott, a jobban pedig egy lapos, az edény karimájával azonos átmérőjű fakorongot tartott.  Valószínűleg azzal lehetett elzárni a tál tartalmát az oxigéntől, és ezzel együtt eloltani a mécsesfélét.

- Hogyhogy nem gyullad meg? – bökött a férfi a fényforrásra.

- Bekenték valami fanedvvel, ami tűzállóvá teszi. – Az osztag legfiatalabb tagjának arcán széles mosoly terült el. – Nagyon kötődnek ezekhez a fákhoz, egy teljes kultúrát építettek rájuk.

- Szó szerint – bólintott Moron.

- Voltál Shadreenál?

A srác biccentett. Valahogy nem akaródzott bővebben kifejtenie a rémálom-dolgot és az azt követő társalgást – pláne, mert tudta, hogy bakurai társuk a legkevésbé sem örült a dolgoknak -, így csak remélte, hogy Syerra nem fog bővebben érdeklődni.

- És? – kérdezte a lány.

Ennyit erről.

- Mi és?

- Olyan… fura arcot vágsz. – A tekintete gyanakvóvá vált. – Bántott?

Andrus elnyomott egy sóhajtást. Ma mindenkinek ezzel kell zaklatnia? Komolyan ennyire védtelennek tűnik? Hát, afelől legalább nincs kétségük, hogy tudok úszni. Ez már előny, nem?

- Nem, dehogy! – tiltakozott a szándékozottnál valamivel hevesebben. – Csak… - lenyelte a mondat végét, és átkozta magát, amiért nem tudott lakatot tenni a szájára.

Syerra persze azonnal ráharapott a dologra.

- Csak mi?

- Összezavart – nyögte ki végül, remélve, hogy ennyi elég is lesz. Nem volt.

- Hogy érted ezt?

A fiatal férfi kezdte úgy érezni magát, mintha pszichológusnál lenne. Már csak az hiányzott, hogy a pilótalány megkérje, dőljön hátra kényelmesen és mesélje el, mi bántja.

- Nem is tudom… - Megrázta a fejét. – Egyik pillanatban teljesen normális, már amennyire ez nála lehetséges. Akár még kedves is… a maga módján. A másik pillanatban pedig hideg, barátságtalan és ellenséges. Mintha egyik percről a másikra a barátjából az ellenségévé váltam volna. – Lemondóan sóhajtott. – Nők…

- Hé, azért ne általánosíts! – intette Syerra. – Ez főleg csak a Shadree-típusú lányokra jellemző.

- Köszönöm, ezzel most sokat mondtál…

- Te is katonai főiskolára jártál… meddig is?

- Három évig.

- Három évig – bólogatott a lány. – Shadree hét évig szolgálta aktívan a Birodalmat, először az akadémián, aztán a Flottánál. Előtte pedig szinte az egész gyerekkorát előkészítő iskolákban és kadétképzőkben töltötte. Nőként.

Csend borult rájuk. Moron a hallottakat emésztette, Syerra pedig az arcát tanulmányozta. A fiú jól tudta, mit jelent a „gyengébb” nem – korábban ő is igen gyakran használta ezt a kifejezést, de mióta megismerte a Bakurai pilótanőt, jó pár fogalmat átértékelt magában – képviselőjének lenni a Birodalom harci gépezetében; ő maga is nem egyszer tanúja volt, ahogy a társai alárendelt lényekként kezelték őket. Verbális, fizikai és nemi erőszak – ezek csak a legenyhébb példái voltak a katonák által elkövetett tetteknek. Andrus mindeddig valahogy bele se gondolt, hogy Shadree is ezek közé a nők közé tartozhatott. Valahogy túl erős, túl érinthetetlen volt, hogy ilyesmi történjen vele.

- Őt…? – a fiú hangja elcsuklott.

- Nem hinném – nyugtatta meg Syerra -, bár biztosan próbálkoztak. Különben nem vált volna ilyenné. Azt hiszem, ez valami védelmi mechanizmus. Tudod, üss, vagy téged fognak ütni. Úgy tűnik Shadree az első lehetőséget választotta.

