Kuolema tekee taiteilijan

Ardana a Wind egyik ablakánál állt és a végtelen űrt fürkészte. Az utolsó bevetés óta két hónap telt el. Két teljes hónap anélkül, hogy valaki meg akart volna ölni!  A nő ezt az időt ugyanis kiképzésen töltötte, ahol bármilyen gyorsan tanult is, nem adtak neki feladatot. Sem egyéni küldetésre nem kellett mennie, sem csapatosra. És ez, valljuk be nyíltan, hiányzik. A végén még ellustulok. Erről persze igazából szó sem volt - a kiképzés elég sok energiáját felemésztette. A tisztek sokat vártak tőle, és mindig a maximumig hajtották.

Aztán ott volt a kísértet is.

A férfiról Ardana időközben megtudta, hogy annak idején Qui-Gon Jinnek hívták, de ennél többet a szellem nem árult el magáról. A zabrak pedig hiába próbált meg utánakeresni, senki nem tudta kisegíteni. Nagymama mesélt róla pár történetet még annak idején, de ki emlékszik már azokra? Csak annyi ragadt meg, hogy a fickó Jedi - bár, erre a viselkedése alapján is rájöttem volna valamikor.

Qui-Gon mindenestre tartotta a szavát, és álmain keresztül oktatni kezdte a nőt a Jedilétre. Ardana legnagyobb csalódottságára az elméleti résszel kezdték; a zabrak megismerte a Jedi mentalitást, a mestere megmutatta neki a Jedi Kódexet, és elvárta, hogy Ardana be is tartsa azt. Ezek után került csak terítékre az Erő. A nő életében nem meditált még ennyit, és eleinte a háta közepére sem kívánta (csak időpocsékolás!), később viszont az ébren töltött idejéből is egyre többet szentelt ennek. Nem csak az Erőt érezhette meg így könnyebben, hanem ő maga is sokkal összeszedettebbé vált.

A mestere felvilágosította, hogy Rhufónál az Erőt használta, így volt képes bezárni az ajtót, valamint később visszaütni a bothai lövedékét.

- Azért sikerült, mert nyugodt tudtál maradni. Ezért fontos a meditáció. Segít abban, hogy ne uralkodhassanak el rajtad a heves érzelmek. Sohasem vezet jóra, ha valaki érzelmi felindulásból, meggondolatlanul cselekszik- magyarázta a sok alkalom egyikén Qui-Gon. A kísértet éppen egy, a kiképzőbolygóhoz hasonló terepre vitte Ardanát álmában. A zabrak lótuszülésben foglalt helyet a fűben, míg a tanítómestere előtte lebegett, néhány centire a föld felett.

- Tehát el kell nyomnom az érzelmeimet? Legyek lelkileg olyan sivár, mint egy kőszikla?

- Nem. Egy Jedinek kötelező tisztelnie másokat. De azt sohasem szabad hagynod, hogy valamilyen érzelem, például a gyűlölet, átvegye az irányítást a cselekedeteid felett, mert az a Sötét Oldalra vezet.

Ardanának pedig komolyan meg kellett küzdenie az érzelmeivel. A gyakorlati rész ugyanis siralmasan ment neki, és gyakran a csalódottság vagy a tehetetlen harag kerítette a hatalmába. Fénykardja nem lévén, egy az öreganyjától megörökölt, különös, mérete alapján kardnak is beillő késsel kezdte el tanulni a Jedik harcmodorát, de már az alapvető formáknál és figuráknál megakadt. Különösen a lövedékek hárításával gyűlt meg a baja.

- Nem értem!- fakadt ki körülbelül a harmadik hét közepe táján egy újabb sikertelen próbálkozás után. - A Bothawuin elsőre sikerült! Mi volt az, kezdők szerencséje?

- Akkor sokkal higgadtabb voltál- mondta Qui-Gon.

- Nem vagyok ideges- ámde a zabrak hangsúlya ennek az ellenkezőjéről mesélt.

- Akkor miért reszketsz?

Az ex-fejvadász a késére nézett, amely a kezével együtt remegett. Leeresztette a fegyvert.

- Nem tudom- rázta meg a fejét.

- Mert mindenáron bizonyítani szeretnél. Lazulj el!

A zabrak tehát egyszerre ismerkedett a Jedik alapszabályaival és az X-szárnyú vadászgép irányításával, és nem sokára közölték vele a hírt: helyet kapott egy osztagban, amelynek anyahajójául a korábban megismert Corellian Wind szolgált.

Ardana ezért ácsorgott most az űrfregatt fedélzetén. Várta az osztag többi tagját, és valószínűleg az első küldetést. Utálom a csapatmunkát, de túl jók a reflexeim ahhoz, hogy ne csináljanak belőlem pilótát. Miért is jöttem ide? A fejvadászkodás jobban állt!

- Mindig is sokat töprengtem azon, meddig fog tágulni a világegyetem- szólította meg ekkor őt egy tűnődő hang. Tulajdonosa, egy sovány, köpenyes alak Ardana mellé lépett. A zabrak alaposan végigmérte. A beszélő egy givin volt; csontvázszerű arca mélyén ülő fekete szemei kutatóan vizslatták az űrt, Ardana mégis úgy érezte, hogy a jövevény őrá jobban kíváncsi.

- Valószínűleg az idők végezetéig- felelte a lény a saját, kijelentésnek álcázott kérdésére.

- Az nem olyan biztos- a szavak akaratlanul is kicsúsztak a nő száján, és Ardana ezzel elérte, hogy a givin egyenesen őrá nézzen.

- Miért nem biztos? Hiszen, a legtöbb tudományos állítás ezt igazolja.

Hihetetlen! Az osztagomat várom, és egy ilyen kérdésről vitatkozok egy ismeretlennel!

- Megfeledkezel az Erőről- a zabrak innentől már nem visszakozott, hanem kimondta, aminek a hatására tiltakozni kezdett. - Eddig ezt akarta. De mi van, ha másképp dönt?

Hmm... mi van, ha az Erő akarta, hogy álljak a lázadók mellé?

- Miért, az Erő egy érző lény, aki gondolkodni képes? Egyáltalán: mi az, hogy Erő?- a givin pillantása arról mesélt, hogy ő maga cseppet sem tudatlan, csak vizsgáztatni szeretné a nőt.

Ardana vállat vont.

- Nem tudom. Miért, te igen? - Meglepődött volna, ha a válasz egy határozott, egyértelmű „igen”. A szóban forgó kérdésről ugyanis Qui-Gonnal is rengeteget elmélkedtek, de igazából a mester sem tudott pontos definíciót adni.

- Nem. Azt hittem, te tudod. Hiszen valósággal örvénylik körülötted- felelte titokzatosan a givin.

- Honnan veszed? Csak nem Jedi vagy?- a zabrak kérdőn felhúzta a szemöldökét. - Hiszen azok rég meghaltak!

- És ha mégsem?- sejtelmeskedett a csontvázszerű lény, aztán kezet nyújtott: - A nevem Ragmal. Ragmal Nerbar. Te pedig Ardana vagy, vezetéknév nélkül.

- Találkoztunk már valahol?- a nő megszorította a givin kezét, és gyanakodva méregette.

- Nem. De van egy közös ismerősünk, aki mesélgetett rólad ezt-azt. Gyere csak ide!- kiáltotta Ragmal a sötétségbe vesző folyosó végébe. - Tudom, hogy hallgatózol. Nem kell ahhoz Erő-látás, mint amivel te rendelkezel.

Erő-látás. Erre csak képzett Jedi vagy Sith képes. Vagy… egy miraluk.

- Lynette?- kérdezte a zabrak csodálkozva.

- Nem, én esküszöm, hogy nem akartam… csak éppen erre jártam, és…- a lány ezen szavak kíséretében bukkant fel. Összehúzott testtartása és tétova beszéde arról mesélt, hogy nincs a legjobb lelki állapotban. A szokásos, csuklyás köpenyét viselte, amely elrejtette a nyilvánosság elől a bőrredőket, amelyek a szemei helyén nőttek.

- Nem. Beszéltél rólam. Miért?- Ardana szemrehányóan meredt az egykori énekesre. Lynette ajka megremegett. Ha ember lenne, most kapna sírógörcsöt.

- Én nem akartam ártani… csak, miután egy osztagban leszünk, úgy gondoltam, hogy… komolyan nem!- és könnyek nélkül zokogni kezdett. A zabrak fejet csóvált. Mi a fenéért ilyen labilis a lelki állapota? Ragmal odalépett a lányhoz, és átkarolta a vállát.

- Nyugalom, semmi baj. Biztosra veszem, hogy Ardana nem haragszik meg érte. Higgadj le!

- Nem tudok!- sikoltotta a Lynette és ellépett a givintől. - Már két hónap eltelt, és nem jelentkezett! Nem írt, nem küldött füst- vagy fényjeleket, és még azt sem kérdezte meg, visszakaptam-e a könnyeimet! Nem is tudom, mi lenne a rosszabb: ha meghalt, vagy ha már nem kíváncsi rám!- azzal sarkon fordult és elsietett a folyosón. Ragmal értetlenül, sóbálvánnyá dermedve meredt utána.

- Csak tudnám ki az, akit folyton emleget- motyogta a givin.

- Én sejtem. A pótapja, -bátyja, -barátja és talán még a szerelme is egyben. Egy semmirekellő zongorista. - Aki igazából kém.

