A Mass of the Oppressed hadművelet

1.

Az életben sosem az igaz a diadalmaskodik és a hazug a bukik el. Mindig is a győztes írta a történelmet, ez így volt akkor, ez így van most, és így is marad, amíg világ a világ. Én mindig is azok közé akartam tartozni, akik élve hagyják el a harcteret. Hiába vagyok mandalori, a becsület sosem mozgatott meg különösebben, s már rég halott lennék, ha így lenne. Pedig tegnap volt a huszonnyolcadik születésnapom… de már csak ilyen egy fejvadász élete. Egyik meló a másik után, s mind tele van váratlan meglepetésekkel, pe… Nocsak, jön valaki! – Goran gondolatai abbamaradtak erre a kis időre. A mesterlövészpuska távcsövén át tüzetesen vizsgálni kezdte a zöld mező kellős közepén feltűnő pontot, amely közelebbről nézve egy barna pólót és egy fekete nadrágot viselt, az arca alapján pedig bizonyosan embernek kellett lennie.

De ami a legfontosabb: a fejvadász végre felismerte a célpontját.

Eljött az idő. Nem tudom miért vagy ilyen fontos nekik, vagy hogyan köptél bele a levesükbe, Taylor s nem is érdekel különösebben. Csak azt látom, hogy immár tíz órája hasalok a fák között, étlen-szomjan, teljesen mozdulatlanul. Szóval már mindenem viszket, csíp, és még éget is… jah, alaposan elcseszted a közérzetemet! Remélem, az a kétezer kredit már éppúgy vár rám, mint amennyire szükségem van rá – időközben a ravaszra emelte az ujját és felkészült az E-11s elsütésére.

Kétezer kredit… hihetetlen, de már ennyiért is képes vagyok ölni. Igen, a fénykorom már rég véget ért. A legtöbben mindig azt kérdezik maguktól: hol rontottam el? Én tudom rá a választ, nyolc évvel ezelőtt volt az első és az utolsó baklövésem, de már az is elég volt a karrierem romba dőléséhez. Mindenki másra fogná, de én tudom, hogy az én hibám volt. Rossz társat választottam, aki úgy döntött, inkább lefejezi a munkaadómat és szemtől-szemben áll ki a célponttal. De elcseszte! Az a fénykardos elmebeteg levágta, mint egy kutyát, aztán kis híján engem is a másvilágra küldött. Se pénz, se munkaadó, s még a hírnevem is odalett, a felszerelésemről nem is beszélve. Ott azon a denoni délelőttön egy csapásra véget ért Kasumi Goran fénykora… – a nő ismét megállt egy lélegzetvételnyi ideig. Végre, elállt a szél. Tökéletes az alkalom. Viszlát Taylor, majd hozz képeslapot! – azzal meghúzta a ravaszt.

A vörösesen izzó lézernyaláb három kilométeren át száguldott az Atzerri ózondús légkörében. Kecsesen elkerülve minden fűszálat, fatörzset és levelet, ami az útjába kerülhetett. Nem volt, ami megállíthatná, vagy amibe beleütközött volna, egyetlen dolog kivételével: Taylor feje úgy hasadt szét, akár egy görögdinnye. A test egy kis ideig, talán egy teljes másodpercen át állva maradt, aztán élettelenül rogyott a zöld fűszálak közé. Bárki is volt ott, bármit is látott, sosem tudja majd meg, hogy a lövés a közeli erdőből érkezett. Csupán a hírek sugallják majd: a politikust meggyilkolták.

Egyetlen lövés, egyetlen kioltott élet. Senki sem látott, vagy hallott, ezért is illetnek a „Szellem” hívójellel. Bár elég sokan maradnak a Goran mellett, ők már korábbról is ismernek. A Denon előtt még sokkal szívesebben használtam a Kasumit, mert az annyival szebb. Ám aznap használtam utoljára, valami, a lelkem egy darabja már nem engedi, hogy a számra vegyem. De elég az üres gondolatokból! Ma már épp eleget mondtam az akkori életemből… ideje felkelni, magam mögött hagyni ezt a festőien pocsék helyet és elvenni a fizetségem!

A nő kisvártatva felkelt a talajról, alaposan kinyújtóztatta a végtagjait, majd még egyszer és a hátára akasztotta a puskáját, nem sokkal a vibrokard hüvelye mellé. Már alig várta, hogy odasétálhasson az egyik bokorhoz, s végre könnyíthessen magán.

Most mi van? Te se csinálnál mást, ha tíz óráig kéne tartanod! – vágta az elméjéhez Kasumi, méghozzá ahhoz az énjéhez, amely kínosnak érzi a pillanatot, s ezen felül előszeretettel kérdőjelezi meg a döntéseit. A nő ilyenkor rengetegszer kapja magát azon, hogy magának kezdi magyarázni a tetteinek okát és a következményeit.

Miután végzett, megindult a hajója felé. Meg kell hagyni, gyalog valami iszonyatos távolságra volt az űrkikötő, persze nem ejtették a fejére: talajsiklón érkezett. A jármű az erdő szélén várt, néhány bokor rejtelmei közt bujdosva.

Nem mintha bárki más is lenne itt, de fő az elővigyázatosság. Az élet már bőven elégszer gáncsolt fel ezekkel az apróságokkal, hogy ne figyeljek oda minden apró lehetőségre. Különösen akkor vált a kényszeres szokásommá, amikor fejvadásznak álltam, s hogy miért? Nem értek máshoz… áh, ugyan már, aki három kilométerről képes eltalálni valakinek a fejét, az szinte bárminek mehetne! Én mégis így döntöttem, s az évek alatt ez lett a sorsom. Mentségemre szóljon: amikor tizenhét éves koromban kitagadott a családom, elég sebezhető helyzetbe kerültem érzelmileg, hát persze, hogy hallgattam egy férfi csábító ajánlatának! Szar döntés volt, de ez van!

A sikló csakugyan ott volt, ahol hagyta. Még így is három és fél óra lesz az utazás, viszont ő mindig is szerette a száguldást, főleg ennyi tétlenség után. Mivel tizenkét órányi korgás után már egy vasszöget is képes lett volna megenni, még gyorsan elmajszolt egy csokit az indulás előtt, majd felült a gépre és megindult a káprázatos naplementében. Szívesen evett volna többet is, de jól tudta: Taylor gyilkosát már most is keresik, ha időben ki akar jutni a rendszerből, nincs vesztegetni való ideje.

Ahogy véget ért a fárasztó, de legalább élvezetes utazás, már minden hemzsegett a birodalmiaktól. Tőlük kapta a megbízást és elég érdekes az, amikor a saját fajtájuk gyilkolásáért fizetik, de ez nem változtat a tényeken: neki annyi, ha hivatalosan is fény derült a tettére. Ezért megállt a siklóval, egy pocsolyába dobta az összes fegyverét – reggel még zuhogott az eső –, s minden mást is, ami a gyilkossághoz köthette volna, aztán gyalog indult az űrkikötő felé.

Mandalori ide, vagy oda, nem a megszokott vértet viselte, hanem egy szakadt rongyot, amelyhez foghatót még egy koldus is eldobna.

Pont ezért vettem fel. Senki sem gyanakszik majd egy szegény, bajba jutott nő láttán… még azok a „nagy” rohamosztagosok sem.

***

A birodalmiak tényleg nem kérdeztek valami sokat. Hiába kereste mindenki az ádáz gyilkost, Kasumi álcája tökéletesen működött, mint mindig. A sikeres küldetés ellenére is fáradtan és meggyötörten lépett be a kicsiny hajója, a Fury fedélzetére. A harminc méter hosszú könnyű fregatt már évek óta vele volt, s ez idáig még egyszer sem hagyta cserben, még aznap, a Denonon sem. Egyedülállóan minden más közt.