- Nem tudtam… - rázta a fejét Andrus. – Soha… nem említette.

Ki az a Kieran?

Egy seggfej. Egyébként meg semmi közöd hozzá.

 Kieran, a… egy barátom.

- Kieran – morogta a fiatalember.

- Parancsolsz?

- Semmi, nem érdekes. Mit is akartál mondani?

- Szóval – folytatta Syerra -, gondolom, tudni akarod, mit kezdhetsz vele.

Andrus bólintott.

- Először is, logikus, hogy több mint hét év alatt kialakult benne valamiféle védelmi rendszer a hirtelen közeledések ellen.

Moron bambán pislogott, Syerra pedig megcsóválta a fejét.

- Tudod, mit? Elmagyarázom egyszerűbben. Tegyük fel, hogy be akarsz egy házba, aminek nagyon vastag, páncélozott falai vannak. Mit csinálsz?

- Bemegyek az ajtón – vont vállat Andrus. – Hogy jön ez…?

- De az ajtó zárva van – szakította félbe a lány.

- Betöröm.

- Dúracél nyílászáróról van szó.

A fiú egy pillanatra elgondolkodott.

- Akkor… kopogtatok?

- Pontosan – derült fel Syerra arca. – Mert mi történik, ha be akarod törni az ajtót?

- Beverem a fejem.

- Ezt tartsd észben! Képzeld el, hogy Shadree bezárkózott abba a házba. Ha minden átmenet nélkül be akarod törni az ajtót, beveri a fejed. – A lány halkan felnevetett a saját viccén, aztán rácsapta a fedelet a tálra, és ismét sötétség borult rájuk. – Úgyhogy kopogtass!

Miután a lány apró csizmáinak hangja elhalt, Moron még sokáig ült ott, a sötétbe bámulva. Mindig is utálta a metaforákat.

Kop-kop. Kop-kop-kop-kop…

Shadree kinyitotta a szemét. Az ütemes kopogás, ami felébresztette, egyértelműen az ajtó felől érkezett. Elnyomott egy ásítást, nyújtózott egyet, aztán kelletlenül kicsúszott az ágyból. Azonban azt elfelejtette, hogy a fekhely magassága nem egészen emberi használatra alkalmas módon lett megtervezve, így kis híján térdre esett.

Halkan szitkozódva talpra kecmergett, és a félfára támaszkodva egyetlen, lendületes mozdulattal kitárta az ajtót.

- Mit akarsz? – szegezte a kint állónak a kérdést, anélkül, hogy ellenőrizte volna, ki az. Az arcába lógó, kócos hajával és gyűrött ruhájával nem nyújthatott épp megnyerő látványt, de jelenleg nem különösebben zavarta a dolog. Az viszont annál inkább, hogy felébresztették.

- Syerra kért, hogy szedjelek össze, mert valamit látnod kell…

A lány felnézett, és Moron arcával találta szembe magát. Tett egy lépést hátra.

- És ezért akarod betörni az ajtót?

Legnagyobb meglepetésére a fiatalember arca egyik percről a másikra a vörös egy igen előnytelen árnyalatát öltötte magára.

- Én nem… Én kopogtam…

- Vettem észre – közölte Shadree szárazon, aztán valamelyest megenyhült a hangja. – Na, ha már felébresztettél, akkor próbálj meg valamivel kevésbé szerencsétlen arcot vágni, Zöldfülű, és mutasd meg, mi az az életbe vágóan fontos dolog, ami Syerra szerint nem várhat!