- Csak nem az a Maas Hollegra? Egyszer volt alkalmam hallani a zenéjét. Egészen… egyedi. Az a fiú egy zseni- Ardana legnagyobb meglepetésére Ragmal azonnal tudta a nő definíciója alapján, kiről beszélhet Lynette. - Shama beszélt róla.

- Shama? Febri Shama?- Ardana igyekezett, nehogy feltűnővé váljon a hirtelen támadt lelkesedése.

- Igen, ő. A togruta leányzó.

- Febri itt van?

- Már egy hete, mint ahogyan a bájos miraluk barátnénk is.

- De minek?

- Az újonnan alakult Smaragd osztag tagjai lesznek, ahogyan én is, és ha jól sejtem, akkor…

- Pontosan. Én is- hagyta helyben Ardana. - Szóval, akkor itt ismerted meg Lynette-et.

- Korábban még sohasem találkoztunk- biccentett a givin.

- Ki van még itt?

- Ők ketten, meg egy ember férfi. Valami James, Jason, Jenson vagy Jackson…

- Jacen- javította a zabrak gépiesen. És mibe fogadjunk, hogy a többi ismerős is elő fog kerülni!

- A fogatversenyző. Láttam repülni, és elképesztően ügyes! Skywalkernek persze a nyomába sem érhet, legfeljebb az utódja lehet. Mindenesetre, biztosan az osztag legerősebb tagja lesz.

Skywalker. Már itt is. Mi olyan különleges abban a fiúban? Mindenki róla beszél, és Vadernek is ő kell! De miért?

- Azonnal jöjjenek az eligazítóba a következő személyek: Ardana Zoer, Naomi, Rizann Quelus…- szólalt meg ekkor a hangosbemondó egy ellentmondást nem tűrő férfi hangján, és sorolt fel tizenegy nevet. A zabrak fintorgott; cseppet sem tetszett neki a beszélő parancsolgató stílusa, de azért engedelmeskedett neki. Ragmallal közösen siettek végig a folyosókon, és nemsokára megérkeztek a megadott helyre.

Odabent tíz másik személy fogadta őket, élükön azzal a kis csapattal, akikkel Ardana legutóbb Rhufo ellen küzdött. Naomi megszeppent kislányként topogott a pókerarccal ácsorgó Febri és a kíváncsian várakozó Rizann között, a zokogó Lynette-et pedig Jacen próbálta meg vigasztalni. Damien ezzel szemben csak mogorván meredt egy ismeretlen ember férfira, aki végignézett az egybegyűlteken, majd peckes léptekkel a terem végében magasodó emelvény mögé lépett.

- Üdvözlöm önöket, a leendő Smaragd osztag tagjait- fogott bele ugyanazon a hangon, amely az imént az igazítóba hívta őket. Nem tetszik nekem ez az alak, határozta el magában a zabrak. A férfi minden vonásából valami felsőbbrendű lenézés áradt, és ez az érzés a hangjába is belevegyült. Úgy beszél, mintha ő nemesebb, magasabb létsíkon létezne. - Bizonyára a legtöbben idegenek egymás számára, de úgy vélem, sikerül önöket gyorsan egy jól együttműködő csapattá kovácsolnom. Az én nevem Erdvin Samdynis, és Draver egyenesen engem nevezett ki az osztag élére.

Hmm… olyan ismerős ez a név… nem ez volt az a gerinctelen alak, aki eladta a haverját a Birodalomnak, hogy pénzt kapjon érte, aztán meg megpróbálta megmenteni, de külső segítség nélkül nem sikerült volna neki?

Erdvin közben folytatta:

- Nem akarok neki csalódást okozni, ezért feltétlen engedelmességet várok el- azzal végigjáratta a tekintetét az egybegyűlteken. Senki nem szólt semmit, mire a vezető önelégülten elvigyorodott.

- Nagyon he…- folytatta, ámde ekkor valaki közbevágott.

- Nem. - A tiltakozó hang józanul és kimérten csengett, és többen is a tulajdonosukra kapták a tekintetüket. Ardana viszonzott közülük néhányat az elmaradhatatlan vérfagyasztó mosolyával, majd várakozóan Samdynisre nézett. A férfi vonásai megkeményedtek.

- Megtagadja a feljebbvalója parancsát, Smaragd kettes? Vagy azt akarja, hogy visszaminősítsem tizenkettessé?- sziszegte vészjóslóan.

- Nem érdekes, hányas a számom- közölte a zabrak szárazon. - És, ha bugyuta parancsot kapok, azt nem fogom teljesíteni. Példának okáért: nem fogom magamat átadni a Birodalomnak csak azért, hogy pénzed legyen.

A teremre dermedt csend borult, amelyet csak az osztagvezető szaggatott légzése tört meg.

- Ez árulás!- hörögte a férfi hosszú hallgatás után.

- Igen? Akkor meg mire vársz? Adj át Dravernek, vagy ölj meg magad!- vetette oda Ardana. Samdinys nem felelt, mire a zabrak gúnyosan elvigyorodott. - Nem mered megtenni, igaz? Csak tudnám, Draver miért nevezett ki! Én, ha a helyében lettem volna, a kis akciód utána börtönbe csukattalak volna. Ellen ő még vállon veregetett, és egy kötelék vezetőjévé tett!

- Butaság! Draver nem bolond. Nem nevez ki olyan személyt, aki nem alkalmas vezetőnek- vágott közbe ekkor egy iktotchi pilóta. Talpnyaló. Pedig mutathatna némi tiszteletet irántam azok után, hogy én mentettem ki Rhufo karmaiból!

- Jól mondja, tizenkettes! Maga pedig, kettes, húzza meg magát!- Erdvin azonnal visszanyerte a hangját, amint valaki mellé állt.

- Nem tudom, hogyan vagy vele, de van nevem- morogta a zabrak szárazon. - Első lépésnek nem lenne rossz, ha azon szólítanál!

- Megengedtem, hogy tegezzen, kettes?!- vágott vissza az osztagvezető. - Mert én úgy emlékszem, nem. Első lépésnek remek volna, ha tartaná magát ehhez!

- Azt majd én eldöntöm, megérdemled-e, hogy megtiszteljelek azzal, hogy magázzalak- közölte az ex-fejvadász szárazon.

- Megkapjuk az első küldetést?- szólt ekkor közbe Ragmal, mielőtt meg Samdinys visszavághatott volna a zabraknak. Az osztagvezető így beérte egy dühös pillantással, majd mély levegőt vett.

- Igen. Egy birodalmi kémszervezet központjának a fejesét kellene elpusztítanunk. Az épület a…

***

Elment. Itthagyott. Mi lehet vele? Boldog? Elégedett? Vagy még csalódottabb? Jól van? Él egyáltalán? Vagy már csak álmodja a világot? Hiányzok neki?

- Elég legyen ebből, Hollegra!- csattant ekkor egy dühös hang a zongorista füle mellett. A férfi sóhajtott, lejátszotta az ütemet, majd felnézett a kocsmáros dühös arcába. Egy pillanatra meghökkent, amiért egy idegen alak meredt rá haragosan, de aztán eszébe jutott, miért más a tulajdonos: mert a kocsma is más. Sőt, még a bolygó is.

A Caridáról való sürgős távozás után ugyanis a Nar Shaddaa-ra utazott, ahol aránylag könnyen elvegyülhetett. Ocsmány hely. A söpredék itt húzza meg magát. De most már én is egy vagyok a söpredékből, nem igaz? Miután sikerült néhány felettébb ügyes zsebtolvajt kicseleznie, hamar állást kapott egy helyi kocsmában. A szerződtetése nem indult éppen zökkenőmentesen, de végül nagy-nehezen megszületett a megállapodás a tulajdonossal. A férfi gondolt rá, hogy ezek után valami úton-módon értesítse Lynette-et, de jobbnak látta meghúzni magát és nem kockáztatni egy darabig. Különösen, amiért néhány hete belebotlott a saját körözésébe. A vendégek többnyire csempészek, őket annyira nem izgatják a Birodalom dolgai. De a kocsmán túl már lehet, hogy merőben más lesz a helyzet.

- Elég? De miért? Talán nem tetszik? Ez a korábbi énekesem, Lynette emlékére írtam az anyanyelvén. Kuolema tekee taiteilijan. A halál teszi a művészt. Kifejező, hiszen ez történt az ő esetében is. A közönsége egészen addig nem vette észre a nagyságát, amíg el nem távozott közülünk- sóhajtotta Maas csüggedten.

- Nem rossz, de két hónapja folyamatosan ez megy!- mennydörögte a kocsmáros. - Ez az egyetlen gyászinduló minden áldott nap és semmi más, holott azt mondtad, sok dalt írtál már! A közönség fele depresszióba zuhant tőle, a másik fele pedig átpártolt máshoz! De ennek most vége szakad! A mai naptól vidám dalokat fogsz írni, az énekesnőd pedig énekelni fog!

A zongorista kábán pislogott. Énekesnő? Lynette visszatért volna? Hogyan talált ide?

- Ne bámulj már ilyen bambán!- morogta a kocsmatulajdonos. - Igen, szereztem neked egy új nőt. Keresd meg minél előbb, különben a csempészek, akikre rábíztam, még elrontják! A számlát majd rendezzük később!- és visszarobogott a pult mögé, ugyanis új vendég érkezett.