- Üdvözletem nagyságos úrnőm! – hangzott Sparky gépies hangja.

Egy ősrégi AI nyalizása… na, már csak ez hiányzott. Áh, a kriffnek kellett ilyenre szabnom a paramétereit! Na jó, van amikor jól esik… csak pont most nem! – gondolta magában Kasumi, miközben próbálta a lehető legnagyobb gonddal figyelmen kívül hagyni a pilótafülke műszerfalából megszólaló hangot.

- Mi a gond, óh, mélységesen tisztelt gazdám? Csak nem megint megjött a…

- Fogd már be! – rivallt rá Goran a torka szakattából. Végül is, arra jó, hogy az ilyen esetekben kitölthesse rajta a haragját. Inkább ez, mint egy kocsma.

- Biztos benne? – próbálkozott tovább Sparky. Ha az ember nem tudná a gépies eredetét, már biztosra venné, hogy valódi személyiséggel rendelkezik.

- Nézd, most lezuhanyozom, átöltözöm, alszok, meg előtte kajálok is, és addig nem akarom hallani a hangodat! Elég érthető voltam? – szórtak szikrákat a nő kék szemei. A gép nem láthatta, s nem is érzékelhette, viszont az ilyesfajta dolgok, mint a haragos arc, s a tüzes tekintet, sosem maradhat ki egy ilyen heves érzelmi állapot velejáróiból.

- Oké, de még valami… felejtsd el. Jó éjt! – ezzel Sparky végre valahára elhallgatott.

Hála a jó Istennek! – könnyebbült meg a nő, amint beteljesedett a kérése. Már csak egy nagy rakás problémám maradt! Alig van kaja, hideg a víz, le vagyok égve, de még a hajó is javításra szorulna! Így is csak a jóindulat tartja egyben… persze az a kétezer kredit nem lesz elég, sőt az üzemanyagra elmegy majd a fele. Marad ezer, az is valami! Ha, ha, ha… szép is lenne, de pont ötször annyiba került a felszerelés, amit hátra kellett hagynom. Sikeres küldetés, újabb négyezer kreditnyi veszteség. Az ám! Ha így folytatom, félmeztelenül végzem az egyik rosszakarómnál… önként.

***

Igaz, ezzel a melóval is még közelebb került a hanyatlóban lévő karriere végéhez, viszont a fizetségét még mindig meg kellett kapnia. Készpénzben szereti a jussát, akárcsak az a férfi, aki erre az életre csábította, így nem teremt csak úgy a számlájára a kérdéses összeg. El kellet mennie érte a jelenlegi munkaadójához.

A Diamond megtalálása sosem volt nehéz feladat, amióta nyomkövetőt rakott rá, persze csak nem hivatalosan. Mindig is önfejű volt, s szerette a tudtukon kívül a saját megbízóját is átrázni, s ez a tulajdonsága egészen a mai napig nem merült homályba, hiába veszett oda a hírneve. Mostanra már nem csak dokkolt az ostromba hajón, de sikerült eljutnia a hídjáig, ahol elméletileg megkapja a fizetségét.

Valami bűzlik… általában már a hangárban kifizetnek, az olyan helyekre, mint például a főreaktor, a hajtóművek, vagy a híd, be sem szoktak engedni. De mindegy, végül is… max meghalok! – ahogy ezt végiggondolta, elérte az úti célját. A masszív fémajtó kinyílt, s a rohamosztagosok egy szó nélkül tovább engedték, majd a nő szemeit olyan fenségesen ocsmány pompa érte, mint még csak kevésszer az élete folyamán. Heh, szürke… fekete, meg még egy kis szürke, alaposan maga alatt lehetett a festő! Jó, már általában droidokat használnak, de akkor is… hogy lehetett ennyire elrondítani valamit, ami olyan szép lehetne?! Ennél még egy keldabe hídja is takaro…

- Áh, Goran, örülök, hogy végre ideért! – mosolygott rá szívélyesen az egy szálfa birodalmi tiszt. Kasumi még az életben nem látta, ám a férfi mégis ismerte.

Szépen mosolyog, tehát hátsó szándéka van. Már megint ki fognak használni… áh, mondtam, hogy legalább egy sisakot vegyél! – a mandalori vértje ugyan rajta volt, azonban úgy gondolta, nem lesz szüksége a sisakra. Elmúltak már azok az idők, amikor minden egyes lélegzetvétele félelemmel töltötte el még a szövetségeseit is. Nos… birodalmiakkal vagy körülvéve, pont a fészkük kellős közepén állsz, szóval nem tudsz mit tenni… mosolyogj! Fogj vele kezet, aztán egyezz bele önként, bármit is akarnak tőled! Később úgyis rávennének, akkor meg minek ódzkodnom?

- Nagyon örvendek! – mosolyodott el Kasumi szívélyesen, aztán szorosan kezet fogott a tiszttel. – Megtudhatnám a nevét?

- Lewis Higgs kapitány, ez a kis gyöngyszem az én parancsnokságom alatt áll. Nos, bizonyára jobban érdeklik a céljaim és a fizetsége – Kasumi tekintete efelől teljes bizonyossággal szolgált. – Hallottam a híreket, szép munka volt! Itt a pénze – azzal a férfi a zsebébe kotort a bal kezével és egy apró erszényecskét kotort elő onnan. A nő ösztönösen kinyújtotta a markát, s a legnagyobb meglepetésére (mégsem csalták csapdába) a kétezer kredit egy szempillantás alatt a tenyerébe hullott.

Még élek, szóval nem is olyan rossz a helyzet. Persze ezért a melóért húszezer is bőven megilletett volna, de sajnos most már nagyon is palira vesznek… a Denon előtt senki, még ennek az ocsmányságnak a kapitánya sem mert volna ilyen méltatlanul keveset adni – ugyan a legtöbb csillagromolót a nő egész fenségesnek találja a maga módján, viszont az Interdicktor osztály nyolc ormótlan „púpja” még azt kis gyönyört is semmisé teszi, ami a rettegett monstrumokba még éppen csak beleszorult.

- Köszönöm – hajtott fejet szívélyesen a nő, majd megfordult.

- Még nem végeztünk! – csattant fel a tiszt, s ekkor négy rohamosztagos is a nőre szegezte a fegyverét, aki megtorpant és feltartotta a kezeit.

Csak semmi pánik, kellesz nekik, nem fognak lőni… remélem. Ne feledd, ez már az új páncélod, amit tized annyiba sem került, mint a régi! Ezt már átviszi a sugárvető. Szóval őrizd meg a hideg véred, tettesd magad a Birodalom feltétlen hívének!

- Esetleg, lenne még valami, uram? – fordult vissza Goran, de csak lassan, nehogy valaki még beleeresszen egy fájdalmas lövést. A kapitány intett egyet, mire birodalmiak leeresztették a fegyvert és úgy tértek vissza a posztjukra, mintha mi sem történt volna, persze a szemük sarkából továbbra is figyelték a fejvadászt. 

- Lenne egy ajánlatom a számára, egy meló, amivel visszanyerheti a hírnevét. Mivel én elég bőkezű embernek tartom magam, hajlandó vagyok százezret ajánlani érte – a nő hirtelen nem hitt a szemének. Ennyi egy évre is elegendő lenne. – Biztosan el fogja fogadni, már csak azért is, mert helyben agyonlövetem, ha mégsem.

- Hallgatom! – jelentette ki Kasumi lelkesen, ám legbelül rettegve. Nyugi, ezt most nem cseszheted el! Ismered a Birodalmat, tudod, hogy nem viccelnek, és ha kénytelen is leszel megtenni, amit kérnek, nézd a jó oldalát: gazdag leszel!