Azzal finomnak szánt lökdöséssel előretessékelte a fiút, és becsukta az ajtót maga mögött. Mezítláb lépkedni az ágon egyáltalán nem volt olyan kellemetlen, mint amire számított, leszámítva azt a tényt, hogy időről időre vékony kacsok kúsztak ki a kéreg alól és fonódtak a lábujjaira. Moron előtte gyakorlatiasan átlépte a nyújtózkodó csápokat. Neki már volt ideje hozzászokni a helyi bioszféra sajátosságaihoz, és a csizmájának sima felülete sokkal kevesebb fogódzót biztosított, mint a lány csupasz lábfeje. Egy alkalommal egy, a többinél valamivel vastagabb kacs a bokáját szemelte ki magának, aminek követeztében megbotlott, és csak az ág két oldalára szerelt kötélbe kapaszkodva tudta megakadályozni, hogy a mélybe zuhanjon.

- Jól vagy? – fordult hátra Moron aggódó arckifejezéssel.

- Semmi bajom – morogta Shadree, ahogy visszakapaszkodott az eredeti helyére

- Te nem húztál kabátot – vette észre a férfi. – Várj, odaadom az enyémet... Nehogy összeszedj valamit!

- Mióta a te dolgod aggódni értem? – csattant fel a lány.

Andrus megbántottan pislogott egy sort, aztán újra hátat fordított neki, és megszaporázta a lépteit. Shadree nyelt egyet. Voltaképpen rendes volt tőle, hogy felajánlotta… Megrázta a fejét, és bűntudatát félresöpörve követte a coruscanti pilótát.

Céljuk a falunak azon része volt, ahol az összefonódó ágak kört formáztak egy nagyobbacska nyílás körül. A peremen tuhisik sokasága gyűlt össze, köztük a Bíbor osztag képviselőivel. Néhányan a saját, dallamos nyelvükön vitatkoztak valakivel vagy valakikkel, akik a talajon álltak, a többiek pedig zordon képpel meredtek lefelé. A páros befurakodott Barak és Syerra közé, hogy jobban lássák, mi folyik odalent.

Egy csoport szakadt ruhás, tuhisinek tűnő lény állt ott és nézett felfelé. Vezetőjük, az es’kun’ko, akivel Shadree már találkozott, szenvedélyesen magyarázott valamiről, amit a faj képviselőin kívül senki nem értett.

- A Névtelenek – mutatott le a lány, mintegy magyarázatként Moron értetlen arckifejezésére.

- Hát, már hallásból se voltak szimpatikusak… Mit akarnak?

- Visszajönni – felelte Syerra.

- Te érted őket? – csodálkozott Barak Moron és Shadree túloldaláról.

- Dehogy. Ez logikus. Shadreet is azért akarták megölni, mert azt hiszik, így majd visszafogadják őket.

- Milyen kedvesek – forgatta a szemét a lány. – És azt szabad megtudnom, honnan tudsz te ilyeneket?

- Ez vagyok én mindörökké, egy az Elveszettek közül…

- Figyelj, Hadnagyka – kezdte a bakurai pilótanő enyhén türelmetlen hangon. – Ez nyilvánvalóan nem igaz, mert először is, most először jársz ezen a bolygón. Másodszor, azért nézz magadra, aztán rájuk; van egy kis különbség, nem gondolod?

Syerra egy pillanatig úgy nézett rá, mint aki nem egészen érti, amit a társa mond, végül mosolyogva megrázta a fejét.

- Félreérted. Ez egy dal. „Ez vagyok én mindörökké, egy az elveszettek közül, egy, név és irányadó igaz szív nélkül.” Nem ismered? Hollegra.

- Egészségedre…

- A zongorista neve Hollegra – forgatta a szemét a lány. – Nem igaz, hogy nem ismered… Az énekesnője a másik osztagban pilótáskodik. Tudod, Lynette, a miraluk.

Ha ezzel meg akarta nyugtatni a többieket, nem igazán sikerült, legalábbis Shadree esetében semmiképpen.

- Szóval egy kattant zongorista miatt akartak kinyírni? Hurrá, ettől máris jobb kedvem lett…

- Nem egészen – emelte fel a kezét az osztag legfiatalabb tagja. – Ő csak leírta a legendájukat. Én meg történetesen ismerem a dalt, így többé-kevésbé a szándékaikat is. Szóval, hogy őszinték legyünk, nélküle már nem valószínű, hogy élnél.