Maas hitetlenkedve bámult maga elé. Új énekes? Jóságos Erő… Nagy-nehezen feltápászkodott a székéből, de mielőtt még komolyabban a jövevény keresésére indult volna, a kocsma ajtaja lendületesen kivágódott. Két csempész lépett be rajta, és egy erősen hiányos öltözékű nő. Térdig erő, fekete magassarkú csizma ékesítette a lábát, vörös szoknyáját jóérzésű ember öv gyanánt hordta volna, vékony, fekete, mélyen dekoltált, spagettipántos topja pedig többet engedett látni, mint amennyit takart. Arcát körülbelül ugyanannyi tömegű smink borította, mint amennyit ő is nyomott. Ajkát vérvörösre rúzsozta, szemét sötétre festette. A zongorista hátán mégsem a külseje láttán futott végig a hideg. Én ismertem azt a lányt, aki valaha ő volt, de az a jellem szöges ellentéte ennek.

- Júj, ugye láthatom ma már?- trillázta ekkor az új jövevény, majd a tekintete nem sokára a zongoristán állapodott meg. - Ugye ő az?- sikoltott fel lelkesen, és cseresznyepirosra lakkozott, legalább négy centis körmeivel Maas felé bökött.

- Igen, Lala- bólintott az egyik csempész, és szemmel láthatóan örült annak, hogy a nő figyelme másra terelődött.

Az énekes csak erre várt. Három lépéssel máris a zongoristánál termett, és az ölébe vetette magát.

- Szióka, szépfiú! Iszonyat cuki a hajad!!!- sikoltotta lelkesen, cuppanós puszit nyomott Maas arcára, majd elkezdte a férfi egyik hajtincsét csavargatni. A zongorista nem tudta eldönteni, mit tegyen: belefejeljen-e a zongorába, vagy nemes egyszerűséggel csak megpofozza-e a nőt. Végül nem tett semmit, mindössze csak egy segélykérő pillantást vetett a vendégekre, ámde azok csak vigyorogva figyelték a jelenetet. Lala ekkor halkabban folytatta:

- Úgy hallottam, naagyooon mélyen érintett a barátnőd elvesztése. No, de sebaj, itt vagyok én és megvigasztallak!

Engem nem vigasztalhat meg senki. Pláne te!

- … sőt, neked még kedvezményt is adok, mert olyan szép a szemed!

A zongorista mély levegőt vett. Ki kell derítenem, hogy tényleg ilyen gyökeresen megváltozott-e, vagy ez csak színjáték.

- Gyere!- felállt, karon ragadta a nőt és kivezette a hátsó kijáraton. Hallotta, ahogyan a vendégek sok szerencsét kívánnak neki, majd az ajtó bevágódott mögötte.

Odakint sötétség honolt, és a hőmérséklet tizenöt fok környékén tetőzhetett. A két ember kivételével valószínűleg senki sem tartózkodott idekint, de Maas biztos, ami biztos alapon még jó néhány méternyire eltávolodott a kocsmától. Belépett egy szűk, elhagyatott sikátorba, eleresztette a nőt, majd szólásra nyitotta a száját, de Lala félbeszakította:

- Biztosan itt akarod? Elég furcsa hely… de, ha ezt szeretnéd…- a topjához nyúlt, hogy levegye, de Maas elkapta a karját.

- Ne! Hideg van. Sőt, vedd fel ezt is!- nyomta a zongorista a nő kezébe a saját kabátját. Lala értetlenül pislogott, de aztán engedelmeskedett.

- Lalának hívnak, ugye?- kérdezte Maas. A meghökkent énekes bólintott, mire a férfi folytatta: - Esetleg szólíthatlak másnak?

- Persze, szépfiú! Mire gondoltál? Édes, drága, aranyszívű cuncimókuskám? Egyetlen rubintos nyuszifülem?

A zongorista sóhajtott.

- Mit szólnál az Emilyhez?- javasolta aztán.

Lala szeme elkerekedett, és ebből a férfi megsejtette, hogy a vaktában leadott lövése talált.

- Nem… Emily… nem…- motyogta az énekes, aztán hátat fordított és futásnak eredt. A tűsarkúja és a göröngyös terep viszont hatékonyan ellene dolgozott, így a zongorista pár méter után beérte. Ujjai satuként fonódtak a nő karjaira, és Maas egyetlen határozott mozdulattal szembefordította magával Lalát, mire az énekes vergődni és sikoltozni kezdett:

- Neee! Ez fááj!

- Nem ezt akartad?- sziszegte a zongorista. - Pár perce még nem lett volna ellenedre a fizikai érintkezés!

- Ki vagy te és mit akarsz?- nyöszörögte a nő, és a szeméből ekkor buggyantak elő az első könnycseppek. Maas mély sóhajtás kíséretében eleresztette, bár nem a Lala színjátéka miatt, és hátrált néhány lépést.

- Jobb, ha nem tudod meg, Emily- felelte alig hallhatóan.

- Bárki is legyél, ne nevezz így!- fortyant fel az énekes.

- Pedig ez a valós neved- jelentette ki ellentmondást nem tűrően a zongorista. A nő dühösen fintorgott, mire a férfi folytatta:

- Ami azt illeti, mást is tudok rólad. Hogy mindig is színésznő akartál lenni. Hogy a nevelőanyád, egyben nagynénéd Millynek hívott.

- Remélem, azt is tudod, hogy gyűlölöm, ha valaki a múltamban vájkál!- csattant fel Emily.

- Nem lep meg- biccentett a zongorista. - Tudom, hogy nehéz elviselned, hogy eleve nevelőszülőknél nőttél fel, aztán, az unokatesód elkezdett bandázni, a nevelőapád meg inni. A dolognak pedig az lett a vége…

- A nevelőapám alkoholmérgezésbe halt bele, a nevelőanyám pedig kitagadta az unokatestvéremet, aztán bánatában felkötötte magát!- fejezte be a mondatot a nő. - De mindezeknek mi köze van hozzád? Ki vagy te? A szomszéd gyerek? Nem, nem, neki szőke haja volt. Tudom már! Az a fickó, akivel egy hónapja lefeküdtem a Tatooine-on!

Szóval még mindig nem ismert fel. És valóban ilyen butává vált.

- Ami azt illeti, nem- csóválta a fejét a zongorista csüggedten.

- Pedig neki mondtam el ezeket…- hümmögött Emily. - Nincs több tippem, szabad a vásár.

Maas visszanézett a kocsma fényei felé. Immáron nem akaródzott neki felfednie magát a lány előtt, végül aztán valamiért mégis kinyögte:

- Az unokatestvéred vagyok, Emily. Vagyis, ami lett belőle.

***

A tizenkét X-szárnyú kilépett a hiperűrből. Ardana nem tudta, melyik bolygó felett járnak, csak azt, hogy ez a példány kivételesen ocsmány. Szürke, köves, kopár felszíne mindenesetre nem sok jót ígért.

- Két csoportra oszlunk- jelentette be ekkor Samdynis. - A kémbázist, amely a célpontunk, egy TIE-osztag őrzi. A páros számúak a kettes vezetésével elterelik a figyelmüket és leszedik őket, a többiek pedig velem jönnek. Mi beszivárgunk az épületbe, és elintézünk mindenkit, aki megakadályozza, hogy eljussunk a célszemélyhez, majd végzünk vele is. Kérés, kérdés?- kérdezte az osztagvezető, majd azonnal rá is vágta: - Nincs, és nem is lehet!

- Pedig, én bátorkodom megjegyezni, hogy logikátlan lépésnek tartom elfelezni az osztagot, tekintve…- fogott bele Ragmal, de Ardana leegyszerűsítette a megkezdett gondolatsort:

- Ez baromság. Hatan egy tizenkét fős őrség ellen? Teljes osztagként jobbak az esélyeink.

- Így csináljuk, ahogy mondtam!- üvöltötte válasz gyanánt Samdynis.

- Aztán miért? Mert azt mondtad?- szurkálódott Ardana. - Más indokot nem látok…

- Nagyon rosszat sejtek. Az Erő fájdalmat és szenvedést mutat nekem- suttogta Lynette.

- De ha külön megyünk, gyorsabban végezhetünk- állt a vezető mellé ismételten a Theron Grovenor névre hallgató iktotchi.

- Igen! Vagyunk kellően jók ahhoz, hogy így is helytálljunk a túlerővel szemben- mondta a hatos számú pilóta, az aqualis fajba tartozó Neth Undine.

- Aztán a győzelem után meg elmegyünk inni!- igyekezett lezárni a vitát a nagydarab cathari pilóta, Tighe Llew, Ardana azonban nem hagyta magát.

- Túlságosan elvakultak vagytok! Minek hősködni?

- Menjünk inkább biztosra és maradjunk együtt!- csatlakozott a zabrakhoz Febri.

- Nem! Különválunk. Páratlan számúak velem!- parancsolta keményen Samdynis, és elrántotta a gépét. Miután a többiek közül csak a tizenegyes számú Tighe követte, fenyegetően hozzátette: - A parancsszegőket árulás vádjával fogom a vezetőség elé vinni!

A csapat még mindig hallgatott, és Ardana döbbenten konstatálta, hogy az ő reakciójára várnak. Többféle variáció is végigfutott az agyán (nem akaródzott neki beleegyezni a vezér öngyilkos és teljességgel értelmetlen tervébe), de végül is ezt nyögte ki:

- Ráhagyom a Smaragd egyesre, mert nem szoktam hülyékkel vitatkozni. Csak óvatosan, vigyázzatok magatokra, és ha túléltétek az akciót, mindenkit meghívok egy sörre! Ja, Febri, téged bízlak meg a képviseletemmel a másik csoportban, és szólj rá a főnökre, ha valami ökörséget készül tenni!