- Egy héttel ezelőtt hírt kaptunk egy nagyszabású Lázadó akcióról, a „Mass of the Oppressed” hadműveletről. Nem tartozik önre, hogy pontosan mire készülnek, csak egy dolgot kell tudnia: az első támadást – Lewis intett egyet a tisztek egyikének, majd egy kékes hologram kezdett kibontakozni az egyik holoterminálnál.

Gora nem látott túl sok logikát a dologban, ha nem nézhetné meg közelebbről, ezért a kapitánnyal egyetemben odasétált. Egy két csillaggal rendelkező naprendszert látott, melynek a szélén hatalmas aszteroidák keringtek, s a halmaz szélén egy hatalmas űrállomás állt, amely egyértelműen a bányászat céljából épült. Mi másért?

- Ez itt a Hammerclaw bányászállomás. Ne tévessze meg a méret, nem harcra tervezték, ráadásul csak minimális erők őrzik. Tökéletes célpont a lázadók számára és éppen ezért fogják elsőként megtámadni. Az információink szerint három cirkáló fog részt venni a támadásban, ezek közül az egyik egy nem szokványos hajó, a többi pedig két Nebulon-B1-es cirkáló lesz. Szemtől-szemben támadnak majd, a számbeli fölényben bízva. Ezt a taktikát még sosem használták ezelőtt.

- Nekik nem a rajtaütések fekszenek? – ráncolta a homlokát Kasumi.

- Igen, eddig így is csinálták, de most valaki úgy döntött, hogy ideje lenne hazai pályán is győzedelmeskedniük. Ha sikerrel járnak, az mérhetetlen csapás lesz a Flotta hírnevére nézve. Lerohanták azt, ami eddig is csak a számbeli fölényének köszönhette a sikerét. Mondanom sem kell, ez nem történhet meg.

- De ha tudják a támadás helyét, akkor miért nem küldenek erősítést?

- Küldünk majd, amikor eljött az ideje. A terv szerint hetvenhárom óra múlva indul meg a támadás – ekkor Lewis csettintett egyet, mire három vörös palástba burkolt hajó jelent meg a taktikai képen. Ezek a felkelők hajói. – Amint megérkeztek az ellenséges hajók, a Diamond és a Kingslayer rombolók oldalba támadják őket – ekkor két zöld test, egy interdicktor és egy normál csillagromboló jelent meg a három ellenséges cirkáló jobb oldalánál. – A Kingslayer végez flottájukkal, mialatt mi a kellő támogatás biztosítása mellett meggátoljuk a menekülésüket.

- Hol jövök én a képbe? – erre Lewis csettintett egyet és a két romboló előrébb ment, mialatt a cirkálók védekező alakzatot vettek fel.

- Nem tudjuk a módosított hajó tűzerejét, de az admirális csak két rombolót kapott a feladatra. Ha rossz lóra tett, véres játszma lesz, rengeteg áldozattal, én ezt akarom elkerülni. A hírszerzőnk a Corellian Wind nevezetű B1-es fedélzetén tevékenykedik és biztosan tudja, hogy az a hajó is részt vesz majd a csatában. Természetesen távozni fog a hajóról, amint csak megteheti, de előbb közli a helyzetét.

- Akkor miért nem támadják le? – elvégre ezzel már elejét is vehetnék a tervüknek.

- Erős kis hajó az, sokkal többet is túlélt már, mint amit egy átlagos B1-es tehetné, de ennek ellenére, én itt és most nekirontanék, ha engedélyem lenne rá. Azonban az admirális úr úgy gondolja, a rajtaütés kellős közepén kell végeznünk velük, nehogy még a végén újra megpróbálják. Nem is fogják, ha egy fia túlélő sem marad majd.

- Igen, és...? – unta a várakozást Goran. Ha már belekényszerítik valamibe, akkor legalább ne várassák.

- Maga lesz az ütőkártyánk. Már rengeteget hallottam önről, és azt a kis ballépést kivéve maga még nem vallott kudarcot. Sokan azt mondták, maga a Mandalor egyik legkiválóbb harcosa, mások pedig csak nevezték, hogy Szellem. Márpedig ez a küldetés nem mást követel, mint egy kísértetet: szabotálni kell a Corellian Windet.

- Mivel és hogyan? – hiszen sok módját ismeri a harc eme ágának.

- Ötven darab speciális robbanótöltetet kap. Tizenöt méteres körzetben átégetik a duracélt. Mi átadjuk a táskát, adunk tízezer előleget és megadjuk a Wind utolsó ismert tartózkodási helyét. Ön pedig megmutatja, miért hívják Szellemnek: olyan helyekre kell helyeznie a kis drágaságainkat, hogy a hajónak esélye se lehessen túlélni a robbanás pillanatát. Magától értetődő, de azért kimondom: nem vallhat kudarcot és nem kaphatják el! Ha mégis, jobban jár, ha megöli magát, mi sem tennék mást, csak sokkal hosszabban és fájdalmasabban. A tölteteket pontosan akkor robbantsa fel, amikor megtámadjuk a cirkálókat. Így zavart keltünk a soraikban, megtörjük az alakzatot és kiütjük a gépeik jelentős részét. A véres csatából könnyed mészárlás lesz.

- Hm… nem is rossz. Ide az előleggel!

***

Hatvankét órával később:

Nos, a tankolás miatt van tizenegyezer kreditem, egy idegesítő AI-m és maradt húsz töltetem. Nem is olyan rossz felállás, ha engem kérdezel… persze, ha kudarcot vallok, meghalok, ha elkapnak, meghalok, ha meg sikerül, vagy lelőnek és spórolnak egy nagy rakás pénzt, vagy kedvesek lesznek és fizetnek. Vajon melyik?  

Ekkor a hajó kiért a hiperűrből. Kasumi látszólag a semmi közepén találta magát, egyedül egy kékes fátylak által szegélyezett csillagköd tette derűsebbé az ittlétét. Gyorsan ránézett a kijelzőre, hátha mégis van itt valami – mondjuk egy Nebluon-B1-es –, de semmi. A nő már épp átkozódni akart volna az érzékelők képén, amikor egy szürkés árny bontakozott ki a kék szemeinek ékes tükre előtt: a Corellian Wind.

Remek, nem működnek az érzékelők, se a komrendszer és mintha pár darab is leesett volna útközben. A Fury még a végén hamarabb fog szétesni, mint a Wind. Áh, egyáltalán hogy fogok feljutni a fedélzetre, ha a szándékaimat sem közölhetem? Nem repülhetek csak úgy oda hozzájuk, még a végén azt hinnék, hogy valami szabotőr vagyok, vagy valami… milyen ironikus. Csak ne tudnám, hogy a végén egy szép vörös lézernyaláb lesz a jutalmam… ne, ezt ne csináld! El ne kezdj bőgni nekem… hallod! Fizetnek majd, senki sem fog bántani! Csak… csak juss fel a hajóra!

- Mi a gond, nagyságos űrnőm? – törte meg Sparky a nő keserét.

- Fogd már be! Hogy vetnének ki az űrbe azzal a mocskos… várjunk csak, adtál egy jó ötletet! – csillantak fel a nő szemei. Lenyomott néhány gombot a pilótafülkében, felkapta a robbanóanyagokkal teli zsákot, aztán az egyik mentőkabin felé vette az irányt. Még ki sem lőtte magát az űrbe, amikor felcsendült az ismerős lárma.

- Önmegsemmisítés: öt… négy… három… kettő…

Végül nem történt semmi. A Fury magányosan kezdett sodródni az űrben, mialatt a kicsiny mentőkabin mind távolabb és távolabb sodródott tőle. Minden a tervek szerint történt. A Birodalom hagyta volna meghalni, ám a Lázadás közel sem ilyen ellenséges. Fél perc várakozást követően a Wind közelebb evickélt a bajba jutott kalandorhoz, majd bevontatta a hajóját és a mentőkabinját.