A lent gyülekezők közt morgás támadt, és többen felfelé kezdtek mutogatni. Az es’kun’ko kivált közülük, és felkiáltott. Szavait csak a saját fajának tagjai értették.

- Esetleg valakinek nem lenne kedve fordítani? – vonta össze a szemöldökét Shadree.

- Épp a csalódottságukat fejezik ki amiatt, hogy te életben vagy – közölte Nola, aki Barak másik oldalán állt. – Azt mondják, nem érdemlik meg, hogy a Szelek így cserbenhagyják őket.

A lány lenézett a Névtelenekre. Úgy tűnt, az egész népcsoport idejárult, hogy visszavételükért folyamodjanak. Gyermekek is voltak köztük, apró teremtmények, akiknek még hófehérek volt fejletlen szárnyaik, és öregek, akik görnyedt háttal meresztették szemüket felfelé. Mindnyájuk arcán ugyanaz az érzelem tükröződött: csalódottság és bánat. Az es’kun’ko még egy utolsót kiáltott a fent állóknak, aztán sarkon fordult, és átvágott népének tagjai közt. A Névtelenek tiszteletteljesen félrehúzódtak útjából.

Shadree végignézett a tuhisik szenvtelen arcán. Egymás kezét fogva, szárnyukat kitárva zárt kört alkottak a nyílás körül. A tekintete Syerra arcára tévedt. A lány ajka legörbült, szemei gyanúsan csillogtak. Keze Baraké után kutatott, de a fiú immár a nővére és Moron túloldalán állt, így ujjai, mint egy végső kapaszkodóra, a bakurai pilótanő kezére kulcsolódtak.

Shadree lábai maguktól tették meg az utat az ág széléig, Syerra pedig továbbra is kézen fogva követte.

- Várjatok! – kiáltotta.                                       

Az es’kun’ko megtorpant, és felnézett rá.

- Mit akarsz tőlünk? – hangjában megvetéssel vegyes félelem csengett. Képtelen volt felfogni, hogy menekülhetett meg a lány, akinek még szárnyai sem voltak.

- Tőletek semmit. Én elsősorban azokhoz szólnék, akik a Szél népének nevezik magukat – ismét a tuhisikre emelte tekintetét. Egy részük elfordította a fejét, a többiek viszont hidegen meredtek rá. – Azt hangoztatjátok, hogy nálatok mindenki egyenlő. Hogy nincs nem, kor vagy faj alapján való megkülönböztetés. És őket mégis képtelenek vagytok befogadni.
- Kik ők? – szólt közbe Syerra, aztán megismételte a kérdést, immár hangosabban. – Kik ők?
A Bíbor osztag többi tagja, úgy tűnt, rájött, hogy milyen játékba kezdtek önkéntelenül is a társaik. Barak előlépett Moron és Chazz közül, és megfogta Syerra szabad kezét.
- Gyermekek.
- Idősek – csatlakozott hozzá Chazz, a fiú másik oldalán.
Moron körülpillantott, aztán, amikor már semmi kétsége nem maradt afelől, hogy neki kell következnie, tétován felzárkózott a többiek mellé. Shadree anélkül, hogy ránézett volna, a csuklójára kulcsolta az ujjait.
- Nők – adta hozzá a fiatalember a listához.
- Ártatlanok – fűzte tovább a gondolatot Syerra -, remény nélkül.
- Megtagadjátok tőlük a nevüket, az otthonukat… a szereteteteket – fejezte be Shadree. – Ezt érdemlik, csak mert valamikor régen néhány idióta megölt pár Jedit?
A tuhisik es’kun’kója körülhordozta zordon pillantását a társain; hiába. Nola nagy levegőt vett, és előre lépett.
- Bocsássatok meg, de igazuk van. Nem tagadhatjuk meg tőlük a fényt… és a Szelek érintését.
Ez a szó volt az utolsó kavics, ami elindította a lavinát. Egyre több és több fehér ruhás lény vált ki a körből, csatlakozva a belül kézen fogva állókhoz. Amikor már csak három-négy makacs egyed maradt az eredeti helyén, a vezetőjük a sóhajtás tuhisi megfelelőjét hallatva elrúgta magát az ágaktól, és szárnyaival a magasba emelkedett, hogy az egybegyűltek egészén végigtekinthessen; azok várakozásteljesen néztek vissza rá.
- Rendben, törvényeink köteleznek, hogy adjak szavatokra. Legyen akaratotok szerint, ezennel a Elveszettek beléphetnek falunkba, letelepedhetnek nálunk és érintkezhetnek velünk. Visszakapják a névhez való jogukat, de ezzel együtt figyelmeztetnem kell mindenkit, hogy ezt a döntést felmerülő problémák esetében azonnali hatállyal visszavonhatom. – Halvány mosoly jelent meg ráncos arcán. – Jöjjetek hát, csatlakozzatok hozzánk!
Syerra örömében Barak nyakába vetette magát – amihez, lássuk be, elég nagy lendület kellett, már csak a magasságkülönbség miatt is -, a fiú pedig félig nevetve, félig döbbenten nézett le a szőke hajcsomóra, amit a lányból látott.