- Rendben- helyeselt a togruta lány.

A pilóták egy kicsit még tétováztak, majd négy másik X-szárnyú követte Samdynist. Ardana sóhajtott. Lehet, hogy nem kellett volna. Mi van, ha most írtam alá mindannyiunk halálos ítéletét? Aztán megrázta a fejét. Nem szabad erre gondolnom. Megmenekülünk, és kész! Végül is, „csak” kétszeres túlerővel nézünk szembe…

- Jól van. Megpróbálom kihúzni magunkat a szarból, amibe a Smaragd egyes zsenialitásának köszönhetően estünk bele.

- Minden szavát hallom, kettes!- morgott Samdynis, de a zabrak figyelmen kívül hagyta a megjegyzést.

- Erős oldalamat képezi a matematika, de a névmemóriám még jobb, így nem tudom, hogy kiket takarnak a páratlan számok. Szóval, ki van velem?

- Én!- hangzott fel öt pilóta szájából olyan tökéletesen egyszerre, hogy az ex-fejvadász nem tudta elkülöníteni a hangokat.

- Akkor másként kérdezem: Skywalker-utód, hányas a számod?

- Nyolcas. Állok, vagyis ülök a rendelkezésedre- és a nő szinte a rádión keresztül halotta, ahogyan Jacen elvigyorodik.

- Helyes. Te mész előre csaliembernek.

- Én? Mert?

- Ne tegyél úgy, mintha nem nyomtál volna le mindenkit az Indakapun! Neked van a legtöbb esélyed az elterelő szerepében, amire pedig szükségünk lesz a túlerővel szemben. Szépen előre mész, magad után csalod őket, vigyázol, nehogy kilőjenek, mi pedig hátulról megérkezünk és a meglepetés erejével lecsapunk! Ha valaki jobbat tud, szóljon, de nekem per pillanat ez jutott eszembe- hagyta meg a zabrak a választás lehetőségét a többieknek, de csak helyeslő hümmögést kapott. - Jól van. Ki van még velem? Neveket kérek! A számok nem mondanak semmit- Ardana maga is meglepődött a hirtelen támadt bőbeszédűségén, de úgy gondolta, szüksége van erre, hogy egybe tarthassa a csapatot.

- Rizann- a zabrak örömmel vette a nautoliai hangját. Legalább valaki, akivel már dolgoztam együtt!

- Neth- közölte a hatos számot viselő aqualish.

- Skywalker-utód- Jacen még mindig a korábbi megnevezésén vigyorgott.

- Ragmal, szolgálatodra.

- Theron. Nem mehetnék inkább az egyessel?

- Nem- jelentette ki Ardana, bár jobban örült volna, ha az ismeretlen iktotchi talpnyaló helyett egy ismerőssel küzd vállvetve. De nem engedhetek neki, mert akkor csorbul a tekintélyem.

- Jól van. Akkor… Jacen, irány előre! Hívd elő azt a TIE-osztagot a fészekből!

***

- Nem igaz!- üvöltötte Emily undorodva. - Te nem lehetsz Maas! Meg aztán, jóérzésű ember nem próbálná meg kiadni magát annak a hülyegyereknek!

- Nézd, tény, hogy nem viselkedtem valami rendesen, de…

- Csak ne magyarázkodj! Az, hogy beláttad, gerinctelen, bunkó barom voltál, nem teszi meg nem történtté a múltat.

- Aha! Szóval mégis hiszel nekem- váltott témát Maas, amire a nő hirtelenjében nem tudott mit mondani. - Amúgy, igen, ocsmány dolgokat műveltem. De nem támad bűntudatom, amiért egy utcaszéli szajha szájából hallom ugyanezt vissza.

- Miattad váltam ilyenné!- sikoltotta hisztérikusan Emily. - Ha nem kezdtél volna el a haverjaiddal piálni, akkor talán szegény apánk nem kapott volna idegösszeroppanást, anyánk pedig nem ölte volna meg magát és én nem kerültem volna az utcára!

- Ez igaz, de van más módja is a megélhetésnek.

- Hol élsz te? Egy háborúban más mód?!

- Pontosan. Ezzel a vérmérséklettel remek lépegető-sofőr lennél.

A nő ajka megremegett.

- Lehetetlen alak vagy! De mit csodálkozok? Mindig is az voltál!

Maas gúnyosan elvigyorodott.

- Azt hittem, durvábbat mondasz- majd elkomorult. - Hát, jó. A jelenlegi helyzeten nem segít, ha a múlton rágódunk. A kocsmáros azt mondta, te lettél az új énekesnőm.

- Igen, valami olyasmi…- dünnyögte Emily.

- Gyere, leírtam Lyn… - Leírtam Lynette-nek néhány szöveget, amiket ő már sose fog elénekelni. - Korábban leírtam már néhány szöveget. Odaadom…

- Hé, zongorista!- szakította szét akkor a két családtag egymásra találásának idilljét egy durva hang. Maas hátán végigfutott a hideg. Ismerte ezt a hangot, és a tulajdonosával nagyon nem óhajtott volna találkozni. Most van végem… a fejvadász rám talált…

Legnagyobb megkönnyebbülésére azonban csak egy hasonlóan mély hangszínnel rendelkező vendég lépett elő a sötétségből.

- Igazán sajnálom, hogy megzavartalak titeket- kezdte gúnyosan - de Hollegra, hívatnak.

- A kocsmáros…- mormogta a férfi, de a katona félbeszakította:

- Nem egészen. Egy Sangha Katarn nevű duros az. Azt mondja, magával kell vinnie, és nem fogad el semmilyen kifogást.

Maas arca közömbös maradt, de a pókerarc maszkja alatt ette a méreg. Basszuskulcs… a Birodalom megtalált…

- Megyek- jelentette ki. Nem mondhatom neki, hogy elmenekülök, mert akkor az itteniek is gyanút fognának és semmi esélyem nem lenne visszatérni. Még akkor sem, ha netán nem patkolok el az elkövetkező huszonnégy órában. Így hát jöjjön, aminek jönnie kell!

- Itt hagysz mindenféle búcsúszó nélkül?!- nyafogta Emily, mire a zongorista visszafordult hozzá.

- Van néhány kotta a kocsmárosnál. Kérd el tőle, és mire visszajövök, tanuld be!

***

A TIE osztag tagjai igen nagy szemeket meresztettek, amikor egy öngyilkos hajlamú, magányos X-szárnyú elzúgott felettük.

- Hagyjuk futni a bolondot!- javasolta az osztagvezető, ámde amikor az őrült pilóta már harmadszorra körberepülte a TIE-ok által őrzött területet, és még néhány prontontorpedót is eleresztett, betelt a pohár.

- Kettes, hármas, négyes, utánam!- adta ki a parancsot a vezető, mire a megadott számúak a levegőbe emelkedtek és üldözőbe vették a lázadót.

- Csak négyen jönnek!- jelentette be a rádión Jacen, amikor a szeme sarkából látta, hogy néhányan utána indultak.

- Remek- Ardana egy elégedett bólintással nyugtázta a bejelentést. - Részletekben könnyebb lesz leszedni őket. Hozd őket feljebb, és jövünk hátulról!

- Megpró… anyádat!- hördült fel az ex-fogatversenyző, ugyanis az egyik TIE tüzet nyitott, és a lövedék csak pár centiméterrel hibázta el Jacent. A férfi felrántotta a gépet, így a további töltetek is elkerülték.

- Hagyjátok menni, ne távolodjunk el nagyon a központtól!- parancsolta ekkor az osztagvezető, és a TIE-ok visszafordultak. Majd szembetalálták magukat Ardanáékkal.

- Tűz!- kiáltotta harciasan a zabrak, és az öt X-szárnyú tökéletesen egyszerre lőtt.

- Egyet kiszedtem!- jelentette be diadalmasan Theron, ugyanis a négy TIE-ból három azon nyomban széthullott. Azonban a negyediknek, méghozzá a parancsnoknak sikerült megúsznia az összecsapást. Boszorkányos ügyességgel kikormányozta a gépét a töltetek kereszttüzéből és visszasprintelt a kémközpont felé. Onnan a TIE osztag többi része is csatlakozott hozzá és újult erővel támadtak a lázadókra.

- Kilencen jönnek!- üvöltötte Rizann.

- Másfélszeres túlerő- nyugtázta Ragmal.

- Nézd a dolog pozitív oldalát! Kétszeres túlerőből indultak- ejtett el egy optimista megjegyzést Jacen, bezsebelve néhány felhördülést a csapattársaitól.

- Rántsd el, nyolcas!- figyelmeztette őt ekkor Neth, ugyanis két TIE is kinézte magának Jacent. A fogatverseny győztes szerencsére még időben lereagálta a támadást, így TIE-ok kis híján egy harmadik társukat lőtték ki, valamint majdnem összeütköztek. A maradék hat azonban cseppet sem bizonyult ilyen szerencsétlennek…

- Basszus, kilőtték a pajzsot!- hörögte Rizann, aki hiába próbált meg kitérni a lövedékek elől.

- Ardana, tudsz valami okosságot erre a helyzetre?- kérte ki az ideiglenes vezető tanácsát Jacen, miután ő is beszedett egy találatot.

- Igen. Próbáljatok meg életben maradni!