- Jó reggelt, napsugaram! – szólította meg egy szép arcú nő, aki mellett egy fekete hajú férfi állt, amint kinyílt a mentőkabin. Kasumi úgy lépett ki onnan, mintha mi sem lett volna természetesebb, unta már a szűkös belső teret.

- Kezdhetsz magyarázkodni, szépségem! – szólalt fel a férfi.

- Óh, el is felejtettem, hálásan köszönöm a segítséget. Nélkületek meghaltam volna. Természetesen bármit elmondok, amit csak tudni akartok!

- Kezdjük azzal, hogy ki vagy és honnan jöttél – szögezte le a nő.

- Kasumi Goran, a Carida felől indultam az Alzoc III felé, de ez lett a vége – nyújtott kezet a fejvadász barátságosan. – És ti kik vagytok?

- A nevem Moron Andrus, a hölgy pedig Shadree Stubborn – fogott kezet a férfi. – Bocsáss meg neki a modora miatt, ő így született. Shadree most rögtön visszavágott volna, azonban vendég jött, tehát ideje félretennie az „ösztöneit” és legalább pár percig játszania a kedves leányzót. – Vadászpilóták vagyunk, mi segédkeztünk ön és a hajója megmentésében. Mondja csak, miért pont az Alzoc III?

- Rokonok – vágta rá Kasumi. Már senkim sincs egy nagybácsin kívül, aki véletlenül sem arra lakik, de ezt neked nem kell tudnod. – Ahogy utazgattam, egyszer csak bekapcsolt az önmegsemmisítés, nem vagyok egy technikai zseni, szóval inkább a menekülést választottam. Kész csoda, hogy itt voltatok.

- Szóval, csak úgy bekapcsolt? – vonta össze a szemöldökét Shadree. Nagyon nem tetszett neki az egész, és nem értette, hogy Andrus miért nem látja, amit ő.

- Említettem már, hogy a hajóm már ötvenkét éves? – vágta vissza Kasumi. – Kezd szétesni… – innentől már csak a gondolatai közt folytatta. Szándékosan kapcsoltam be, hogy később felvegyetek, és tudatában voltam annak az apróságnak, hogy az önmegsemmisítés már rég nem működik. De erről jobb, ha inkább nem tudtok.

- Tudod, utálom, ha madárnak néznek – ekkor a nő kezében lévő táskára nézett. – Abban meg mi van? – Kasumi nem tett semmit. – Hadd nézzem!

Erre Goran visszalépett, majd gyorsan magyarázkodni kezdett.

- Nézd, ez elég kínos… szóval, nem szeretném, ha bárki is látná.

- Mi van benne?! – csattantak fel mind a ketten. Már gyanítottak valamit.

Nos, már megint nyaki benne vagy… Még jó, hogy van itt egy férfi is. Megérte pont ezt a szép, selymes ruhát felvennem a szekrényből. Ki tudna ellenállni egy fekete hajú, kék szemű lánynak, aki pont olyan magas, mint ő? Senki. Nem lesz más dolgom, mint a fülébe súgni, mi van benne és máris békén hagynak. Persze, nem éppen húsz darab robbanótöltetet fogok mondani, amivel távirányítással fogom a másvilágra küldeni az egész hajót és a legénységét, hanem a létező legmocskosabb dolgot, ami eszembe jut.

Kasumi közelebb lépett Andrushoz és belesúgott valamit a fülébe.

- Hogy... mi van? – ráncolta a szemöldökét. Goran elismételte az elhangzottakat, mire Moron sóhajtott egyet és Shadree felé fordult. – Szerintem inkább ne nézzük át! Hidd el, ha megtudod, holnap ilyenkor is kavarogni fog a gyomrod.

- Az nem lenne jó bevetés előtt, mi? – a férfi ingatni kezdte a fejét. – Hát jó, később úgyis ki fognak kérdezni, aranyom, és akkor biztosan belenéz valaki!

- Mikor? – kíváncsiskodott a nő. Még nagyon is lebukhat.

- Most valamit tervezgetnek odafent, ezért elég nagy a kavarodás, de elméletileg már holnap kifaggat majd valaki. Addigra átnézik a hajódat is, szóval, ha rejtegetsz valamit, akkor biztosam megtaláljuk – felelte Shadree.

- Remek, már ráférne néhány javítás. A hajtóműveket is megnéznétek? Elég fura hangokat adtak ki a múltkor… – erre a nő azt se tudta, mint mondjon.

- Persze, majd pont a te hajódat fogjuk szerelgetni! – szórt tüzet a nő tekintete.

- Tizenegyezer kredit van benne, annyiért még egy toydari is megcsinálná!

- Óh, ha fizetsz is, akkor oké, majd szólok a szerelőknek – próbált Andrus zöldágra vergődni. A két nő között kezdtek nagyon elfajulni a dolgok.

- Addig mi lesz? Kapok valami szállást, vagy muszáj leszek szobrozni?

- Mindig van egy szabad kabin, jöjjön, elkísérem – közölte szívélyesen Moron, majd megindult az új jövevénnyel. Elég lazán vették a biztonsági protokollokat, s ha valami, akkor ez nagyon nem tetszett a Bíbor Ötösnek.

Valamit rejteget… hajj, semmire sem megyünk, amíg azt a hülye csatát készítik elő, már így is gyülekezőponton kéne lennünk! – visszhangzott Shadree gondolata közt. Hm… mindegy, egyébként sem lehet egy szabotőr, vagy valami... jut eszembe, két óra múlva eligazítás! – most, hogy más miatt is főhetett a feje, máris félretette magában Kasumi rejtélyét. Ha tudta volna, milyen hatalmas hibát vét…

***

Húsz töltet nem valami sok, pláne, ha olyan helyeken kell elhelyezni, ahol sosem vennék észre. Szerencsére a szellőzők most több mint tökéletesek, mivel ezek sokkal nagyobbat szólnak, mint amelyeket használni szoktam és elég karcsú vagyok hozzá, hogy pont a járatokba préselhessem magam. A robbanások átviszik majd a szellőző falát, valamint minden mást, ami csak az útjukba kerülnek és még így is el fogják érni a célpontjukat. A Windnek nem lesz esélye, persze még csak most indultam el az új átmeneti szállásomról – így nem tudják követni, hiszen csak a kabinján kívül tarthatják megfigyelés alatt. Nem mintha erről szó lett volna az előbb.

Ám mégiscsak jobb az elővigyázatosság.

Na, végre elértem a taktikai termet, ideje lerakni az első töltetet… várjunk csak, mintha valaki szövegelne – a nő ekkor közelebb húzódott a járat itteni kijáratához, s a rácsokon át jól látta a nagy tömeget. Pont az eligazításkor érkezett.

- Te, hol van Cane… tudod, Jonson? – csendült fel egy férfi hangja.

- Nem tudom, tegnap még itt volt, ma meg felszívódott – felelte az egyik pilóta.

Hm… Cane Jonson, talán ő lett volna a tégla? Már sosem tudjuk meg – gondolta magában Kasumi, s eközben Darver elkezdte az eligazítást. Az ősz hajú férfi immár teljes magabiztossággal és még annál is nagyobb határozottsággal vágott neki a megannyi tiszt, pilóta és minden egyéb, az ütközetben fontos szerepet játszó ember tájékoztatásába.

- Uraim, eljött az idő! A Mass of the Oppressed hadművelet a mai napon kezdetét veszi. Amikor először megfogant az admiralitás fejében, sokan azt mondták, hogy őrültség, lehetetlen. Tiltakoztak, érveltek, úgy gondolták, maradnunk kell a rajtaütések és a hadicselek mellett, de mind tudjuk, hogy ez nem folytatódhat a végtelenségig.