Egy hét múlva…


- Komolyan kezdtünk lemondani rólatok – jegyezte meg Connie a gőzölgő kávésbögréje felett. Haja kócos volt, és csak egy köntöst viselt hálóruhái felett, szóval nyilvánvalóan felébresztették, viszont szemlátomást nagyon örült a pilótái visszatérésének. – Tudjátok már, mi volt a hiba oka?
- Úgy tűnik, valamelyik kom el volt állítódva – közölte a visszaút alatt összeszedett információkat Shadree. – Végül is, az érkezési koordinátáink nem is tértek el annyira az eredetiektől. A hibát ott követtük el, hogy közelebb mentünk ahhoz a bolygóhoz. A napszéltől nem tudtunk eljönni onnan… egy darabig.
Az osztag parancsnoka összevonta a szemöldökét, ráébresztvén a hadnagyát, hogy ezt nem kellett volna kiemelnie.
- És mit csináltatok ott?
Az öt pilóta összenézett. Még a tuhisik bolygóján közös megegyezés alapján eldöntötték, hogy nem árulják el azt, amit megtudtak. Újdonsült ismerőseiknek anélkül is volt elég bajuk, hogy a Birodalom vagy a Lázadás zaklassa őket. Hadd fejlődjenek csak a saját ütemükben, és élvezzék a friss békét, amíg tudják.
- Bocs főnök – szólalt meg végül Chazz -, az titok.
- Titok? – vonta össze a szemöldökét Connie.
Azok öten egyöntetűen bólogattak.
- Ígéretet tettünk – közölte Syerra.
- Ígéretet? – pislogott a barna hajú nő. – Kinek?
- Azt se mondhatjuk el – jelentette ki Barak.
- Jó – vonta össze a szemöldökét a parancsnok. Kezdte magát úgy érezni, mintha kisiskolás gyerekekkel beszélne. – De azt ugye nem bánjátok, ha ellenőrzöm a hajónaplótokat?
- Csak nyugodtan. – Shadree válla rázkódott a visszafojtott nevetéstől.
- De ne várj sokat – tette hozzá Moron. – Tudod, a napszél egy kicsit összezavarta a műszereinket, szóval a vadászok teljes komputerrendszerét újra kellett rakatnunk az R2-esekkel. Ami azt jelenti, hogy…
- Törlődött a teljes napló. És minden egyéb – sóhajtotta Connie.
A frissen visszatért pilóták ártatlanul pislogtak.
- Ugye tudjátok, hogy ez normális esetben kihágásnak számítana? – A nő a hajába túrt. – Mondjatok csak egyetlen indokot, amiért nem kéne jelentenem a dolgot…
- Hidd el, főnök, nem kell nekik ez a háború – mondta Barak, a többiek pedig egyetértően bólogattak hozzá.

 Írta

Sanchia