***

- Elmentek- állapította meg Samdynis, miután a TIE-ok kirajzottak a levegőbe, hogy felvegyék a harcot a Smaragd osztag felével. - Leszállunk!

A hat X-szárnyú egyszerre fordult, és nem sokára a kémközpont melletti erdőben landoltak.

- Rendben! Kiszállás!- vezényelt a Smaragd egyes és elsőként pattant ki a gépéből.

- Nem tetszik nekem ez a hely- motyogta Lynette, miközben kikászálódott.

- Elhallgasson, kilences!- dörrent rá Erdvin. - Semmi szükségünk a pesszimista megjegyzéseire! Nem tetszik ez a hely nekem sem, ez világos, de attól még nem kommentálom!

- De ez Erő…

- Az Erő csak mese! A Jedik kihalásával eltűnt- jelentette ki az osztagvezető ellentmondást nem tűrően, mire a miraluk sértődötten elhallgatott. Nem hisz nekem. Pedig én látom… halál, szenvedés, kín, gyötrelem, fájdalom, nyomorúság.

- Gyerünk már! Llew, mi ez a lazsálás?- üvöltötte ekkor Samdynis, ugyanis mostanra már mindenki kiszállt a gépből, csak a tizenegyes számot viselő cathari nem.

- Nem bír el… a… a lába… hikk…- jött a cseppet sem bíztató válasz.

- Pedig én mondtam neki, hogy ne igyon annyit…- morogta Damien.

- Elég baj az, ötös! Mi az, hogy csak mondta? Ki kellett volna ütnie az üveget a kezéből!- hordta le őt is a vezér. – Draver, nem akarok csalódást okozni neked, de mit tegyek, ha ilyen balfék, értetlen osztagom van?- dünnyögte maga elé.

- Ha befejezte Draver istenítését, akkor akár át is gondolhatnánk, mi legyen a következő lépés- vetette ekkor oda Febri ingerülten. – Itt vagyunk, megérkeztünk, az őrség pedig eltűnt. Szerintem…

- Bemegyünk- határozott a vezető.

- Csak így fogjuk magunkat és besétálunk?- ráncolta a homlokát Damien.

- Miért ne? A fő őrséget a kettesék eltávolították.

- Van még őrség. Érzem- jelentette ki Lynette, ámde a vezető nem foglalkozott vele.

- Előre kellene küldeni valakit, hogy felderítse a terepet- vetette fel Naomi.

- Felesleges! Csak az időt húznánk!- legyintett Samdynis. – Fegyvereket kézbe, és indulunk!

***

- Igencsak elhallgattál az utóbbi időben- jegyezte meg Sangha Katarn, és várakozóan nézett Maas-ra.

- A Morvogodine-on kis híján fűbe haraptam- vetette oda a zongorista pókerarccal, miközben a tekintete a világűrt fürkészte. - Mit gondoltál, ezek után folytatom az ide-oda rohangálást?

- Két hónap betegszabadság azért mégiscsak sok, nem gondolod?- kérdezte a duros.

Röhej. Tudja, hogy áruló vagyok, mégis úgy tesz, mintha minden rendben volna. De, ami még szánalmasabb: hogy én tudom, hogy tudja, mégis én is úgy teszek, mintha minden rendben lenne.

- Agyrázkódásom volt, valamint Lynette-et is megölték. Volt mit kipihennem.

- Ó, igen, Lynette. Mindig is elfelejtettem, hogy milyen érzékeny lélek vagy, Hollegra, főleg, ha arról a miralukról van szó- Sangha vörös gülüszemei kutatóan tanulmányozták a férfi arcát, a gyengeség jelei után nyomozva.

- Lynette értett meg leginkább a környezetemből- felelte a zongorista elmélázva.

- Ó, szóval a kislánynak sikerült lerombolnia azt a kőfalat, amit a porcelánlelked megóvása érdekében emeltél! Hogy oda ne rohanjak!- gúnyolódott a duros. - Hollegra, de ugye olyan mélyre azért nem süllyedtél, hogy esetleg bele is szerettél?

- Hova gondolsz?- fortyant fel Maas. - Te mondtad, hogy kőfalat vontam magam köré! Meg aztán, azok után, amin átmentem, már nem tudok szeretni! - Igazából persze a lény gúnyolódása dühítette. Ehhez semmi köze!

- Ahogy óhajtod- Sangha ajka mindenesetre démoni mosolyra húzódott. - Legyen kívánságod szerint. Meg is érkeztünk!- jelentette ki, és a hajó kilépett a hiperűrből. A szemük elé táruló bolygó szürke színével még gyászosabbá varázsolta a zongorista hangulatát, holott Maas nem gondolta, hogy ennél jobban már maga alatt lehetne. Berepültek a légkörbe, és elszálltak egy erősen hiányos TIE- osztag valamint egy még hiányosabb, X-szárnyú osztag mellett. A két csapat egymással küzdött, Sangha pedig lustán végigmérte őket.

- Ostoba bolondok- szűrte odvas fogai között, majd elrántotta a gépet egy kósza lövedék elől.

- Vigyázz!- figyelmeztette őt ekkor akaratlanul is Maas, ugyanis az egyik X-szárnyú egy pontos találattól kontrollálhatatlanul pörögni kezdett, aztán látványos fénytünemény kíséretében szétrobbant. A zongorista szíve kihagyott egy ütemet. Ugye megérezném, ha az ott Lynette lett volna?

- Nyugalom, Hollegra!- legyintett a duros. – Több kell ahhoz, hogy valaki kilőjön egy olyan gépet, amit én vezetek!- és újabb kóbor töltetet cselezett ki.

Körülbelül mostanra pillantották meg a kémközpontot, aminek a látványától Maas önbizalma alaposan lecsökkent. Azt persze nem engedte, hogy ebből bármi is kiüljön az arcára. Nem mintha a magabiztosság tettetése segítene, amikor egyértelműen tudják, hogy bűnös vagyok. De minek hoz ide? Itt talán jobban meg tud ölni?

Sangha tett egy félkört az épület felett, aztán közvetlenül mellette lerakta a gépét.

- Miért hoztál ide?- kérdezte Maas, amikor a duros kiszállt, és intette neki, hogy kövesse ő is a példáját. A pilóta egy lesújtó pillantással jutalmazta:

- Szerinted miért hoztam egy kémet egy kémközpontba, ha nem jelenteni a fejeseknek? Ez a baj a művészekkel… túlságosan elvontak…

Jelenteni? Hazugság... Legfeljebb kifaggatni halálom előtt. De nem fogok nekik semmi sem mondani. Részben, mert nem akarok, részben, mert nem is tudnék mit. Az elmúlt két hónap után örülök, ha a saját nevemre emlékszem!

- Persze, jogos…- játszotta, hogy elhitte a duros történetét. - Akkor, ne várassuk meg őket!

- Te mondtad- szedett elő Sangha ismét egy gúnyos mosolyt. – Erre tessék, Hollegra!- intett, és egy ironikus, eltúlzott meghajlás kíséretében kitárta a férfi előtt a bejárati ajtót.

***

Lynette szörnyen kellemetlenül érezte magát az épületben. A szűk folyosón minduntalan az az illúzió kerítette hatalmába, hogy a falak folyamatosan közelednek hozzá. Erre a rossz érzésre még a bizonytalansága is rátett egy lapáttal: a vezér ugyanis semmilyen információkkal nem látta el őket azzal kapcsolatban, hogy pontosan hova mennek és kit keresnek. Így csak némán tipegtek befelé. A lány keze folyamatosan a lézerpisztolya felett lebegett, készen arra, hogy bármilyen gyanús jelre előránthassa és elsüthesse a fegyvert.

- A lábamra lépett, ötös!- méltatlankodott váratlanul fennhangon Samdynis. – Mit akart, eltörni a lábujjaimat?

- Hallgasson!- intette le őt suttogva Febri. - Még meghallanak!

Lynette mélységesen egyetértett a javaslattal, ámde nem mert ő maga szólni. Amióta olyan durván közölte velem, hogy nem létezik az Erő, nincs bátorságom megszólalni.

- Ez nem mentség! Kérjen bocsánatot az osztagvezetőtől!- a Smaragd egyes nem foglalkozott a figyelmeztetéssel.

- Bocsánat, amiért fel mertem venni a vascsizmámat- dünnyögte Damien nem túl lelkesen. A Smaragd egyes arcáról lerítt, hogy nem pont így képzelte a zabrak megnyilvánulását, és már szólni készült, amikor Lynette tenyere befogta a száját.

- Jönnek!- tátogta a lány hangtalanul. Az osztag tagjai a fal mellé simultak és mozdulatlanná dermedtek, és hamarosan meghallották a szomszéd folyosóról beszédhangokat is:

- Elhoztam önnek, ahogyan kérte- a lánynak eltartott egy pár pillanatig, mire beazonosította a beszélőt, akkor viszont tömény undor töltötte el. Sangha Katarn. Az egyik főszereplő a családom lemészárlásában.

- Nagyon helyes. Itt a vérdíj- Lynette-nek az Erő ugyan nem engedett bepillantást a falon túlra, a fantáziája azonban azt láttatta vele, hogy egy ember férfi egy köteg pénzt nyújt át a durosnak. Sangha átszámolta, majd mérgesen felhorkant:

- Az önuralmam nincs megfizetve!

- Ezt hogyan érti?