- De... uram, szemtől-szemben a Birodalom ellen? Ez esélytelen! – szólalt fel valaki.

- Volt idő, amikor én is ezt mondtam – felelte Darver halálnyugalommal.

Ostoba… – sziszegte a gondolatai között Kasumi. Úgy döntött, a töltet lerakása után még marad egy kicsit és megnézi, mire készül pontosan az ellenség.

- Mivel egyetlen csillagromboló is túl nagy falat lenne a cirkálóinknak, ezért most csak a kisebb, de annál értékesebb célpontokkal kezdjünk. Nem vállalunk fel semmit, ami ne haladná meg a képességeinket, vagy az erőforrásainkat – ekkor Darver intett az egyik tisztnek, majd egy hologram kezdett kibontakozni a taktikai asztal felett. – Ez itt a Daran rendszer, két csillag és három gázórás alkotja, de minket nem is ez érdekel. A rendszer szélén van egy terjedelmes aszteroidagyűrű, itt található a Hammerclaw bányászállomás. Ez egy böhömnagy létesítmény, éppen ezért rengeteg hasznot hajt a Birodalomnak. Ha elpusztítjuk, azt az egész szektor megérzi majd.

Hát még azt, ha mi ölünk le benneteket – mosolyodott el Kasumi.

- Ez a támadás lesz az első lépése egy üzenetnek: A saját terepén is legyőztük a Birodalmat. Túlerővel válaszoltunk majd a túlerőre és több tucat ilyesfajta támadást fogunk végrehajtani, de egyszerre csak egy lépést. Mint mondtam, ma megtámadjuk és elpusztítjuk a Hammerclaw állomást – ekkor a taktikai kép a létesítményre és az azt körülölelő térrészre közelített. – A pajzsai gyengék, az turbólézer-ágyúi pedig szinte nem is léteznek. Mindössze két tucat TIE vadászgép és egy dreadnought őrzi.

Jah, erre elég élesen emlékszem – jegyezte meg Goran.

- Mi három cirkálóval támadunk. Az egyikük a Wind, a második a Rebel Ingle, a harmadik pedig egy igazi szörnyeteg. Két hónappal ezelőtt találtunk egy szeparatista cirkálót, az Independencet. A legnagyobb titokban tartottuk a létezését, mialatt a legmodernebb pajzsokkal és fegyverekkel láttuk el, ami csak a rendelkezésünkre áll. A Munificent osztályú fregattok önmagukban is veszélyesek voltak a maguk idejében, de most egy olyan hajó született, amely még egy csillagromboló ellen is állni tudná a sarat, egy ideig. Az Independace önmagában is elég lenne mind az állomás, mind a birodalmi cirkáló elpusztítására, mi és az Ingle csak védőkíséretként tartunk vele.

Hm… egy módosított szepi hajó, erre nem is gondoltam. Ha tényleg olyan erős, mint amilyennek beharangozták, még egy csillagromboló sem állíthatná meg őket… milyen kár, hogy pont kettő lesz ott és a Wind már az első percben történelem lesz – eközben a nő úgy gondolta, már bőven eleget látott és tovább indult.

- A terv szerint az állomástól néhány kilométerre lépünk ki a hiperűrből, azonnal ki fogják küldeni a cirkálójukat és minden elérhető vadászgépüket. De nem lesz esélyük, ahogyan korábban nekünk sem volt a Birodalom ellen! Túl sokan leszünk hozzá, mindazonáltal azt leszögezem, hogy vigyázzanak magukra odaát, számos ütközet volt már, amikor pont ilyen helyzetben mértünk rájuk iszonyatos veszteségeket…

***

2.

Húszból húsz, úgy szórakoztam ezekkel a bolondokkal, ahogy csak akartam. Persze, ahhoz képest, egész kedvesek voltak. Nem mintha választásom lenne, vagy valami, de sajnálni fogom őket, az biztos. Még Shadreet is, hogy miért? Amikor átkutatták a Furyt és megtalálták a páncélom és a felszerelésem, felkeresett a szállásomon. Én két perce jöttem vissza a bombarakodásról, szóval eléggé feszült voltam, meg minden. Ahogy elmagyarázta a helyzetet, már tudtam, hogy bajban vagyok. Erre tett egy ajánlatot: elhúzom a csíkot most azonnal és akkor nem teszik fel a nehéz kérdéseket. Nem egy nagy meglepetés, de elfogadtam, hiszen már végeztem. Különös, de akkorra már a hajómat is helyrepofozták és csak háromezret kértek érte. Hogy ne keltsek gyanút, megadtam és elhúztam a csíkot. Most pedig itt állok az állomásnál és várom a showt. Áh… épp most érzetek meg – visszhangzott Kasumi gondolatai közt.

A nő azt hitte, egy percre el is akadt a lélegzete. Három cirkáló robogott elő a hiperűr kékes árnyai közül és egyenesen ide, a lehető legrosszabb helyre érkezett. Először az Independence vonalai rajzolódtak ki Goran szemei előtt, melyekhez foghatót még soha az életben nem látott. A Munificent osztályú fregatt a Lázadás szimbólumát viselte az oldalán, s világosbarnára festették, ezzel is barátságosabbá téve az egész konstrukciót. Az új pajzsgenerátor mellett roppant lövegeket raktak rá, nem csak a régiek helyére, de szinte mindenhova, ahová csak megtehették. Egyáltalán nem egy kiselejtezett szepi hajó képét festette, hanem az űr haragos gyilkosáét.

Kisvártatva, négytized másodperccel később a Rebel Ingle és a Corellian Wind is megérkezett, mindkét oldalról a cirkáló mellé szegődve. Mindeközben a vadászgépek sorra kerültek elő a hangárokból, az X- és Y-szárnyú harcjárművek rövidesen ék alakzatba fejlődtek, s a három óriás közt hasították az űrt, egyenesen az állomás felé.

Szép kis flotta! – gondolta magában Kasumi. – Ha jól sejtem, fél perc és muszáj lesz felrobbantanom a tölteteket, a szerencsétlenek azt sem tudják majd, mi érte őket. De ki tudja, talán csak ülök és nézem, ahogy elpusztítják egymást… áh, akkor utánam küldenének valakit, mondjuk Fettet és nekem máris harangoztak. Meg kell tennem…

***

- Helyzetjelentést! – törte meg Darver mély hangja a csata izgalmát. Nem maradt más, aki képes lenne ösztönösen jó irányba terelni a hajó és mindenki más sorsát. Egyedül néhány fiatal tiszt állt mellette, akik készséggel teljesítették minden óhaját.

- Mindhárom cirkáló épségben érkezett, a parancs szerint felvettük az alakzatot és mindjárt elérjük az állomást – felelte az egyik tiszt, majd egy másik egészítette ki.

- Kiküldték a cirkálót! Teljes vadászfedezettel közelít, egyenesen szemből! – ekkor a taktikai térképen jól látszott a dreadnought éles vonalak által szabadalt alakja, bár lehet, hogy az ablakból is észre lehetett volna venni. Egy nebulon még ínyenc falat lenne a számára, kettő, különösen a Wind és az Ingle ellen esélye sem lenne, ám az Independence a becslések szerint mindhárom hajót megenné reggelire.

- Mi van a mi gépeinkkel? – fordult az egyikük felé Darver.

- A Bíbor, Kobra, Smaragd, Puma, Lion, Gepárd, és Hammer szakaszok kint, a Jaguár, és a Bíra tartalékként a hangárokban maradtak.

- Tizenkét birodalmi TIE vadász van odakint, nekünk meg hatszor annyi – dörzsölte a szakállát Darver. – Ha tudná, milyen rég vártam ezt a percet.

- Ahogy mondja uram, nem lesz esélyük – mosolyodott el az egyik tiszt. – A becslések szerint még tizenöt percünk van, mire ideér az erősítés.

- Addigra már hűlt helyünk lesz – felelte Darver enyhe önelégültséggel a szívében. Sosem volt az a nagyzolós kapitány, aki valaha is elbízta volna magát, de most, mikor ily hatalmas had van a háta mögött, ki ne bízná el magát (egy picit)?

- Uram, a birodalmi hajó gyorsít, felvegyük a tempóját? – fordult felé a tiszt.

- Felesleges, tartsák a sebességet! Nem hagyhatjuk el a vezérhajót – ami nem meglepő módon az Independence. – Majd ők ledöntik, mi legyen.

- Valami… – szólalt fel ismét a tiszt, aztán belefulladt a szó. Darver nem tudta, miért bizonytalanodott el hirtelen, amikor egy valóságos mérföldkő előtt állnak, ám a szeme sarkából máris két hatalmas válaszra lelt. – Birodalmi csillagrombolók, három óránál! – szedte össze magát a tiszt, ám ekkorra már Darver is rájött.

- Vissza kell vonulnunk! – bátortalanodott el egy másik férfi.

- Az egy interdicktor, hát nem látja? – visszhangozta a kapitány idegesen, elvégre a két hatalmas monstrum oly közel ért hozzájuk, hogy nem csak jól látni a burkolatuk minden apró elemét, hanem… – Már lőtávban vannak…

Ahogy ez a pár szó elhagyta Darver száját, zöldes villanásokra lett figyelmes, majd éktelen rázkódás érte a Wind törzsét. A pajzsok állták a sarat, ebben mindenki biztos volt – hisz már nem élnének –, azonban azt is tudták, hogy ezt nem bírhatják már túl sokáig, s mi a legfontosabb: már nincs menekvés.

- Az Independence azt üzeni: az Ingle leköti a hagyományos rombolót, amíg tudja, a mi dolgunk a dreadnougt feltartása… addig ők kiiktatják az interdictort.

- Azt meg hogy a viharba tervezik?!

***

A Kingslayer előrement, hogy feltartsa az új Lázadó hajót, hm… úgy látom a másik oldalával alaposan kezelésbe veszi azt a nebulont is. A másik pedig mintha távolodna, igen, felveszi a harcot a kisebb cirkálóval. Vajon melyik lesz a Wind? Habár, csak meg kell nyomni a gombot és mindjárt meglátjuk! – visszhangzott Kasumi tudatában.

Egyik veszedelmes lézernyaláb indult meg a Corellian Wind oldaláról, miközben két másik zöldes veszedelem becsapódása jutott mindegyikükre. Nem állt jól a csata, s még nem is ők kapták a dolgok oroszlán részét, ám Darver nem sokáig agyalhatott mindezen, hisz ekkor bekövetkezett az elképzelhetetlen.

Egy hatalmas lökéshullám rázta meg a hajót, belülről.

- Uram, robbanás történt a… – szólalt volna fel a tiszt, ám ekkor egy narancsos lánggomolyag tört elő a terminálja felől, s egy szempillantás alatt elnyelte őt, majd tovább terjedt. Elnyelte az egész hidat, Darvert és az összes többi tiszttel beleértve, akik egy merev sikollyal az arcukon égtek halálra. S ez még csak a kezdet… húsz páratlan robbanóerejű töltet a hajó létfontosságú részeinél, nincs, ami ezt túlélhetné.

Sorra törtek elő a lángoszlopok a Wind orrából, farrészéből, s végül a keskeny oldalából is. A pajzsok, a hajtóművek és még a világítás is megszűnt, ahogyan egy roppant tűzfelhő kettészabta háromszáz méter hosszú hajótestet.

Minden egy szempillantás alatt véget ért, amint ez a két különálló rész is a tűz martalékává vált, meghaltak a tartalékosok, aztán a lánggomolyag a Windet hősiesen őrző Bíbor és Lion szakaszokat is elérte. Sorra hamvadtak el a vadászgépek, Shadree, Andrus és mindenki más elhalálozott abban, amit senki sem élhet túl. S végül nem is maradt semmi, hisz a Corellian Wind hős legénységéből nem maradt hírmondó, tán néhány elkószált vadászgép kivételével. De mi az, amikor ily hatalmas roncstenger született? A hevesen izzó óceán, ahol a duracél vált maga az űr martalékává...

Valahogy így lenne, ha robbantanék… – gondolta magában Kasumi. Ő így képzelte el a hősiesen küzdő cirkáló és a rajta szolgálók halálát, ám nem tudta megtenni. Hiába szánta rá magát a vöröses árnyú gomb lenyomására, egyszerűen képtelen volt megtenni. Most olyan megható lenne, ha azt mondanám: miattuk van. De gondoljuk át! Kilencven százalékot saccolok annak, hogy a kilencvenezer kredit helyett Lewis lelövet majd, mint valami kutyát. Szóval, mégis miért tenném meg, amire kértek?

Ekkor a nő elővett egy másik detonátort és szemrebbenés nélkül lenyomta az élet és halál, győzelem és vereség közti határvonalat képviselő gombot. Még egyetlen szempillantásra elegendő időbe sem telt bele, amikor egyszer csak abbamaradt a Diamond névre keresztelt ocsmányság ádáz tüze, s hamarosan roppant lángfellegek kezdtek kibontakozni a törzsénél. Hatalmas elemek szakadtak ki burkolatából, kék szikrák és ormótlan tűzgomolyagok terjengtek mindenfelé, mígnem a halál és a biztos pusztulás ezen tüzes formája a gravitációs generátorokat is elérte.

Egyeseket feltörtek, akár egy tojást, mások csupán komoly károkat szenvedtek, ám akadt olyan is, ahová egyetlen töltet sem jutott. Ez csak akkor vált nyilvánvalóvá, amikor véget ért a veszedelmes robbanássor. Az ezerhatszáz méter hosszú monstrum elpusztításához nem volt elegendő robbanóanyag, de így is komoly károk érték.

Összezavarodtál? Hadd magyarázzam el magamnak, ha már annyira szeretem! Az elején, amikor megkaptam ezt a melót, ötven töltetet adtak, de amikor megérkeztem, már csak húsz volt a táskámban. Na, tippelj, hol volt a másik harminc! Pontosan azt tettem, amit a Wind esetében, de ügyeltem rá, hogy azért a hajó ne pusztuljon el. Történetesen úgy számoltam, hogy a csata után kerül majd sor az egészre, ha esetleg le akarnának puffantani. Ez esetben kellett volna egy kis zűrzavar a meneküléshez. Viszont mostanra már biztos voltam ebben a végkifejletben, akkor meg miért kéne rajta lennem? Így olyan tökéletes volt a pillanat, csak ülni és nézni, ahogyan sor kerül rá, na persze a Lázadóknak még mindig akad egy kis dolga…

***

- Uram… – csattant fel az egyik tiszt, amint látta azt, amit nem lehetett nem látni.

- Igen tudom, az a hajó majdnem felrobbant, de csak majdnem… – mondta Darver aggodalmaskodva. Szép és jó dolog az, ha valaki besegít, viszont még mindig nem segített eleget. A Kingslayer miatt egyik cirkáló sem tud komoly kárt tenni benne, s ha ez így marad, akkor nekik így is-úgyis harangoztak. – Még mennyi kell neki?

- A pajzsai húsz százalékon, több helyen átszakadt a burkolata és a nyolc generátor közül már csak négy üzemel. A gravitációs mező sokat gyengült, de még mindig nem elég… – ekkor valami mintha megigézte volna a kommunikációs tisztet, jól lehet, valami a fejhallgatóból hallhatott. – Az Independence megrohamozza!

- Hogy mi van? A másik romboló azonnal szét fogja szedni! – mordult fel Darver.