- Tudja maga, mennyi lelkierő kellett ahhoz, hogy ne végezzek vele magam akkor és ott, helyben?!

- Jól van, kérem, csillapodjon! Ígérem, miután nincs szükségünk rá, megölheti.

- Úgy már nem az igazi! Fizesse ki, vagy magával is végzek!- fenyegetőzött a duros.

- Ne mozduljanak, körül vannak véve!- csattant ekkor egy másik hang közvetlenül a lázadók füle mellett. Lynette felkapta a fejét és magát átkozta. Ha nem tereli el a figyelmemet a gyűlölet, időben észrevehettem volna őket! Ám, amikor megszámolta őket, csak sóhajtott. Nem. Akkor sem tudtuk volna elintézni őket, túl sokan vannak. Nincs esélyünk tíz ellen!

- Nézzenek oda, a lázadók már kislányokat is alkalmaznak?- jegyezte meg gúnyosan egy másik helyi őr, amikor végigjáratta a tekintetét Febrin, Naomin és Lynette-en. – Mi legyen velük?- fordult az első beszélőhöz.

- Hmm… Sangha foglya hátha tud róluk valamit. A miralukot vezessék hozzá most azonnal, a többit pedig vigyék a börtönblokkba! Majd később őket is kifaggatjuk. Mozgás!

- Egy pillanat, hadd búcsúzzak el ekkor a lánytól!- Samdynis Lynette-hez lépett, és lekevert neki egy pofont. A miraluk megtántorodott, az ajka felszakadt, és ha ember lett volna, értetlenül pislogott volna Erdvinre.

- Ezt azért kapta, mert befogta a számat. Mi van, ha valami létfontosságú dolgot akartam volna közölni?- sziszegte a Smaragd egyes, majd hagyta, hogy elvezessék.

***

- Jó volt veletek har…- eddig jutott Neth, amikor az X- szárnyúja a találatok hatására szétrobbant. Ardana szinte érezte, ahogyan az őt életben tartó Erő a lény megsemmisülése után elillant. Botorság. Nem vagyok azon a szinten, hogy így érzékelhessem az Erőt. Az elszálló energiával egyetemben az ő harci kedvéből is elszivárgott valami, és életében először érzett lelkiismeret-furdalást. Felelős voltam az életéért, és elhibáztam a küldetést. Tudta, mondania kellene valamit, hogy legalább a többi harctársa ne roppanjon össze a bajtárs elvesztése miatt. De mivel lehet ilyen szituációban lelkesíteni őket?

- Már hármat leszedtem!- jelentette be Theron. A zabrakot más esetben zavarta volna az iktotchi megjegyzése, de most kivételesen hálát érzett. A kommentár ugyanis némiképp elterelte a gondolatait az aqualish váratlanul jött haláláról.

- Szép munka!- igyekezett, nehogy a hangjából kicsendüljön, mennyire kellemetlenül érzi magát. – Remek, már csak öten vannak ők is!- számolta meg az ellenséget. – Gyönyörűen ledolgoztuk őket, kétszeres túlerőből indultak! Mindenki csak így tovább!

A lelkesítő szavak szerencsére teljesítették a szerepüket és a pozitív hatásuknak köszönhetően hamarosan Jacen végzett az egyetlen, utolsónak maradt TIE-jal is.

- Jól van! Most pedig szálljunk le!- Ardana ugyanazt az erdőt nézte ki, ahová Samdynis is leparkolt az osztag másik felével. A nő végignézett az X-szárnyú gépeken. Az ott nem üres. Szóval hagytak itt valakit őrnek. Méghozzá a cathart. De miért alszik? Megvárta, amíg a többiek is landoltak, majd a Smaragd 11-es gépéhez lépett, és megrázta a pilótát.

- Milyen őr vagy te? Alszol munkaidőben?

- Mér… most hikkk… dol… dolgoznom kelle… hikk… kellene?- dadogta Tighe teljesen érthetetlenül. Az ex-fejvadász a homlokára csapott. A rohadt életbe! De ha ennyire részeg, hogyan tudta egyáltalán idáig elvezetni a gépét?

- Mikor mentek be a többiek?- kérdezte. HÁTHA kapok valami értelmes választ…

- Régen… hikk… még jóval a lila egerek megjelenése… hikk… előtt…

- Na, felébredt?- lépett ide ekkor Rizann. Ardana fejet csóvált.

- Esélytelen! Teljesen be van rúgva.

- Most mi legyen? Várjuk meg a páratlan számúakat, vagy menjünk be?- Theron a zabraktól várta a választ, aki viszont ugyanolyan tanácstalan volt, mint a többiek. Ráadásul, Neth utolsó szavai még mindig ott visszhangzottak az elméjében, így gondolkodni sem nagyon tudott.

- Várjatok egy kicsit!- leült, lótuszülésbe helyezkedett és lehunyta a szemét. Hátha a meditálás segít…

A többiek némán, türelmesen várták (Tighe-ot leszámítva, aki ekkor néhány „fűszoknyás, táncoló wookie-ról és egy rózsaszín, fehér macskával díszített páncélú Darth Vaderről” motyogott valamit).

A zabrak azonban percekig nem mozdult.

- Mi van, ha elaludt?- aggodalmaskodott Rizann.

- Azt nem csodálnám. Én is elfáradtam- jegyezte meg Jacen.

- Ne zavarjátok!- intett nekik Ragmal. – Kemény munka alámerülni az Erő örvényében, és ennél már csak egy nehezebb: bent is maradni az áramlásban. Érezni, mit akar közölni. Hagyjátok a zabrakot, mert így választ nyerhet a kérdéseire!

A néhai fogatversenyző és a technikus összenézett, de végül úgy határoztak, jobb betartani a givin parancsát. Újabb negyed óra telt el, és a nautoliai már komolyan fontolgatta, hogy megérintse a zabrakot, amikor Ardana kénsárga szemei váratlanul kinyíltak, és a nő energikusan felugrott.

- Ha megkerüljük az épületet, találunk egy őrizetlen bejáratot- kezdte határozottan, a kérdő tekinteteket látva. - A foglyokat tartják azon a részen, többek között a csapdába esett osztagunk felét. Kihozzuk őket, és megölünk mindenkit- a fintorgó arcokat látva hozzátette: - Nem vagyok híve a tömeggyilkosságnak, de ez a legjobb, amit tehetünk.

***

- Hollegra, remélem tudja, hogy árulás miatt ül itt, velem szemben- kezdte a központ vezetője. A zongorista egy pillanatig még a nagydarab ember férfi szemébe nézett, majd komoran bólintott. Persze. Sangha meséje elég átlátszóra sikerült.

- Igazán kár magáért- folytatta a birodalmi. - Ön egy rendkívül intelligens ember. Miért kellett akkor a lázadók mellé szegődnie?

- Köszönöm a hízelgő szavakat, de nem térhetnénk a lényegre?- vágott közbe Maas, megválaszolatlanul hagyva a kérdést. A vallatója arcán harag suhant végig, majd a vonásai kisimultak.

- Ahogy óhajtja. Nos, remélem, tudja, hogy ezt az épületet nem fogja élve elhagyni. – Amikor a zongorista kimérten biccentett, kegyesebb hangon folytatta: - A kérdés csak az, hogyan végezzünk magával.

- Lehetőleg gyorsan és fájdalommentesen, ha kérhetem!

- Nem, Hollegra. Ezt mi fogjuk eldönteni. Fogtunk néhány lázadó kutyát, akikkel úgy gyanítjuk, közelebbi kapcsolatban áll. Mondjon el róluk mindent, amit tud, és akkor kegyes halálban lesz része. De, ha megtagadja az információk kiadását, akkor addig fogjuk kínozni, amíg elátkozza a születése napját is, és csak eztán következik a megváltást jelentő halál. A döntés az ön kezében van.

***

Lynette az ájulás határán állt, mire a katonák végigvonszolták a folyosón, bár azt nem tudta volna megmondani, mi okozta ezt az érzését. A Samdynis által ütött seb? A fogva tartói durva szorítása? A szűk folyosók? Vagy csak simán a kilátástalanság érzete? Az Erő kezdett körülötte elhalványulni, így csak tompán „látta”, milyen az a terem, amibe a folyosó végén nyíló ajtón át belökték. Tereptárgyak gyanánt mindössze három széket érzékelt, amiket három ember foglalt el. Velük szemben egy negyedik alak ácsorgott egyenesen, holott áradt belőle a kétségbeesés. Ezt mások persze nem láthatták, csak a miraluk ötödik, látás helyetti érzéke, amely az Erőt hívta segítségül.

- Nos, Hollegra, árulja el, ki ez a nő!- parancsolta ekkor az egyik, széken ülő férfi. Hangját Lynette tompán hallotta, de mondatban rejtőző név valamelyest visszarántotta a valóságba. Maas itt van?

A zongorista kifejezéstelen tekintettel meredt a miralukra, és kemény harcot vívott önmagával. A szíve legszívesebben világgá kürtölte volna afelett érzett örömét, hogy élve látja az énekesét, a józan esze azonban azt tanácsolta neki, ne verje nagydobra, hogy ismerik egymást. Nem… nem szabad odamennem hozzá, még akkor sem, ha vérzik! Sőt, még azt sem szabad elárulnom, hogy ismerem! Sokkal több esélye van a túlélésre, ha nem hozzák kapcsolatba velem – a gyűlölt a kettős ügynökkel.