- Az Ingle már így se bírja sokáig – ekkor egy hatalmas becsapódás rázta meg a hajótestet –, ahogy mi sem! Nincs más választásuk!

- Hm… valóban – gondolkodott egy csöppet Darver, majd példátlan elszántság fogant meg a szemében. – Rendben uraim, jól hallották Franklynt! Az Independence megmutatja nekik, hol lakik az Úristen, amíg a Rebel Ingle megtáncoltatja a rombolót. Nekünk csak egyetlen dolgunk van: fel kell tartanunk azt a cirkálót, bármi áron!

- Igen uram! – felelték sorra a tisztek, mikor egy újabb fájó becsapódás történt.

- Pajzsok 67%-on, átszakadt a C fedélzet! – csendült fel az egyik tiszt.

- Harcot akarnak, hát megkapják! Bal forduló, készítsék az oldalsó lövegsort! Ha szólok, össztüzet akarok minden állásból, megértették?! Fraknlyn: azonnal szóljon a bíboroknak, hogy hagyjanak fel a védelmünkkel és rohamozzák meg azt a hajót! És valaki küldje már ki a tartalékosokat, az ég szerelmére!

Minden a kapitány utasításai szerint történt. A bombákkal telerakott Corellian Wind oldalra fordult, majd felkészült a pusztító sorozat leadására, miközben egyik ádáz lézernyaláb érte a másik után. A pajzsai sorra merültek, a Jaugár és a Lion osztag gépei egyre csak fogyatkoztak, miközben a hős bíborok megkísérelték a lehetetlent.

- Össztűz! – adta ki a parancsot Darver rezes hangja, s annyira beleélte magát az utasításba, hogy még a karjával is mutatta, hova kell lőni.

Sorra dördültek el a roppant ágyúk, egyik vörösesen izzó nyaláb indult útjára a másik után, s rövidesen éktelen rázkódás érte a birodalmi hajót. Azonban a kétszer akkora termet és a tényező, hogy a kicsi és gyors Wind most kénytelen mereven álló őrt játszani, már előre eldönteni látszott a párbaj kimenetelét, hol hajó feszül hajónak, fém és löveg járja az örökös táncát, ám a pilóták azok, kik mindent eldöntenek.

Egyszer csak ugrott egyet a dreadnought orra, majd egy narancsos lánggomolyag rondított bele a téglalap alakú hajó képébe. Darver nem hitt a szemének, hiszen a legutóbb még 70%-on állt az elhárító mezeje… ők nem lehettek.

- Hangosítsa ki a vadászokat! – erre Franklyn nyomott két gombot és a válasz meg is érkezett. Legelőször is a Bíbor 2-es hangja töltötte be a helyiséget.

- Bikaszeme! – ordította a férfi torka szakattából, bizonyára ő felel a találatért, mely már önmagában is majdnem megfordította a felállást. – Jorka, Shadree, fedezzetek! Teszek még egy kört! – hirtelen meg is feledkezett róla, hogy nem ő a vezér.

- Rendben, de akkor robbantsátok is fel! – nevetett fel Connie, szentesítve a dolgot.

Rövidesen újabb lángfelhő, majd egy fényes villanás töltötte be a látóteret. A birodalmi hajó még nagyon is ott volt utána, viszont már közel sem olyan jó színben. Két rettenetes darab hiányzott belőle. Ez már eldöntötte a felállást.

- Jiháá!!! – kiáltotta fel diadalittasan Andrus. – Még egy ilyen és kicsináljuk!

- A cirkáló pajzsa megszűnt, komoly szerkezeti károkat szenvedett. Már nem lesz ellenfél, uram – mosolyodott el a tiszt. Már előre tudta, mit fog mondani Darver.

- Fejezzük be! Közben hívják vissza őket! Ne kockáztassuk fölöslegesen a legjobb pilótáinkat! Úgy érzem, nemsokára nagy szükségünk lesz rájuk.

- Értettem uram! – felelte a tiszt, majd újabb haragos lövések következtek.

A Wind lézerei úgy hasítottak bele a birodalmi monstrumba, mintha csak néhány kósza aszteroidát lőne. Számos lövedék tépett bele a törzsébe, s némelyük pontosan a sérült részeket érte, ahonnan már valósággal keresztülfúrhatták a hajótestet. Darver arca akaratlanul is mosolyra fakadt, ahogyan a dreadnought oldala egyre inkább egy ementálira kezdett hasonlítani. Nem élvezte az öldöklést, de ha így megy tovább…

- Mi a…? – képedt el a férfi, miközben két TIE bombázó közelített a hajó hídja felé. – Lebukni! – határozta el végül, ugyanis már nem látott más megoldást.

Túl gyorsan jöttek és túl sokan, hogy elkerülhessék, vagy még idejében lelőhessék őket, de szerencsére nem is kellett. Az utolsó pillanatban három X-szárnyú tűnt elő a semmiből, megannyi másik által követve. A jobb oldali ügyesen leszedte a középsőt, míg az élvonalban haladó gép először véletlenül a Windet pörkölte meg és csak aztán kapta telibe a célpontját. A híd alaposan megrázkódott a saját lövéseik, valamint a TIE bombázók apró darabjai nyomán, de a pajzsok állták a sarat.

- Még szerencse, hogy visszahívtuk őket – jegyezte meg Franklyn, hiszen ők, a bíborok mentették meg a bőrüket. S ezek alatt a birodalmi cirkáló szép lassan elérte azt a pontot, melyet a tragikus végnek neveznek.

Ám akadt, ami sokkal jobban lekötötte Darvert.

- A többiek hogy állnak? – fordult kérdően a tiszt felé.

- Nem túl jól… – rázta a fejét keserűen a férfi – mindent megpróbáltak, de szinte az összes bombázót lelőtték, túl sok a birodalmi vadász! A smaragdok már a Rebel Inglet is alig tudják védeni. Súlyos károkat szenvedett, több fedélzete beszakadt, némelyiken már energia sincs, a pajzsai alig állnak 30% felett, attól tartok, már nem bírja sokáig.

- És az Independence? – tette fel a legfontosabb kérdését. Ezen múlik minden.

- Egyedül akar rárontani az interdictorre, de a másik romboló sakálként védi. Egyre csak sorozza… a pajzsai mindjárt leválnak, a hajtóművei felét már kilőtték, és már nem maradt vadászgép, ami őrizze. Nem fog sikerülni…

***

A Munificent osztályt nem az egyszemélyes hősködésre, hanem a túlerőn alapuló győzelemre tervezték. Egy még feltartotta, kettő megrongálta, három pedig véget vetett egy venator életének. Ezen még a Lázadók átalakításai sem változtathattak egy döbbenetes léptékben. Az arány háromról kettőre változott volna, de ez önmagában még nem elég, s ez mostanra már méltán kiütközött a harc ádáz mezején.

A Kingslayer hat turbólézer és két ion ágyúja sorozta a hatalmas becsapódások közt egyre csak vergődő monstrumot, amely hiába viszonozta a haragos sorozatokat, látszólag semmit sem ért vele. Erre a Diamond megmaradt lövegei is rátettek egy lapáttal, ugyanis az Ingle már szinte nem is érdekelte a birodalmiakat – s ez volt a cirkáló szerencséje, hisz már így is az komoly károkat szenvedett.

Mindezek alatt a vadászfedezet nélkül maradt csillaghajót egyre csak tépázták a mind súlyosabb találatok és a Birodalom elszánt vadászpilótái. Az Independence szép lassan kezdett a roncsmező holt elemei felé sodródni, s ekkor, a lehető legrosszabb pillanatban egy újabb ádáz sortűz érte az oldalát. A pajzsai már nem bírták tovább, a technológiai hátrányt hiába próbálták a mai eszközökkel kiküszöbölni, nem lehetett kibírni azt, amit nem lehetett kibírni. Csupán egy kékes villanás látszott a távolból, majd teljesen védtelen maradt a munificent gyönge törzse.