- Sohasem láttam még- felelte Maas határozottan és tárgyilagosan, Lynette pedig úgy érezte, mintha egy kést döftek volna a szívébe. Letagad… hát ezért nem jelentkezett… mert nem kíváncsi rám…

- Valóban? Értesüléseink szerint pedig igencsak kísértetiesen hasonlít arra a Tanja Lynette Tolzen névre hallgató miraluk hölgyre, akivel együtt lépett fel a Caridán, majd pedig részt vett Rhufo meggyilkolásában- akadékoskodott a kémközpont vezetője.

- Ugyan már, uram!- legyintett Maas könnyeden. - Igen, valóban hasonlítanak, de ez még nem jelenti azt, hogy egyek és ugyanazok. Valamint, Lynette ott életét vesztette- ismételte el a korábban kitalált hazugságát. A miraluk ajka a mondat hallatára megremegett, a zongorista pedig átkozta a pillanatot. Miért pont ilyen helyzetben kell vele két hónap után találkoznom? Most azt hiszi, hogy örülök, amiért akkor és ott megszabadultam tőle!

- Akkor miért nem találtuk meg a holttestét?- kötötte az ebet továbbra is a karóhoz a kém.

- Bizonyára a lázadók magukkal vitték és a saját szokásaiknak megfelelően eltemették. Tudják, mekkora hangsúlyt fektetnek a végtisztelet megadására!

Nem... nem hiszem el... ezek voltak Lynette utolsó gondolatai, mielőtt elájult volna. Maas megengedett magának egy sajnálkozó pillantást, de többet nem mert tenni.

A kémfőnök elfintorodott.

- Sangha!- szólt fennhangon, mire a duros belépett a terembe.

- Vihetem?- kérdezte kaján vigyorral az arcán és gyilkos pillantást vetett a zongoristára.

- Igen. A nőt a többi fogolyhoz- felelte a birodalmi, mire Sangha mosolya dühös vicsorgássá alakult. Rohadék! Mindenesetre felmarkolta Lynette-et, és eltűnt vele. A kémvezér ezek után ismét a másik fogolyhoz fordult:

- Hollegra, nem tudom, hogy érzi, de elég átlátszó a meséje- közölte ridegen, tárgyilagosan.

- Mert eleve úgy jött ide, hogy bármit mondok, nem fog hinni nekem- felelte a zongorista higgadtan, szemrehányóan. A vallatóját azonban nem sikerült meggyőznie.

- Pontosan, Hollegra. Értesüléseim szerint ugyanis a hazugságaival az egész Birodalmat átejtette. Tudja, hogy az Umgul bolygót ön miatt égették fel? Belegondolt már, hány fő halála szárad emiatt a lelkén?

Maas számára ezek új információt jelentettek, viszont cseppet sem lepték meg. Igazság szerint gondolhattam volna… amilyen kegyetlen a Birodalom…

- Ügyes próbálkozás, uram- mondta aztán fennhangon. – De ettől még nem érzek lelkiismeret-furdalást, és nem mondok el semmi többet annál, mint amit már elmondtam.

***

- Nos, kislány, milyen érzés így viszontlátnod őt?- sziszegte Sangha Lynette fülébe. A lány a duros nyálkás bőrének érintésére azon nyomban magához tért, a kérdés hallatára pedig még jobban kitisztult a tudata.

- Ezt hogy érted?- kérdezett vissza értetlenül.

- Pontosan tudod, miről beszélek!- morogta a duros. - A zongoristádról. Gyötör a tudat, hogy megfeledkezett rólad?

A lány nem felelt, ámde belül pontosan ez a gondolat kínozta.

- Azt hitted, fontos vagy neki, igaz?- folytatta Sangha. – Most pedig nyíltan megtagadott mások előtt. Egy kétszínű áruló ez, hidd el nekem! Először a Birodalmat árulta el, most pedig téged.

- Biztosan van valami oka, amiért ezt tette- mondta Lynette, ámde a szavak az ő fülének is hamisan csengtek. Ugyan, mi oka lehetne rá? Semmi!

- Igen, bizony, ennek van oka- felelte ekkor sejtelmesen a duros. - És én láttam ezt az okot- kivárt, amíg a miraluk a karjában a döbbenettől mozdulatlanná merevedett, és csak a hatásszünet után folytatta: - Talált magának új énekesnőt.

- Micsoda?

- Jól hallottad, kislány. Lett egy új énekese, aki igencsak szemrevaló hölgyemény. Ráadásul, fajilag ember. Látnod kellett volna az első találkozásukat! Lala azonnal a nyakába ugrott, a drága jó Maas pedig hagyta! Ezek után pedig édes kettesben távoztak a hátsó kijáraton.

Nem… Lynette-et a gondolat anakondaként fojtogatta, Sangha szavai pedig mérgezett tűként döftek a lelkébe. Tehát ezért tette…

Mostanra értek be a börtönblokkba. A duros legszívesebben nemes egyszerűséggel behajította volna a miralukot a legelső szabad cellába, de legnagyobb haragjára végig kellett sétálnia szinte az egész folyosón. Az első helyeken ugyanis különböző, a duros számára ismeretlen foglyok foglalták el, míg hátrébb a Smaragd osztag tagjai következtek. Sangha végül talált egy üres cellát, ahol a nőt minden gyengédséget nélkülözve elhelyezte, majd kicsörtetett a folyosóról.

Szinte ugyanabban a pillanatban nyílt a hátsó ajtó, amin öt alak sorjázott be.

- Tényleg élnek!- állapította meg az egyikük csodálkozva. Rizann.

- Csend!- intette le őt egy másik, női hang.

- Nocsak, a kettesék ideértek. Időben, ami azt illeti- dünnyögte ironikusan Samdynis a cellájában. – És hol hagyták a hatost?

- Örüljön neki, hogy csak őt vesztettük el!- válaszolta a kelleténél haragosabban Jacen.

- Valóban, a TIE osztag számbeli fölénye nem kedvezett nekünk- mondta Ragmal.

- De én leszedtem hármat is!- jelentette be büszkén Theron.

- Elhalálozott a hatos, és ezt hogyan képesek ilyen higgadtan közölni?!- fortyant fel az osztagvezető, de Ardana leintette.

- Én a helyedben befognám a számat, mert a végén még úgy döntök, itt hagylak rohadni!

Ezek után zárak kattanása töltötte be a termet; a Smaragd osztag páros fele kiszabadította a csapdába esett, páratlan számúakat.

- Mindez különben nem történt volna meg, ha együtt maradunk- mormogta Ardana, amikor Samdynist engedte ki, majd hirtelen ötlettől vezérelve megütötte a vezetőt. – Ezt Neth nevében kaptad. És most keressük meg a kémfőnököt!

***

- Sangha! Megölheti- jelentette ki a férfi, és Maas szemébe nézett, a gyengeség jelei után kutatva. A zongorista azonban emelt fővel állta a tekintetet. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy megszeppenni lásson. Meg aztán, a művészek amúgy is korán halnak.

A duros azonban a hívásra nem jelentkezett. A kémfőnök értetlenül ráncolta a homlokát. Szinte száz százalékig biztos volt benne, hogy Sangha az ajtó előtt vár, hogy végre lecsaphasson a zongoristára.

- Nézzen ki!- parancsolta az egyik testőrének. Az ember felállt és az ajtóhoz lépett, ámde a következő pillanatban a nyílászáró berobbant, és a férfi egy vörös-fekete arcban ülő, sárga szempárral nézett farkasszemet.

- Én nem Sangha vagyok, de nagyon szívesen megölök bárkit- jelentette be az alak, majd egy villámgyors mozdulattal hatalmas kést süllyesztett a testőr mellkasába.

Innentől fogva minden nagyon gyorsan történt. A kémfőnök Maas felé ugrott egy vibrokéssel, de a zongorista elhajolt a vágás elől, így a penge a torka helyett az arcára húzott egy ocsmány, mély sebhelyet. Ezek után lövések dördültek, és vér borította be a termet. Aztán halotti csend lett.

Maas lassan felnézett. A birodalmiak holtan feküdtek, az ajtóban pedig ott tömörült majdnem a teljes Smaragd osztag, az élükön Ardanával. A nő ruháját szintén vér áztatta, de a zabrak ezzel nem foglalkozott.

- Most pedig kutassuk át az épületet, és tegyünk el mindenkit láb alól, aki beköphet!- jelentette ki. – Kettesével menjetek!

- Honnan veszi a parancsolgatáshoz a bátorságot, kettes? Itt én vagyok a vezető!- üvöltött rá Samdynis. Csakhogy későn. Az osztag tagjai mostanra már párokba rendeződtek és elindultak.

- Megtisztelne a társaságával, Smaragd egyes?- lépett ekkor Erdvinhez Damien. A férfi Ardanára fintorgott.

- Ellenem fordította az osztagomat!

- Igen?- kérdezett vissza a nő élesen. - Ha valóban így történt volna, akkor már rég halott lennél! Menjetek!- hessegető mozdulatot tett, mire a másik zabrak megragadta Samdynis karját és elrángatta. A zabrak nő ezek után az utolsónak maradt, sápadt és vérző Lynette-hez fordult.

- Úgy látom nem súlyos a sebed- jelentette ki. - Gyere velem! Ha nem érzed magadat elég erősnek a harcra, nem kell gyilkolnod.

- Várjatok egy pillanatot!- szólt közbe a zongorista, és a miralukhoz lépdelt. - Lynette, van valami, amit el kellene mondanom neked.