Már a Klónháborúban is ez jelentette az egyik legfőbb gyengeségét és a sietve odarakott merevítő-elemek sem tudtak sokat javítani a helyzeten: a Diamond felé egyre csak közelgő hajóról sorra szakadtak ki a lövegek és váltak le a páncéllemezek a veszedelmes találatok nyomán. A Kingslayer és a sérült társa úgy szaggatta szét eme büszke hajót, mintha két kisgyermek próbálna megosztozni egy tüzes ruhadarabon.

A fedélzetei sorra váltak tüzes óceánná, ahogyan kettészakadt a hosszas, ám az elnyomók hajóihoz képest mégis parányi hajóteste. A délceg Independence egyszer és mindenkorra elpusztult, a beleölt roppant összegek és munkaórák még egy utolsó, fényes villanás keretében mállottak semmivé, ezt az izzó fémdarabok pusztító zápora követte. Azok úgy suhantak mindenfelé, akár az öngyilkos hajlamú vadászgépek.

Mivel a Kingslayer tetszelgett az ádáz óriás szerepében, amely a sebesült társát próbálta oltalmazni, neki jutott a legtöbb darab. A pajzsainak hála számos darabka egyszerűen csak szétmállott a felületén, míg a nagyobbat visszapattantak róla, ám a Diamondról már nem mondható el ugyanez. Kasumi tette és a bátor pilóták önfeláldozása nyomán már nem is maradt olyan, amit pajzsnak lehet nevezni, így a megannyi birodalmi vadászgéppel együtt ez a hajó vált a soron következő áldozattá.

A darabok további két generátort tettek tönkre, valamint a híd mindennapjaiba is komoly csorbát ejtettek. Ám végül, mindenek dacára, ha oly sok roppant lángfelleg által roskadozva is, ám a Diamond névre keresztelt ocsmányság kiállta a próbát.

- Uram, további két generátor pusztult el! – csillantak fel az egyik tiszt szemei.

- Elég gyenge? – fordult felé kíváncsian, a gravitációs mező erejére értve. 

- Igen, most már ugorhatunk – jelentette ki a tiszt. – De csak a nagyobb hajók elég erősek hozzá, a vadászgépeket hátra kell hagynunk!

- Kizárt – vágta rá Darver gondolkodás nélkül. – Senkit sem hagyunk hátra – hiszen ez a Lázadás legfőbb erénye. Ők a jófiúk, akik ne hagyják… – Mi a fene? – tört meg a férfi gondolatmenete, amint a Rebel Ingle elszáguldott az orra előtt, egyenesen a biztonságot jelentő semmibe. Tudta, hogy „hová”, csak azt nem, hogy „miért” mentek.

- Uram, hátrahagyták a vadászaikat. Futnak az életükért. Nekünk is…

- Felvesszük az ő gépeiket is! – határozta el magát Darver. – Azonnal továbbítsák a pilótáknak: Visszavonulás! Ismétlem, minden egységnek, visszavonulás! Mindenki térjen vissza a hangárokba, önerőből nem tudnak majd elugrani!

- A romboló ránk fordul! – mindeközben Darver kénytelen volt szembenézni a Kingslayer roppant hajótestével. Jól tudta, hogy sem ebben, s semmilyen állapotban nem tarthatnak ki egy ekkora monstrum ellen. Azonban el sem mehetnek, azt nem engedi a férfi becsülete, valami, amelyet az Ingle kapitánya már bizonyosan elfeledett a kétségbeesésének köszönhetően. Persze könnyű így, egy viszonylag ép cirkálóról osztogatni a parancsokat, elvégre az a hajó már kis híján megsemmisült.

- Uram, vissza kell vonulnunk! – unszolta a tiszt kétségbeesetten, miközben az ádáz romboló 30°-os szögben megdöntötte a hajótestét, hogy mind a nyolc lövege beletiporhasson a Corellian Wind acélos szerkezetébe.

- Várjunk még…

***

Valahol az Alzoc III közelében:

A Rebel Ingle hatalmas lángoszlopok által roskadozott, sorra állták körül a másik, kudarc esetére itt hagyott B2-es oltóhajói, s egyre csak dolgoztak a kármentők, hogy ne a hajótest szétbontása legyen a vége. Ekkor egy újabb árny tűnt elő a semmiből.

A Corellian Wind volt az, s egyértelműen látszott rajta, hogy megjárta magát a kénköves poklot is. Számos fedélzete maradt áram nélkül, több helyen átszakadt a burkolata és olyasmit, hogy pajzsok, már hírből sem ismert. Az kékesen ragyogó hajtóművek még egy ideig tolták, majd végleg kialudtak. Igaz, túlélte a csatát, ám még a másik hajónál is hatalmasabb árat fizetett érte.

Hónapokba telik majd, mire kijavítják a károkat.

- Túléltük – állapította meg Darver. A hídon mindent elborítottak a kiégett rendszerek füstjei és a szikrázó vezetékek. A férfi egy roncstemető közepén is lehetett volna, ott is hasonlót tapasztalna. De még mindig itt vannak! – A vadászok?

- Negyvenhét gépet sikerült felvennünk. A Bíbor és a Smaragd szakasz rendben van, a Lion, Puma és Hammer komoly veszteségeket szenvedett, míg a Bíra és Kobra szakasz több gépet veszített, mint amennyi megmaradt. A többi megsemmisült uram, akárcsak az Independence. Attól tartok, súlyos vereséget szenvedtünk.

- Valóban – tekintett búsan a szenes talajra Darver. Több száz bátor ember halt meg a semmiért, egy olyan ábrándot követve, amely maga az őrültség. Most már nem is értette, miért volt olyan lelkes… egyáltalán hogy gondolhatta ezt bárki is komolyan? Akárhogy is, most már egyszer és mindenkorra megtanulta:

Túlerővel nem győzhetnek a Birodalom felett.

- Upsz, úgy tűnik, mind egy úti célra gondoltunk – jelentette ki Kasumi hangosan, amint a két lángoló cirkáló és a valamivel robosztusabb testvérük közé érkezett.

- Kívánja, hogy új útirányt tápláljak be, őnagysága? – kérdezte Sparky. Megesik, amikor tényleg a mandalori nő agyára megy, azonban a legtöbb esetben inkább jól esik neki, ha ilyen jelzőkkel illetik meg. Így végre nem ordította le az AI-t.

- Felesleges, úgysem fognak bántani – vágta rá a nő, aki a tükör előtt gyorsan megszabadult a ruháitól, mármint a felsőjétől és a nadrágjától.

Már pont ráfért az átöltözés.

- Akkor…? – próbálta rávezetni az óhajára.

- Csak ne szólalj meg, oké? – nem érkezett válasz, tehát vette az adást.

Végül is, kerestem rajta tízezer kreditet, bár abból három elment a javításokra. Hihetetlen, hogy feleannyiért megcsinálták, mint mások tették volna, így egész kedves fickóknak tűnnek. De nem akarok csatlakozni közéjük, ez nem az én stílusom, bár, ha a Diamond megnyomorítását nézzük – mentségemre szóljon, hogy rondább már úgysem lehet! –, akkor jó eséllyel rám küldenek egy fejvadászt.

Időközben a tükörben tetszelgő nő már elérkezettnek látta a következő hajfestés idejét, ugyanis a természetes szőkesége már kezdett meglátszani a fejetetőjén. Most mi van, muszáj befestenem, egy szőke tag a fejvadászok közt? Komolyan se vennének!

- Te, Sparky! Veszed még a Windre rakott nyomkövető jeleit? Ha eldurvulnak a dolgok, lehet, hogy az lesz az utolsó menedékünk…

Írta:

Darth Raven