A korábbi énekes megrázta a fejét.

- Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra!- kiáltotta aztán indulatosan. - És nem is érdekel, mit teszel már! Legyetek boldogok, áldásom rátok!

- De...

- A duros mindent elmondott. Ne szólj hozzám többet!- a miraluk sértődötten elfordult.

- Gyere!- intett neki Ardana, és a két nő elindult a folyosón. Maas csalódottan nézett utánuk. Számítottam rá, hogy Sangha beszámol neki Emilyről, azt a lényeges momentumot kifelejtve, hogy engem őt teljesen hidegen hagy. De miért hitt neki? Nem igaz... de úgyis belátja, hogy a duros átverte? Vissza fog jönni, ugye?

A zongorista igen meglepődött, amikor pár perc elteltével Lynette valóban visszatért...

- Ardanát leütötték- jelentette be a lány tárgyilagosan. - Ki kellene vinni a vadászgépekhez, de egyedül nem bírom el.

Maas csalódottan felsóhajtott (más mondanivalót remélt), de végül is minden szó nélkül követte a miralukot.

A zabrakot az egyik sötét, félreeső folyosón találták, eszméletlenül heverve. Lynette a zongorista segítségével felemelte, majd kis kóborlás után megtalálták a kijáratot.

- Nem lá... - Nem láttad a támadót?, akarta Maas kérdezni, de még időben félbeharapta a mondatot. - Nem tudod, ki volt a támadó?

- Nem. Az Erő szerint egy aljas alak, de többet nem árult el. Ami szokatlan- mostanra értek ki a kis erdőben, ahol Tighe Llew mostanra már éberen, de egy kicsit még mindig kótyagosan őrizte a harci járműveket. A két alak lefektette Ardanát a fűbe, majd a zongorista komolyan Lynette arcába nézett.

- Lynn... kérlek, hadd...

A miraluk, ha ember lett volna, valószínűleg villámló szemmel meredt volna rá.

- Megmondtam, hogy nem érdekel a meséd!

- De...

- Tűnj el az életemből!- üvöltötte haragosan Lynette, és teljes erejéből pofon vágta Maast. A zongorista az ütés erejétől megtántorodott és a fűbe zuhant, ámde a tudat, hogy kitől kapta a nyaklevest, jobban fájt bármilyen fizikai sérülésnél (pedig Lynette a korábbi vérző, kés által vágott sebet találta el). A miraluk ez után nem is fecsérelt rá több időt, hanem Ardanához guggolt. A zabrak egyenletesen lélegzett, több jel azonban nem mutatta, hogy életben lenne.

A férfi csak pár perc után tudott talpra állni, és akkor vetett egy utolsó, csalódott pillantást a lányra.

- Hát jó. De ha meggondolnád magad, akkor megtalálsz a...

- Ne mondd el, mert nem érdekel!- vágott a szavába Lynette indulatosan.

A végszóra érkezett meg a Smaragd osztag többi tagja.

- Megöltünk mindenkit!- jelentette ki diadalmasan Samdynis. - Mehetnénk végre?

- Ardana elájult- jelentette ki Lynette.

- Nem baj! A droidja majd visszavezet- legyintett a vezető.

- Nem. Valakinek közülünk kell visszavinnie. Tudjátok, hogy nem bízik meg a gépekben!- ellenkezett Damien. - Puszta kézzel fojtana meg mindenkit, ha hagynánk, hogy robot vezessen helyette.

- Milyen megható!- dünnyögte ironikusan az osztagvezető. - Akkor, ölbe is veheti, ötös!

- Nem, Damien túlságosan nagydarab. Nagyon szűkösen lennének. Majd én!- ajánlkozott Febri. - Így sem lesz kényelmes, de lényegesen könnyebben megoldható.

- És mi legyen a kettes gépével? Hagyjuk itt?

- Hollegra elmehetne vele- vetette fel Ragmal. - Ha fogolyként hozták ide, akkor nincs mivel távoznia.

- Sanghát megtaláltátok?- kérdezte ekkor Maas. Miután többen is értetlenül néztek rá, folytatta: - A durost, aki bevitte Lynette-et a börtönblokkba. Pilótaöltözék, sunyi ábrázat... nem?

- Nem- rázta a fejét Naomi.

Szóval meglépett, és ismeri a kocsmámat. Akkor ott nem maradhatok.

- Ne húzzuk tovább az időt! Beszállás!- parancsolta ekkor Samdynis.

- Egy pillanat!- a zongorista Febrihez lépett. - Kérlek, vigyázz Lynette-re, ha már én nem tehetem meg!

- Megteszek minden tőlem telhetőt. De nem akarnál csatlakozni az osztagba?

- Nem. Kétbalkezes vagyok pilótának. Minden jót nektek!

***

Két hét elteltével...

- Ezt nem értem... nagyon nem értem...- motyogta Naomi, és Ardana homlokára csúsztatta a tenyerét. - Amióta visszatértünk, nem tér magához, holott...

- Holott minden életműködése teljesen normális- fejezte be a mondatot az éppen belépő Ragmal. - Csak az Erő a megmondhatója, mi történt vele.

- Nagyon nem tetszik ez nekem- morogta a twi’lek lány. - Főleg, hogy Lynette nem igazán látta a támadót.

- Látta?- a givin szárazon felnevetett. - De igen. Ez alapján nekem nagyon úgy tűnt, hogy az ismeretlen erőhasználó.

- Az baj. Egy újabb gyalog ezen a gigantikus sakktáblán- sóhajtott Naomi.

- Gyalog? Inkább futó. Ne becsüld le az Erőt!

***

- Hé, Lala!- üvöltötte egy durva hang a kocsmában. A nő azonban nem törődött vele, inkább még szorosabban átölelte a jelenlegi kuncsaftját, egy rongyos csempészt.

- Lala!- ordította ugyanaz az alak, és amikor az énekes most sem törődött vele, a nőt durva karok ragadták meg és rántották el. Emily a padlóra zuhant, és onnan egy kidülledő, vörös szempárba nézett.

- Mi van? Nem látod, hogy most vele vagyok elfoglalva?- mutatott a nő a csempészre. - Állj sorba!

- Az imádott zongoristádról van szó- morogta Sangha.

- Imádott? Gyűlölöm azt a férget!- sziszegte Emily.

- A lényegen nem változtat! Eltűnt.

- Örülj neki!

- De nekem meg kell találnom. Te pedig segíteni fogsz nekem megkeresni.

- Akarja a halál megkeresni! Semmit nem tudsz nekem ajánlani, amiért rászánjam magamat, hogy megkeressem- felelte a nő fellengzősen és feltápászkodott. Tett pár lépést a kuncsaftja felé, de Sangha karon ragadta.

- Megfizetlek. Annyit fogsz kapni, amennyi pénzről eddig még álmodni sem mertél! Kezdetnek legyen elég ennyi!- és csinos összeget csúsztatott Emily kezébe. A nő átszámolta, majd bólintott.

- Hát jó. Ahogy kívánod.

***

Ardana hasogató fejfájásra és mocsárszagra ébredt. Mocsárszag? A bolygó, ahol voltunk, teljesen száraz!

Kinyitotta a szemét, és a felismerés lehangolta. Már megint a temető az Erő túlsó oldalán. És ugyanaz a sír, amelyen a múltkor is feküdtem.

Feltápászkodott és körülnézett. A temetőben senki más nem tartózkodott rajta kívül. Pedig jó lenne Qui-Gont megtalálnom. Ő talán tudja, mit keresek itt már megint. Talán ő hívott át újból? Vagy... meghaltam?

Ekkor ágak reccsentek, és a nő reflexből arrafelé fordult. Egy zabrak gyerek közelített felé, kezében kék fénykarddal. Egy Jedi-tanítvány. Arca békésnek, barátságosnak tetszett (már amennyire egy zabrak barátságos lehet), ámde, amikor megpillantotta a fajtását, döbbenetes változáson ment keresztül. Minden lépéssel egyre magasabbra nőtt, arcán Sith minták jelentek meg, fénykardja vörösre színeződött.

- Készen állsz?- mennydörögte mély hangján, majd támadásba lendült. Ardana az övéhez kapott, ahol az öreganyja kését viselte, de helyette egy fém markolatot talált. Meglepődött, hogyan került oda a fénykard, de nem maradt sok ideje a töprengésre. Előhívta a sárga pengét, és sikeresen hárította az első csapást. Aztán elbotlott egy sírkőben...

***

Ribba Kuka Bolba, a hutt lustán nézett le az előtte álló emberre. A férfi átlagos magassággal és testalkattal rendelkezett, rongyos ruhát viselt, arca pedig rejtve maradt. Ezt részben a hosszú, fekete, hullámos hajának köszönhette, másfelől pedig fehér álarcának, amely az arca jobb felét takarta el.

- Tehát azt mondod, értesz a zenéhez?- kérdezte a hutt. Természetesen a saját anyanyelvén.

- Gazdám azt kérdezi, hogy...- fogott bele ekkor a mellette álló tolmácsdroid, de a jövevény egyetlen intéssel elhallgattatta.

- Igen- felelte aztán a férfi a huttok nyelvén. - Több hangszeren játszok, és körülbelül ötven dalt írtam már.

- Mi a neved?

- Tamati- a jövevény ajka megremegett, mintha fájt volna valamiért kiejtenie a nevét.

- Rendben, Tamati. Holnaptól nekem fogsz zenélni!

 

 Írta

Liliána